Éreztem, hogy valaminek a vége, ami túl régóta haldoklott.
A következő hónapok nehezek voltak.
A halál nem szüntette meg az öröklési vitákat, hanem csak bonyolultabbá tette őket.
Adriana folytatta a folyamatot a hagyatéki képviselőkkel. Áttekintették az okiratokat, kölcsönöket, tranzakciókat, adományokat és átruházásokat. Számos tranzakciót bírósági rendezés alá vontak, másokat pedig újra kellett tárgyalni, mert az ingatlanok tehermentesek voltak.
Karla rájött, hogy a vagyon átvétele nem ugyanaz, mint a likvid eszközök átvétele. Két ingatlant végül eladtak az adósságok fedezése érdekében. Más ingatlanokban a hagyaték és a felek megállapodásra jutottak.
Nem kaptam meg “mindent”.
Nem is ezt kerestem.
Visszaszereztem a házastársi közösséghez jogilag tartozó vagyon jelentős részét, és megvédtem Daniel részesedését. Megtartottam a három kis lakásomat, amelyeket Arturo tudta nélkül vettem, és végül az egyiket eladtam, hogy kávézót nyithassak.
Doña Elvira hónapokba telt, mire újra beszélt velem.
Először Daniel születésnapján tette.
Egy süteménnyel érkezett.
„Sok hibát követtem el” – mondta nekem.
Nem könnyítettem meg a dolgát, hogy megbocsásson.
-Igen.
Lehajtotta a fejét.
– Azt hittem, hogy a fiam védelme egyet jelent az igazoltatásával.
– És miközben igazolta, fájdalmat okozott az unokáinak.
Kiáltás.
Ezúttal nem vitatkoztam.
Vannak olyan bocsánatkérések, amelyek nem teszik jóvá a múltat, de megakadályozhatják a kár növekedését.
Máté és Dániel nem váltak elválaszthatatlan testvérekké.
Sem ellenségek.
Idővel időről időre leveleztek egymással.
Ez nekem elégségesnek tűnt.
Egy délután, majdnem egy évvel Arturo halála után, egy szekrényben megtaláltam a régi sakktáblát, amit évekig használtam.
Odavittem az asztalhoz.
Dániel elmosolyodott.
– Régóta nem játszottál.
– Már nem volt rá szükségem.
-Sakk?
Ránéztem.
—A várakozás.
Kinyitottam a dobozt és elrendeztem a darabokat.
Tizenhárom éven át azt hittem, hogy a győzelem azt jelenti, hogy a másik minden lépését előre kell látnom.
Most mást értettem.
A győzelem nem arról szólt, hogy Karlát hajléktalanná tegyük.
Nem Doña Elvira bűnbánó arckifejezését látta.
Arról sem volt szó, hogy bebizonyítsam Arturonak az utolsó napján, hogy okosabb voltam.
A győzelem azt jelentette, hogy leülhettem vacsorázni a fiammal anélkül, hogy attól féltem volna, hogy valaki más hazugsága eldönti a jövőnket.
Arról volt szó, hogy saját erőből építtettem egy tetőt.
Ez azt jelentette, hogy többé nem kellett titokban a számlákat ellenőrizni a kora reggeli órákban.
Ez azt jelentette, hogy soha többé nem kell úgy tennem, mintha nem tudnám.
Daniel gyalogot mozdított.
– Rajtad a sor, anya.
Ránéztem a táblára és elmosolyodtam.
– Nem, fiam.
Becsuktam a dobozt.
– Ennek a játéknak vége.
És tizenhárom év óta először éreztem úgy, hogy az életem nem mások következő lépésétől függ.
