Három hónappal korábban Daniel felhívott, hogy szüksége van az INE-igazolványom (Nemzeti Választási Intézet által kiállított személyi igazolványom) és a házassági anyakönyvi kivonatom fényképére, hogy „frissíthesse” néhány papíromat.

Kérés nélkül elküldtem őket.

Évekig házasok voltunk.

Miért gyanakodtam volna?

– Mindent én magam adtam nekik – mormoltam.

Adrián tagadta.

– Azért adtad át a férjednek a dokumentumokat, mert megbíztál benne. Nem azért, mert felhatalmazást adott arra, hogy te legyél a neved.

Daniel még aznap délután felhívott egy másik számról.

– Gondolkodsz a váláson?

A kérdés elárulta.

– Miért aggaszt téged?

– Mert hatalmas problémát csinálsz egy magánjellegű problémából.

– Magánügy az aláírásom hamisítása?

Csend.

Aztán megjelent az a kedves hang, amelyet évek óta használt, amikor meg akart győzni valamiről.

– Már eleve rosszak voltak a dolgok közöttünk.

– Ez nem válasz a kérdésemre.

– Úgy terveztem, hogy beszélek veled.

–Mi után? Miután vettünk vele egy házat?

Dániel hallgatott.

Még mindig nem tudtam, hogy létezik-e ház.

Csak azért mondtam, hogy provokáljam.

A hallgatása adta meg a választ.

– Hol van a háromszázezer?

—Fordítva.

-Miben?

– Olyan dolgokban, amiket nem értenél.

Aztán eszembe jutott, hányszor használta ezt a kifejezést, hogy kicsinek éreztesse velem.

Letettem a telefont.

Percekkel később elkezdődtek az üzenetek.

Először is, békéltetők.

Aztán engem hibáztat.

Végre megérkezett az egyik:

„Remélem, tudatában van annak, hogy elhagyott egy beteg idős embert.”

Megmutattam Adriannak.

– Tartsd meg – mondta. – Úgy tűnik, a férjed eltökélt szándéka, hogy dokumentálja a saját manipulációját.

Három nappal később valami váratlan dolog történt.

Kaptam egy hívást egy kórházból.

Don Jorget kiszáradás és láz miatt vették fel, miután a földre esett, miközben megpróbált felkelni.

Dániel ott volt.

„Újra gondoskodnod kell róla” – kérte tőlem.

Éreztem, ahogy a mellkasom összeszorul.

Imádtam azt az öregembert. Évekig etettem, fürdettem és társaságot nyújtottam neki. Soha nem ő volt a probléma.

– Fogadj fel egy ápolónőt.

– Nincs nálam pénz.

– Háromszázezer pesót kaptál.

– Már mondtam, hogy befektettem őket!

– Akkor add el, amit vettél.

Dániel lehalkította a hangját.

– Apa kérdezősködik felőled.

Ez nagyon fájt.

De megértettem, mire akar kilyukadni.

Apja szeretetét felhasználva visszavitt oda, ahonnan az előbb jöttem.

– Amikor csak akarja, meglátogatom – feleltem. – De nem leszek újra a gondozója, mert időre van szükséged, hogy a szeretőddel legyél.

Sírva tettem le a telefont.

A felvételek két nappal később érkeztek meg.

A videón egy bézs színű sapkát és arcmaszkot viselő nő látható.

Fehér blúz.

Sötét nadrág.

A zöld gyűrű.

Láttuk, ahogy átadja a dokumentumokat és aláírja.

Aztán elhagyta az épületet.

A külső kamera egy fekete autóig követte.

A vezetőoldali ajtó kinyílt.

És Dániel lement a földszintre.

A férjem ott volt.

Nem gyanúsítás volt.

Láttam, ahogy megöleli Veronikát, miután a lány az előbb utánozta az enyémet.

Adrian le akarta állítani a videót.

-Nem.

Látnom kellett.

Meg kellett semmisítenem az utolsó kifogást, ami talán még megmaradt.

– Mindenről másolatot akarok.

Innentől kezdve követni kezdtük a pénzt.

És rájöttünk, hogy Dániel megint hazudott.

A jutalékot semmilyen vállalkozásba nem „befektette”.

Egy részét egy ház vonóhorogként használták.

Veronika nevében.

Egy másik alkatrészt egy autó vásárlására használtak fel.

Az ő nevében is.

A többi pedig egy olyan számlán kötött ki, amelyet mindketten kezeltek.

Aztán Adrian letett elém egy átutaló kártyát.

– Nézd meg a dátumot.

Az évfordulónk volt.

Ugyanazon a napon Daniel virágot küldött nekem egy képeslappal:

„Egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy visszatérjünk és visszaszerezzük az időnket.”

Órákkal később pénzt küldött, hogy egy másik nővel kezdhessen egy életet.

Nevettem, miközben sírtam.

– Milyen kíváncsi. Most már tudom, mennyibe került az „örökkévalóságunk”.

Azon az estén Veronica megjelent az ajtómban.

Smink nélkül.

A gyűrű nélkül.

Rémültnek tűnt.

–Daniel azt mondta, hogy börtintézetbe akarsz küldeni minket.

– Vizsgálatot akarok indítani az ügyben, hogy mit tettek.

– Biztosított róla, hogy egyetértesz.

– Azt is biztosította, hogy felhatalmaztam a személyazonosító okmányom használatára?

Nem válaszolt.

– Megvan a videó, Veronica.

Az arca megváltozott.

– Milyen videó?

—A videó, ahol aláírod a nevem.

A falnak támaszkodott.

– Nem akarok börtönben végezni.

–Azt sem akartam, hogy egy idegentől derüljön ki, hogy valaki megkérdezés nélkül törölte a házasságomat.

Veronika sírni kezdett.

– Elena… vannak dolgok, amiket nem tudsz.

– Akkor számold meg őket.

Úgy nézett a lépcső felé, mintha attól félne, hogy Daniel felbukkan.

– A válás nem volt az egyetlen dolog, amit Daniel a te dokumentumaid segítségével szervezett.

Éreztem, ahogy kihűl a testem.

– Mit csinált még?

Kinyitotta a száját.

De mielőtt válaszolhatott volna, csörögni kezdett a telefonja.

A képernyőre nézett.

Dániel volt az.

És amit Veronica másnap bevallott, azzal még Adrian is megértette, hogy hetek óta csak a féligazságot kergettük.

3. RÉSZ

Veronika ügyvéddel ment.

Nem azért, mert hirtelen jó emberré vált, hanem mert megértette, hogy Daniel már nem tudja megvédeni.

Nyilatkozata több órán át tartott.

Kapcsolatuk majdnem két évvel korábban kezdődött, egy eseményen egy katonai létesítmény közelében, ahol Danielt ideiglenesen állomásoztatták.

Azt mondta neki, hogy gyakorlatilag vége a házasságunknak.