„Ethanhez kapcsolódik.”
Liam előrehajolt.
„Maja.”
Felismertem a figyelmeztetést a hangjában.
Nem azért, mert azt akarta, hogy csendben maradjak.
Mert azt akarta, hogy óvatos legyek.
Ruizra néztem.
„Ethan hallja, amit mondok?”
“Nem.”
„Elmehet?”
„Jelenleg a rendőrök beszélnek vele. Nem beszélek a nyomozati lépésekről, amíg nem tisztáztuk a körülményeket. De nem köteles találkozni vele.”
Nyeltem egyet.
„Majd azt fogja mondani, hogy labilis vagyok.”
Ruiz várt.
„Azt fogja mondani, hogy stresszes voltam. Hogy iszom.”
„Te?”
„Néha. Egy pohár bor. Ma este nem.”
“Minden rendben.”
„Azt fogja mondani, hogy összezavarodtam.”
„Te?”
“Nem.”
Túl gyors volt a válaszom.
Ruiz arckifejezése nem változott.
Vettem egy mély lélegzetet.
„Négy hónapja kezdtem el terapeutához járni. Titokban. Pánikrohamaim voltak. Nem tudtam aludni. Ethan tudja, hogy egyszer voltam orvosnál a szorongásom miatt. Ezt fogja felhasználni.”
„A szorongás nem tesz senkit felelőssé mások sérüléseiért.”
A mondat annyira egyértelmű volt, hogy majdnem elvesztettem a jelentőségét.
Mereven bámultam.
Ruiz folytatta.
„Sok mindent mondhat, Mrs. Hayes. Nem az a dolgom, hogy kiválasszam a legkifinomultabb előadót a teremben. Az a dolgom, hogy dokumentáljam a tényeket.”
Tények.
Éreztem, hogy valami meglazul bennem.
„Hívj Mayának.”
„Rendben van, Maya.”
Liamre néztem.
„A vezetés.”
Az arca megváltozott.
Csak kissé.
De láttam.
Ruiz is látta.
„Milyen meghajtó?” – kérdezte.
Liam válaszolt, mielőtt tehettem volna.
„Biztonságos tárolóeszköz. Maya elintézte, hogy másolatokat kapjak a dokumentumokról.”
„Hol van most?”
„A birtokomban.”
Ruiz tekintete köztünk járt.
„Másnak is volt már hozzáférése?”
“Nem.”
Lehunytam a szemem.
„Ez még nem minden.”
Liam nagyon mozdulatlanul ült.
„Hogy érted ezt?”
„Az audit.”
A homloka ráncba szaladt.
– Azt mondtad, kértél egyet.
„Megtettem.”
„Az Apexen keresztül?”
“Nem.”
Ez teljesen rám irányította a figyelmét.
Többet mondtam Liamnek, mint bárki másnak.
De nem mindent.
Eleinte ez a titkolózás praktikus volt. Aztán idővel reflexsé vált, hogy elrejtsem magam bizonyos darabkáit.
Ethan átnézte a nyugtákat.
Megnéztem a híváslistámat.
Megkérdezték, miért tartanak negyven percig a bevásárlások harminc helyett.
A titkok nem mindig voltak hazugságok.
Néha apró szobák voltak az elmémben, ahol még kaptam levegőt.
– Felbéreltem egy független céget – mondtam. – A Halden Forensic Advisory-t.
Ruiz nyomozó elővett egy jegyzetfüzetet.
“Amikor?”
„Hat hónappal ezelőtt.”
„Mit vizsgáltak felül?”
„Az Apex és kapcsolt vállalatai.”
Liam rám meredt.
„Maya, azt hittem, személyes bizonyítékokat gyűjtesz, hogy elmehess.”
„Az voltam.”
„És Ethan cégét vizsgálja?”
„Az én cégem is.”
A szavak élesebben jöttek ki, mint szerettem volna.
Fájdalom hasított az oldalamba.
Priya, aki a pultnál a képalkotó eljárásom leleteit nézegette, rám nézett.
