„Tönkretetted ezt a családot!” – kiáltotta rám.
Még a cipőmet sem vettem le.
–Én? Ami Danielával történt, az hat évvel ezelőtt volt.
Terézia mozdulatlan maradt.
Ez a hallgatás volt az első vallomása.
Közeledtem.
– Honnan tudod, hogy hat évvel ezelőtt volt?
Sírni kezdett.
–Mariana, figyelj. Ami Danielával történt, az baleset volt.
Úgy éreztem, mintha a lakás összezsugorodott volna körülöttünk.
Teresa elmesélte, hogy Daniela elment, hogy visszakövetelje a pénzét, és végleg véget vessen a kapcsolatuknak Diegóval. Veszekedtek. Lökdösődés és lökdösődés támadt. Daniela elesett a fürdőszobában, és beverte a fejét egy kő szélébe.
„Mire magához tértünk, már nem lélegzett” – mondta két zokogással.
– Miért nem hívtak mentőt?
– Féltünk.
– Miért nem hívták a rendőrséget?
Felemelte az arcát, könnyekben fürdött.
– Diego harmincéves volt. Mi lesz vele, ha börtönbe kerül?
Borzongás futott végig rajtam.
– És mi a helyzet Daniela életével? És a szüleivel, akik hat éven át azt hitték, hogy a lányuk elhagyta őket?
Terézia eltakarta az arcát.
– Csak arra gondoltam, hogy megmentsem a fiamat.
– Ezért titkolták el, ami történt.
Nem válaszolt.
– Ezért javították meg a lefolyót valakivel, aki nem az épületből származott.
Csend.
– És ezért akartak kivinni dolgokat a házból Ajuscóban.
Egyre hangosabb lett a sírása.
Később Diegót a rendőrök bevitték a lakásba, hogy összeszedjen néhány holmit. Amikor meglátott minket együtt, megváltozott az arca.
– Anya, mit mondtál neki?
Terézia felkelt.
– Diego…
Félbeszakította.
– Mit mondtál neki?
Ez volt az első alkalom, hogy láttam, hogy az anyjára kiabál.
Rám nézett.
– Ne higgy neki. Össze van zavarodva.
– Azt mondja, Daniela itt halt meg.
Diego megdermedt.
Aztán vett egy mély lélegzetet.
– Baleset volt.
– És amit utána tettek, az szintén baleset volt?
–Féltem! El sem tudod képzelni, milyen érzés. Ha feladnám magam, mi történne anyámmal? Az életemmel? A családunkkal?
„Melyik családot?” – kérdeztem. „Azt, amelyiket Danielával akartatok alapítani, vagy amelyet velem építettetek, miután eltitkoltátok, mi történt?”
Letettem neki a kék jegyzetfüzet és a számlakivonatok másolatait az asztalra.
–Pénzt adott neked házra és esküvőre. Vissza akarta adni. Te ezt árulásnak nyilvánítottad.
– Nem költöttem el az egészet! – felelte, és az anyjára mutatott. – Elvett belőle, hogy támogassa a családot.
Terézia ellene fordult.
– Azt mondtad, hogy ne hívjak fel senkit! Azt mondtad, először el kell titkolnunk, mi történt!
– És beleegyeztél!
Néztem, ahogy vitatkoznak, és rájöttem valami szörnyűre: a hat éven át védelmezett szövetségük másodpercek alatt felbomlott, amikor eljött az ideje, hogy szembenézzenek a következményekkel. Az egyik az anyát hibáztatta; a másik azt mondta, hogy mindent megtett a fiaért.
Egyikük sem említette Danielát.
„Elég!” – kiáltottam.
Mindketten elhallgattak.
Diegóra néztem.
–Öt évig azt hittem, vigyázol rám. Most már tudom, hogy neked az volt a legfontosabb, hogy kézben tartsd a dolgokat.
– Ez nem igaz.
– Te döntöttél a nagy befizetésekről, a biztosításról, Sofia megtakarításairól, arról, hogy ki nyúlhat a fürdőszobához, és hogy mennyit tudhatok a számláidról.
– Mindent megtettem érted.
– Nem. Azért tetted, hogy ne létezzen rajtad kívül semmilyen fontos döntés.
– Mariana, rossz férj voltam neked?
Erre a kérdésre építette fel az egész védekezését.
Mély lélegzetet vettem.
„Sokszor voltál gyengéd. Gondoskodtál apámról. Imádtad Sofiát. Főzöttél, amikor fáradtan értem haza. Mindez nem törli el a többit. Az, hogy jó vagy hozzám, nem jogosít fel arra, hogy irányítsd az életemet, és nem teszi kevésbé komolysá azt, amit egy másik nővel tettél.”
Könnyek szöktek a szemébe.
-Szeretlek.
– A szeretet nem felhatalmazást ad arra, hogy eldöntsük, ki ismerheti az igazságot.
Abban a pillanatban kinyílt az ajtó. Anyukám felment az emeletre Sofiával, hogy ruhákat hozzon. Megkértem őket, hogy várjanak lent, de a lányom odaszaladt, amikor meglátott.
-Apu!
Diego lehajolt és széttárta a karját.
– Gyere, hercegnőm.
Zsófia megállt.
A tisztekre nézett, majd az apjára, és hátrált egy lépést, hogy elbújjon anyám mögé.
Apró, szinte észrevehetetlen mozdulat volt, de Diego arca elkomorult.
Először értette meg, hogy a kép, amit a legjobban óvott – a tökéletes apa képe –, szintén megtörhető.
Sofia halkan megkérdezte:
– Anya, ma este itt alszunk?
Megfogtam a kezét.
– Nem. És nem fogunk itt újra lakni.
Az, hogy kimondtam, olyan nyugalmat hozott, amilyet évek óta nem éreztem. Nem kértem engedélyt. Nem magyarázkodtam túl. Nem vártam el senkitől, hogy helyeselje a döntésemet.
A nyomozás hónapokig folytatódott. Az ajuscói házban bizonyítékokat találtak, amelyek Danielához kötik a helyszínt, és Doña Teresát igazságszolgáltatás akadályozása miatt vizsgálták. A szülei végül megtudták, hogy lányuk nem szökött meg, és nem is felejtette el őket. Ez az igazság túl későn jött ahhoz, hogy helyrehozza az életüket, de még mindig jobb volt, mint egy örökké tartó hazugság.
Sofiával két hónapig laktunk anyukámmal. Utána egy kis lakást béreltem a gyógyszertár közelében. A konyha szűk volt, az egyik ablak nem záródott rendesen, és a kanapén alig volt hely járni.
Anyukám jött be először, és eltorzult a szája.
– Ilyen gyönyörű házban tényleg itt akarsz élni?
-Igen.
-Mert?
Ránéztem és elmosolyodtam.
– Mert tetszik.
