1. RÉSZ

„Szóval te vagy Mariana? Tökéletes. Mindenki előtt elmondom neked: Rodrigo már nem szeret téged. És ha van benned egy csepp méltóság is, írd alá a válási papírokat, és tűnj el az életéből.”

A nő hangja úgy esett az újévi vacsorára, mint egy üvegtörés a templom közepén.

Marianna mozdulatlan maradt.

Két napot töltött azzal, hogy vacsorát szervezzen az apósa családjának vidéki házában, Valle de Bravo közelében. Hat óra előtt kelt, hogy ellenőrizze a tőkehalat, a romeritókat (egy mexikói zöldségféle), a sertésszűzöt, a salátákat, sőt még a desszertasztalt is. Doña Teresa, az anyósa, igényes volt a családi összejöveteleket illetően, és Mariana már három éve mindent felügyelt.

Csak egy ember hiányzott.

A férje.

Rodrigo hetek óta későn ért haza, elrejtette a telefonját, és olyan kölnit viselt, amit Mariana soha nem vett. Tudta, hogy valami nincs rendben, de kapaszkodott a reménybe, hogy legalább aznap este Rodrigo tisztelettel fog bánni a családjával.

Kilenc húszkor kinyílt a főbejárat.

Rodrigo szürke öltönyben lépett be.

Karján egy piros ruhás, kifogástalan sminkű fiatal nőt vezetett, akinek olyan magabiztossága volt, hogy egyszerre harminc embert is elhallgattatott.

– Apa, anya – mondta Rodrigo anélkül, hogy a feleségére nézett volna. – Ő Valeria.

Mariana érezte, hogy üres a gyomra.

Valéria elmosolyodott.

–Rodrigóval majdnem egy éve vagyunk együtt.

Valaki elejtett egy villát.

Doña Teresa a mellkasára tette a kezét.

Az asztalfőn Don Ernesto Salazar, Rodrigo apja és a fia vezette üzleti csoport alapítója lassan letette a poharát az asztalra.

Marianna a férjére nézett.

– Mondd, hogy hazudik.

Rodrigo kerülte a tekintetét.

– Ne csinálj itt jelenetet. Majd később beszélünk.

Ez a mondat jobban fájt, mint a vallomás.

Mariana bezárta a kis festőműhelyét, amikor férjhez ment, mert Rodrigo azt mondta neki, hogy nem kell dolgoznia. A megtakarításait Rodrigo első vállalkozásába fektette. Gondoskodott az apósáról, megszervezte a családi összejöveteleket, és saját álmait olyanná alakította, amire mindig várhatott.

És most arra kérte, hogy ne csináljon jelenetet.

Valéria előrelépett.

– Hallottad. Ő választott. Csak késlelteted az elkerülhetetlent.

Marianna felállt.

–Engedjetek el.

De Valeria megragadta a csuklóját.

– Ne viselkedj ilyen nagyképűen.

Mariana megpróbálta ellökni magától.

Aztán megtörtént.

Valeria felemelte a kezét, és az egész család előtt pofon vágta.

A durranás visszhangzott az ebédlőben.

Mariana arca oldalra fordult. Égett az arca, és fémes ízt érzett a szájában.

Rodrigo nem tett semmit.

Még csak hozzá sem ért Valeriához, hogy megállítsa.

Don Ernesto mozdulatlan maradt.

A.

A.

Három másodperc.

Aztán letette az evőeszközt, felállt, és először a menyének arcán lévő vörös foltra nézett, majd a fiára.

– Mariana – mondta olyan nyugalommal, ami ijesztőbb volt, mint egy sikoly –, adj nekem három percet.

Rodrigo elsápadt.

Valeria még mindig mosolygott, meg volt győződve róla, hogy az öregember végül az egyetlen fiát fogja megvédeni.

Fogalmam sem volt, mit fog tenni Don Ernesto.

És Mariana sem tudta elhinni, mi történt, amikor elkezdtek telni azok a három percek…

2. RÉSZ

Don Ernesto megkérte a családtagokat, hogy jöjjenek be a főszobába kávézni.

Amikor az ebédlő ajtaja bezárult, csak Mariana, Rodrigo, Valeria és a szülei maradtak.

– Először is – mondta a férfi –, valaki hozzon jeget Marianának.

Doña Teresa felrobbant.

–Rodrigo! Megőrültél? Elhoztad a szeretődet hozzánk, és hagytad, hogy megüsse a feleségedet?

Valéria közbelépett.

–Szeretjük egymást. Egy házasság szerelem nélkül sem értelmes.

Don Ernesto ránézett.

– A fiammal beszélek. Senki sem adott neked szót.

A fiatal nő elpirult.

Rodrigo összeszorította az állkapcsát.

–Apa, Mariana és én már nem dolgozunk. El akarok válni, és feleségül akarom venni Valeriát.

Don Ernesto az órájára nézett.

Húsz másodperc volt hátra.

– Kész vagy?

-Igen.

A férfi felállt.

– Akkor figyeljen jól. Ettől a pillanattól kezdve eltávolítják a Salazar Csoport általános vezetéséből.

Rodrigo kinyitotta a szemét.

-Hogy?

– Én alapítottam azt a céget. Még mindig én vagyok a többségi részvényes. Azért tettem téged az élére, mert úgy gondoltam, hogy te vagy a felelős.

– Nem veheted el tőlem, amit felépítettem!

– Családi pénzből, családi kapcsolatokból építetted fel, és amikor eladósodtál, annak a nőnek a megtakarításaiból, akit az előbb megaláztál.

Rodrigo szóhoz sem jutott.

Don Ernesto az ajtóra mutatott.

– És maga, kisasszony, hagyja el a házamat. Ha még egyszer hozzáér Marianához, a következő beszélgetésem az ügyvédeimmel lesz.

Valeria megfogta Rodrigo karját.

– Mondj nekik valamit.

Rodrigo nem tehette.

Ugyanazon az estén még valamit bevallott.

Elmondása szerint Valeria két hónapos terhes volt.

A hír megváltoztatta Doña Teresát. Évek óta álmodott egy unokáról, és Mariana sosem tudott neki egyet sem adni. Másnap reggel, amikor Valeria bűnbánatot színlelve visszatért, anyósa már másképp nézett rá.

– Hibáztam – mondta Valeria, miközben a hasát simogatta. – A hormonjaim nagyon érzékennyé tesznek.

Don Ernesto egy szót sem hitt.

– Hol tartanak a tanulmányaid?

– Elfelejtettem őket.

Mariana, aki csendben reggelizett, eleget hallott.

Rodrigóra nézett.

– Elfogadom a válást.

Keserű nevetést hallatott.

–Tökéletes. De ne sírj később, amikor rájössz, hogy semmid sincs.

Marianna felnézett.

-Ez már nem lesz a te problémád.