A férje meghalt a nászéjszakájukon. Az öccse örökölt mindent, beleértve őt is.
A Valderrama-birtok nagytermében a gyertyák már majdnem kiégtek, amikor az orvos lejött a lépcsőn, és bejelentette, hogy a gróf meghalt.
Mariana de la Vega a lépcső alján állt menyasszonyi ruhájában.
22 éves volt, és pontosan 9 órája voltak házasok.
– Sajnálom, grófnő – mondta Dr. Evaristo Roldán. – Don Alonso szíve megállt, mielőtt bármit is tehettem volna.
A szolgák keresztet vetettek. Doña Bernarda, a házvezetőnő, lehunyta a szemét. A komornyik az ajtók felé nézett, talán arra gondolva, hogy hajnalban mindannyian más gazdát fognak szolgálni.
Mariana a kezében szorongatta az elszáradt csokrot.
– Látni akarom.
— Nem ajánlom.
– Ő volt a férjem.
Doña Bernarda intett az orvosnak, hogy lépjen félre.
Mariana felment a nagy lépcsőn az Alcázar család portréi között, akik több mint két évszázadon át gyűjtöttek földet Új-Hispániában. Belépett a hálószobába, amely az esküvőjére készült.
Don Alonso de Alcázar, Valderrama grófja, az ágyon feküdt. Még mindig fel volt öltözve. A nyaka körüli hurkot már meglazították, de arcán még mindig meglepetés tükröződött.
47 éves volt.
Mariana 11 héttel korábban találkozott vele Pueblában. Az apja majdnem 20 000 pesóval tartozott a grófnak, és arra utasította, hogy fogadja el a házassági ajánlatot.
– Don Alonso eltörli az adósságainkat – magyarázta. – Úgy fogsz élni, mint egy hölgy. Mindannyian nyerünk.
Senki sem kérdezte meg, hogy férjhez akar-e menni.
Alonso nem volt kegyetlen. Távolságtartó, udvarias és 25 évvel idősebb volt. Kevés magánbeszélgetésük egyikében bevallotta, hogy első felesége belehalt a szülésbe, és hogy nem számított szerelemre.
„Csak egy olyan partnerre van szükségem, aki méltó a családnevéhez” – mondta.
Mariana úgy érezte, el tudja viselni ezt a megállapodást. Remélte, hogy megtanulja tiszteletben tartani, és talán idővel meg is szereti.
Soha nem gondolta volna, hogy a házasság kevesebb mint egy napig fog tartani.
Odalépett az ágyhoz, és megérintette Alonso kezét. Még meleg volt.
Ez tört össze benne végül valamit. Nem a halál, hanem az érzés, hogy a teste még mindig nem fogta fel, hogy megszűnt élni.
– Sajnálom – suttogta. – Nem ismertem jól, de azt hittem, jó feleség leszek. Azt akarom, hogy ezt tudja.
Távozáskor Doña Bernarda a folyosón várt.
– Küldjek egy hírvivőt a fővárosba, hogy figyelmeztesse Don Sebastiánt?
Marianának néhány másodpercbe telt, mire eszébe jutott Alonso öccse.
Sebastián de Alcázar 34 éves volt. Az elsőszülöttségi törvény értelmében Valderrama grófja lett. A birtok, a pueblai rezidencia, a földek, a hintók, sőt még a poharak is, amelyekből aznap reggel koccintottak az esküvőn, az övéi lettek.
Mariana viszont azt sem tudta, hogy van-e egyáltalán joga megtartani a ruhát, amit viselt.
„Küldd el az üzenetet” – parancsolta. „Minél előbb tudnod kell.”
Sebastian 3 nappal később érkezett meg, miután szinte pihenés nélkül lovagolt.
Mariana egy zöld szobában várta, gyászruhában. Amikor belépett, Mariana azonnal megértette, hogy dühöng.
Magas, vékony volt, és fekete haja volt. Szokatlan zöld árnyalatú szeme hidegnek tűnt, még akkor is, amikor udvariasan üdvözölte az embereket.
-Grófnő.
– Don Sebastián. Sajnálom, hogy ilyen körülmények között fogadtam.
Nem ült le.
– A doktor levele tegnap érkezett meg. A bátyám megismerkedett egy vagyontalan fiatal nővel, az egyik adósa lányával, ügyvédje tanácsa ellenére feleségül vette, és kilenc órával később meghalt. Remélem, megérti, miért tűnik nekem ez az eseménysorozat… rendkívülinek.
Mariana érezte, ahogy kifut a vér az arcából.
– Azt akarod ezzel mondani, hogy én okoztam a halálát?
– Felsorolom a tényeket.
– Nem. Úgy állítja be őket, hogy vádaskodásnak tűnjenek, és reméli, hogy később tagadhatja.
Sebastian szigorúan nézett rá.
Mariana összefonta a kezét, hogy ne lássa remegni.
„Nem én kerestem ezt a házasságot. Az apám intézte el, hogy kifizesse az adósságait. 11 hete ismertem a testvérét, és 9 órája voltam hozzá férjnél. Nem tudom, mi van a végrendeletében. Nem ismerem a család ügyvédjét. Azt sem tudom, hogy a ruháim, amiket viselek, az enyémek-e.”
Sebastian kinyitotta a száját, de a lány folytatta:
„Ha azt hiszi, hogy meggyilkoltam a testvérét, hívja a bírót, és vádoljon meg a bíróság előtt. Engedje meg, hogy kihallgassák a halottat, kikérdezzék a szolgákat, és átkutassák a holmijaimat. De ha nem szándékozik vádolni, üljön le, fogadja el a forró csokoládét, amit Doña Bernarda már tíz perce próbál felszolgálni, és ne feledje, hogy a testvérét még nem temették el.”
Nem emelte fel a hangját.
Amikor vége lett, azt hitte, el fog ájulni.
Sebastian mozdulatlan maradt. Aztán lehajtotta a fejét.
—Elnézést kérek.
Marianna erre nem számított.
„Azzal a meggyőződéssel lovagoltam ide, hogy egy kalandornő rabolta el a bátyámat. Találtam egy 22 éves nőt, aki öt perc alatt több igazságot mondott el nekem, mint a ház összes vezetője évek óta. Megbántottam, és a szolgák előtt is megismétlem a bocsánatkérésemet.”
Leült.
Doña Bernarda szinte azonnal belépett, elárulva, hogy az ajtó mögött hallgatózott.
Sebastian ivott egy kortyot, mielőtt megszólalt.
– Alonso végrendeletét 12 évvel ezelőtt készítették. Évente 6000 peso életjáradékot kapsz, és használhatod a hagyaték keleti végén található Casa de los Naranjos-t. Minden más a hagyatékba kerül.
