– Tényleg nem jössz vissza?
-Nem.
– Még akkor sem, ha átöltözöm?
Marianna lassan vette a levegőt.
– Ha változol, tedd magadért. Én már eleget változtam ahhoz, hogy megértsem, nem kell itt maradnom és ellenőriznem.
Felvett egy doboz iratot, és az ajtóhoz lépett.
—Mariana.
Megfordult.
Mauricio a kezeit nézte.
– A pénzről… talán túl messzire mentem.
Hat év óta nem került legközelebb a bocsánatkéréshez.
De akkor érkezett, amikor már nem volt hasznavehető.
„Nem a pénz volt a lényeg” – válaszolta. „Az a hit volt, hogy a kevesebb keresés feljogosít arra, hogy parancsolgassabb legyél. Zavarba ejtő volt partnernek lenni, miközben egy menedzser, egy anya és egy ATM is van egyben.”
Válasz megvárása nélkül távozott.
Egy hónappal később Mariana egy kis lakásban lakott a munkahelye közelében. Nem volt benne elegáns nappali vagy nyolcszemélyes étkező. Egy faasztal, egy egyszerű kávéfőző és egy olyan nyugalom volt benne, amiről már el is feledkezett.
Fizetett egy fogorvosnak, akit hónapok óta halogatott. Saját autójával vitte el a szerelőt. Lassan újraépítette a vésztartalékát.
Egyik este, miközben Diegoval és Anával pozolézott, egy utolsó hangüzenetet kapott Mauriciótól.
Nem nyitotta ki.
Törölte.
Diego felvonta a szemöldökét.
– Még csak kíváncsi sem vagy?
Marianna elmosolyodott.
– Régebben azt hittem, hogy a szeretet a problémák elviselését és megoldását jelenti. Most már tudom, hogy egy család nem azért működik, mert valaki irányít. Akkor működik, ha mindenki felelős a tetteiért.
Odakint elkezdett esni az eső Guadalajara felett.
Mariana hallotta, ahogy a víz az ablakoknak csapódik, és eszébe jutott az a törött cső, amivel az egész elkezdődött.
Mosolygott, arra gondolva, hogy néha egy szivárgás nem tesz tönkre egy házat.
Néha csak azt mutatja meg, hol rejtőzött évek óta a nedvesség.
És ha valaki azt mondaná neked, hogy “a háztulajdonos dönt”, miközben a pénzed költöd, akkor maradnál és vitatkoznál… vagy ugyanazt tennéd, mint Mariana?
