1. RÉSZ

– Nélkülem az utcán koldulnál, úgyhogy hagyd abba a nagyképűsködést, és szokj hozzá a nőimhez – mondta Rodrigo, miközben a cigarettahamu a Mariana által az imént feltakarított padlóra hullott.

Nem válaszolt.

A kopott kanapé szélén ült abban a régi házban, Querétaro külvárosában, és nézte, ahogy a férje a piszkos csizmáját az étkezőasztalra teszi. Három évvel ezelőtt ezek a szavak még sírásra késztették volna. Most aligha lepték meg.

Rodrigo úgy hitte, hogy a hallgatása félelemből fakad.

Nem tudtam, hogy búcsú lesz.

– És készíts magadnak valami rendes vacsorát – tette hozzá. – Paola egy óra múlva jön. Nem akarom, hogy mártírként nézz ki, amikor ideér.

Paola volt a titkárnője. Ő volt Rodrigo harmadik szeretője is, akiről Mariana tudott.

Marianna lassan az ablak felé fordult.

Három fekete terepjáró állt meg éppen a kapu előtt.

Hónapok óta először elmosolyodott.

– Min nevetsz? – kérdezte Rodrigo.

– Látogatóink vannak.

Rodrigo elhúzta a függönyt és elsápadt, amikor látta, hogy több öltönyös férfi száll ki a járművekből. A középső autóból egy hatvanas évei elején járó, elegáns, ősz hajú és határozott léptű férfi lépett ki.

Marianna azonnal felismerte.

Hektor Vega.

Az apja.

– Ki a fene az?

-Az apám.

Rodrigo idegesen felnevetett.

– Apád? Azt mondtad, hogy semmilyen kapcsolatod nem volt a családoddal.

– Azt mondtam, hogy úgy döntöttem, messze fogok élni tőlük. Te sosem mondtad, hogy találkozni akarsz velük.

Három éles kopogás hallatszott az ajtón.

Rodrigo sietve megigazította az ingét.

Amikor kinyitotta az ajtót, két férfi lépett be először. Hector mögöttük jelent meg.

Tekintete végigsöpört az elhanyagolt falakon, a túlcsorduló hamutartón, az asztalon lévő csizmanyomokon, végül pedig a lánya arcán.

—Mariana.

Felkelt.

Három éven át visszautasította ezt a látogatást. Azon az éjszakán már nem tehette meg.

-Apu.

Hector megölelte.

Rodrigo kissé tátott szájjal figyelte őket.

-Semmit sem értek.

Hector elvált a lányától.

– Maga biztosan Rodrigo Salazar.

-Igenis uram.

– A lányom arra kért, hogy ne avatkozzak bele a házasságába. Be akarta bizonyítani, hogy képes felépíteni a saját életét anélkül, hogy a Vega névre támaszkodna. Tiszteletben tartottam ezt a döntést.

Újra körülnézett a szobában.

– Egészen ma délutánig.

Rodrigo nyelt egyet.

– Csak vitatkozunk. Házaspárok vitatkoznak.

– Az is normális, ha hazahozod a szeretőidet, és arra kényszeríted a feleségedet, hogy vacsorát főzzön nekik?

Rodrigo dühösen meredt Marianára.

– Elmondtad neki?

Mozdulatlan maradt.

Hector elővett egy mappát a kabátjából.

– Pakold össze a holmidat.

-Hogy?

– Ma este elmész innen.

Rodrigo hitetlenkedve felnevetett.

„Nem dobhatsz ki a saját házamból. Ez a ház a nagyanyámé volt. Az örökségem.”

Hector kinyitotta a mappát, és maga elé helyezte az ingatlan-nyilvántartás hitelesített másolatát.

– A nagymamád majdnem három évvel ezelőtt eladta ezt a házat.

Rodrigo egy pillanatra elállt a lélegzete.

– Ez hazugság.

Marianna odalépett az asztalhoz.

– Nem. Beszéltem vele.

Rodrigo lassan felemelte a tekintetét.

-Te?

– A nagymamád pontosan tudta, hogy ki vagy. Önként adta el az ingatlant közjegyző előtt, és annyi pénzt kapott, hogy békében élhessen élete végéig.

— Ki vette meg?

Mariana a tekintetét állta.

—A Vega Group vállalata.

Rodrigo ismét a dokumentumra nézett.

Aztán meglátta felesége teljes vezetéknevét a jogi hivatkozások között.

Mariana Vega.

Az arca elvesztette minden színét.

– Mit… mit jelent ez?

Mély lélegzetet vett.

– Hogy három éven át sértegetted, becsaptad és megaláztad azt a nőt, akiről azt hitted, nincs hová mennie.

Ebben a pillanatban egy másik autó hangja hallatszott kintről.

Marianna az ajtó felé nézett.

– Biztosan Paola az. Azt mondtad, hogy vacsorára jön, ugye?

Rodrigo rémülten nyitotta ki a szemét.

De Mariana még nem fejezte be, mert nem ez a ház volt az egyetlen dolog, amit hamarosan felfedezni fog.

És még el sem tudta képzelni, meddig fog elmenni Rodrigo, ha megérti mindazt, amit elveszített…

2. RÉSZ

Paola rövid ruhában, magas sarkú cipőben lépett be, és a mosolya azonnal eltűnt, amint meglátta az öltönyös férfiakat a szobában.

– Rodri… mi a baj?

Senki sem válaszolt.

Mariana figyelte őt.

– Gondolom, maga az a nő, aki ma este itt vacsorázott.

Paola Rodrigóra nézett.

– Azt mondtad, hogy gyakorlatilag már elment.

Rodrigo felrobbant.

– Fogd be a szád és menj el!

– Nem – vágott közbe Hector. – Hadd maradjon egy percre. Talán bölcsebb lenne, ha tudná, kivel tervezi a közös életet.

Paola zavartan keresztbe fonta a karját.

Hector egy újabb mappát tett az asztalra.

– Rodrigo harminckét éves, két egyetemi képzést is otthagyott, és jelenleg középvezetőként dolgozik. Évekig azzal henceg, hogy családi vagyonból él.

Rodrigo összeszorította a fogát.

– Ez nem a te dolgod.

– A vicces az egészben az – folytatta Hector –, hogy azok a birtokok sem a tiéd.

Rodrigo mozdulatlan maradt.

-Hogy?

Marianna egy pillanatra lehunyta a szemét.

Két évvel korábban felfedezte, hogy a férje szerencsejátékból, kölcsönökből és hitelkártyákból származó adósságokat halmozott fel. Két kis örökölt lakást jelzáloggal terheltek meg. Amikor az adósságok már-már kilakoltatáshoz vezettek, törvényesen megvásárolta a behajtási jogokat egy vagyonkezelői megállapodáson keresztül.

Rodrigo sosem tudta meg.