„Nem veszem meg a férjed cégét. Arra törekszem, hogy soha ne maradj védtelen, ha valaha is elfelejti, ki állt mellette.”

Azt hittem, túloz.

Ezért nem használtam soha azt a hatalmat.

Eddig.

Másnap reggel Alejandro üzenetet küldött nekem:

„Daniela, a bankok felülvizsgálják a NovaLink hitelkereteit. Tudsz erről valamit?”

Nem válaszoltam.

Öt perccel később érkezett egy másik.

„Ki áll a Villarreal Capital mögött?”

Aztán egy másik.

„Most beszéltem az ügyvéddel, aki a befektetést strukturálta. Azt mondta, kérdezzem meg önt.”

Azon a délutánon Alejandro megjelent otthon.

Camila a nappaliban játszott.

Megvárta, míg belépett a szobájába.

– Te vagy az?

-Milyen dolgot?

—Az 51%-ot képviselő személy.

Ránéztem.

-Igen.

Alejandro úgy lépett hátra, mintha megütötték volna.

– Szóval… a 65 millió…

– A családomból származtak.

– És nekem soha nem mondtad el?

–Sosem kérdeztél túl sokat. Túl elfoglalt voltál azzal a hittel, hogy egyedül élted túl.

Megfeszült az arca.

—Elpusztíthatod a NovaLinket.

Megráztam a fejem.

– Őt is megmenthetem.

– Mit akarsz tőlem?

„Értsd meg, hogy ez nem a pénzről kezdődött. Azért, mert egy nő úgy érezte, hogy elég hatalma van a cégeden belül ahhoz, hogy megüsse a lányodat, és azt hitte, hogy megvéded.”

Alejandro hallgatott.

– Három napod van – folytattam –, utána apám végleg visszavonja a garanciákat.

– Három nap minek?

– Hogy eldöntsd, milyen ember akarsz lenni, amikor már nem tudsz majd a vezérigazgatói pozíciód mögé bújni.

Még aznap este hívást kaptam apámtól.

Más volt a hangneme.

– Daniela, találtunk valamit.

-Hogy?

—Valaki pénzt próbál átutalni a NovaLinktől, mielőtt a felülvizsgálat befejeződne.

Felkeltem.

-WHO?

Apámnak pár másodpercig tartott a válaszadás.

—Renata Salgado.

A szobára néztem, ahol Camila aludt.

A pofon már nem tűnt dühkitörésnek.

Renata hónapok óta valami sokkal nagyobb dologra készült.

És amit apám most felfedezett, az vagy tönkreteheti őt… vagy teljesen tönkreteheti a családomat.

3. RÉSZ

Ugyanazon az estén apám küldött nekem egy digitális mappát, amiben számlakivonatok, belső engedélyezések, e-mailek és fizetési megbízások voltak.

Miután lefektettem Camilát, leültem a konyhában.

Minden egyes dokumentumot átnéztem.

Renata közel három évig dolgozott együtt Alejandróval. Hatékony, intelligens volt, és mindig előre látta az igényeit. Megszervezte az időbeosztását, átvilágította a hívásokat, előkészítette a megbeszéléseket, és olyan információkhoz férhetett hozzá, amelyeket nagyon kevesen tudtak.

Alejandro annyira kezdett megbízni benne, hogy sok kisebb engedélyezést fel tudott dolgozni delegált kulcsokkal.

Renata kihasználta ezt a bizalmat.

Hónapokig olyan beszállítókat ajánlott, amelyek egy Servicios Monterrey Norte nevű céghez kötődnek.

Papíron normálisnak tűnt.

A valóságban a kifizetések egy része egy másik, az egyik unokatestvére által vezetett céghez került.

Egyenként sem voltak hatalmas összegek.

Kétszázezer peso.

Háromszázötvenezer.

Ötszázezer.

De együtt több milliót tettek ki.

Továbbá, közvetlenül azután, hogy apám elindította a kilépési protokollt, Renata megpróbált felgyorsítani két átadást.

Megértettem, miért.

Tudta, hogy a céget auditálhatják, és a lehető legtöbbet akarta kihozni belőle, mielőtt valaki mindent átnéz.

Amikor Alejandro megérkezett aznap este, elé tettem a mappát.

—Lee.

Csendben lapozott az első néhány oldalra.

— Honnan szerezted ezt?

– Apám könyvvizsgáló csapatától.

Folytatta az olvasást.

Az arca elvesztette a színét.

-Egyszerűen nem lehet.

– A számlák léteznek.

– Renata ezt nem tenné.

Mereven bámultam rá.

– Azt is hitted, hogy soha nem ütném meg a lányodat.

Nem válaszolt.

Percekkel később számos, digitális aláírásával ellátott engedélyezést talált.

– Felhasználta azokat az engedélyeket, amiket én adtam neki.

-Pontos.

Alejandro beleroskadt egy székbe.

Most először nem láttam az üzletembert, aki a helyi magazinokban szerepelt, az innovációról beszélni.

Láttam egy férfit, aki rájött, hogy arroganciája a magabiztosságot hanyagsággá változtatta.

– Én nyitottam ki neki az ajtót – mormolta.

-Igen.

– Azt hittem, mindent kézben tudok tartani.

– Ez már évek óta a problémád.

Rám nézett.

–Én is?

Nem finomítottam a válaszomon.

– Főleg velem.

Másnap reggel Alejandro korán érkezett a NovaLinkhez.

Renata már a vezetői szinten ült.

Egész éjjel üzeneteket küldözgettem.

Nem kapott választ.

Amikor Alejandro belépett az irodájába, a nő követte.

–Beszélnünk kell.

Alejandro otthagyta a mappát az asztalon.

– Én is pont erre gondoltam.

Renata látta a dokumentumokat.

Arckifejezése alig egy másodpercre megváltozott.

De elég volt.

-Mi ez?

– Mondd meg te.

-Nem tudom.

—Észak-Monterrey Szolgáltatások.

Renata mozdulatlan maradt.

– Alejandro, el tudom magyarázni.

-Csináld meg.

—Sürgős kifizetések voltak. Néhány beszállító nem tudott közvetlenül számlázni…

– Ne hazudj nekem.

Renáta mély levegőt vett.

– Mindent megtettem, hogy segítsek a cégnek.

– Pénzátirányítás?

–Én működtettem ezt a helyet, amíg te válságokkal küzdöttél!

Alejandro felállt.

– A feleségem életben tartotta ezt a helyet, amikor még a bérekre sem volt elég pénz.

Renáta összevonta a szemöldökét.

– Daniela?

– A NovaLinket megmentő 65 millió a családjától származott.

Renátának elakadt a szava.

– Ő képviseli a többségi részvényest.

Az a magabiztosság, amivel mindig abban az irodában járkált, eltűnt.

– Az nem lehet.

-Az.

Most először értette meg, hogy éveken át megvetette azt az egyetlen embert, aki egyetlen aláírással eltávolíthatta volna a NovaLinkről.

De ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, támadott.

– Szóval most megalázod magad előtte?

Alejandro meglepetten nézett rá.