“Könnyen.”
Lassan kifújtam a levegőt.
„Apám a halála előtt létrehozott egy vagyonkezelői társaságot” – folytattam. „A vagyonkezelői társaság az Apex Development elsőbbségi részvényeinek ellenőrző csomagját birtokolja.”
Ruiz szünetet tartott.
„A férjed alapította az Apexet, ugye?”
„Technikailag igen. Ő alapította az eredeti céget. Hayes Residential Group volt a neve. Öt alkalmazottja volt. Leginkább felújításokkal és kisebb kereskedelmi szerződésekkel foglalkozott.”
– És mikor keveredtél bele?
„Miután eljegyeztük egymást.”
Liamre néztem.
„Emlékszel.”
„Persze, hogy emlékszem.”
A hangja most halkabb volt.
Apánk másfél évvel az esküvőm előtt meghalt.
Hasnyálmirigyrák.
Gyors.
Kegyetlen olyan módon, aminek semmi köze nem volt a gazemberekhez vagy a hibáztatáshoz.
Anyánk addigra már évek óta nem volt köztünk, apa temetése után pedig Liammel ellentétes irányban boldogultunk.
Belevetette magát az orvoslásba.
Belefutottam Ethanbe.
Legalábbis így nézett ki.
Az igazság bonyolultabb volt.
Ethan vállalkozása fuldoklott.
Fizetetlen beszállítók.
Adózási problémák.
Egy volt partnertől származó per.
Karizmája és ambíciója volt, de a pénzzel nem tudott mit kezdeni.
Volt bennem fegyelem.
Nekem is volt egy örökségem, amivel nem tudtam mit kezdeni.
„Apám vagyonkezelői alapja befektetett a cégbe” – mondtam Ruiznak. „Átstrukturáltam az adósságot, és létrehoztam azokat a holdingvállalatokat, amelyekből később az Apex lett.”
„És az elsőbbségi részvények?”
„Az enyém a vagyonkezelői alapon keresztül.”
– A férjed tudja?
„Tudja, hogy a vagyonkezelői alap létezik. Vannak nála a megállapodások másolatai.”
„De megérti, hogy neked van szavazati jogod?”
Ethanre gondoltam, ahogy évekkel korábban papírokat írt alá az ügyvédi irodánkban.
Átfutotta az első oldalt.
A tollát az asztalhoz kopogtatta.
Megkérdezték, hogy mikor lesz végleges az új finanszírozás.
Megpróbáltam elmagyarázni a védőszerkezetet.
Mindenki előtt megcsókolta az arcom, és azt mondta: „Ezért vettem feleségül a szobában lévő legokosabb nőt.”
Aztán aláírta.
– Amit meg akart érteni, azt megértette – mondtam.
Ruiz abbahagyta az írást.
„És mi indokolta a független auditot?”
Először haboztam.
Mert ez volt a kérdés minden mögött.
A csuklómon lévő zúzódás Liam felé taszított.
Az elveszett telefon miatt kerestem fel egy terapeutát.
Az az este, amikor Ethan kizárt a közös számláinkról, arra késztetett, hogy felülvizsgáljam a vagyonkezelői alapot.
De az audit?
Ez tizennégyezer-nyolcszáz dollárral kezdődött.
Apex-szabványok szerint elenyésző mennyiség.
Alig elég arra, hogy kifizesse pár napra a felszerelés bérlését Ethan egyik nagyobb projektjéhez.
A kifizetést egy Northline Strategies nevű tanácsadó cégnek teljesítették.
Nem volt számla.
Nincs szerződés.
Nincsenek leírások a szolgáltatásokról.
Azért vettem észre, mert megtanítottam magam arra, hogy észrevegyem azokat a dolgokat, amik nem illenek bele.
„Találtam egy szállítói fizetést” – mondtam.
“Csalás?”
„Nem tudtam.”
„Most már tudod?”
“Nem.”
Liam összevonta a szemöldökét.
