Átnézte a jelentéseket, és megállt, amikor meghallotta az apa nevét.

– Alejandro Reyes? A kutató, aki négy évvel ezelőtt halt meg?

– Ismerted őt?

– A balesetét soha nem magyarázták meg teljesen.

Alejandro a Santa Lucía Intézetben dolgozott. Verónikának is volt.

Másnap alaposan kikérdezték Mateót.

– Emlékszel bármilyen orvosi tanulmányra kiskorodból? – kérdezte Mariana.

Mateo gondolta.

Amikor hétéves volt, apja intézetéből orvosok jöttek az általános iskolájába egy állítólagos egészségügyi program miatt. Elkülönítették a csoporttól. Ultrahangot végeztek rajta, vért vettek, és injekciót adtak neki. Veronica is jelen volt.

„Aztán apám megharagudott rá” – emlékezett vissza. „Aznap este azt kiabálta: »Soha többé ne érj a fiamhoz!«”

Marianna és Gabriel egymásra néztek.

-Van még valami?

Mateo lehunyta a szemét.

–Apa elrejtett egy pendrive-ot egy könyvben. Azt mondta, ha soha nem jön vissza, ne engedjem, hogy Veronica megtalálja.

-Hol van?

– Nálam. Apám szobájában.

De amikor a rendőrség megérkezett a lakáshoz, az ajtó nyitva volt, és Alejandro régi hálószobája romokban hevert.

A könyv elszakadt.

Az USB meghajtó eltűnt.

Aztán egy ügynök talált egy fényképet Veronica asztalán.

A felvételen Mateo aludt egy hordágyon, nyolcévesen, miközben két orvos ultrahangot figyelt.

Valaki a hátuljára ezt írta:

„Engedélyezett megfigyelési fázis. Ne avatkozzon be kritikus romlásig.”

Mariana az ujjai között szorongatta a fényképet.

A mondat alatt egy aláírás állt.

És olyan valakitől származott, akiről Mateo soha nem gondolta volna…

3. RÉSZ

Az aláírás Dr. Alejandro Reyesé volt.

Mateo apja.

Amikor Mariana elmondta neki, a fiú elhallgatott. Néhány másodpercig bámulta a fényképet, mintha azok a betűk megváltozhatnának, ha pislogna.

– Szóval… apám tudta? – kérdezte elcsukló hangon. – Hagyta, hogy ezt velem is tegyék?

Gábriel közelebb húzott egy széket az ágyához.

– Egy aláírás nem meséli el az egész történetet.

Mariana ugyanígy gondolta. A meghatalmazás az első, Mateo által felidézett vita után keltezett. Ráadásul az aláírás túl rendezettnek tűnt, szinte másolatnak.

Az ügyészség kézírás-elemzést kért, és átkutatta az egykori Santa Lucía Intézetet. Bár hivatalosan néhány laboratórium évek óta inaktív volt, egy reagenstároló mögött egy rejtett archívumot találtak. Sorozatszám nélküli akták, merevlemezek és név helyett kódokkal jelölt dobozok voltak.

Az egyik ilyen kód Mátéhoz tartozott.

Az ügy a születésével kezdődött.

Édesanyja, Laura Mendoza évekkel korábban kereste fel az intézetet, hogy kezelést kapjon a teherbeeséshez. A Santa Lucía együttműködött egy meddőségi klinikával, és ingyenes vizsgálatokat ajánlott fel a magas kockázatú terhességű nőknek. A prenatális ultrahangvizsgálat során a szakemberek egy parazita ikerpárra utaló elváltozást észleltek a magzatban.

Rendkívül ritka, de kezelhető állapot volt.

A helyes eljárás a család tájékoztatása, a terhesség nyomon követése és szükség esetén a szülés utáni méhkihúzás előkészítése lett volna.

Nem tették.

Egy kutatócsoport meglátott egy lehetőséget: éveken át megfigyelni, hogyan fejlődött ki ez az anomália egy emberi lényben.

Laurát sosem tájékoztatták.

Órákkal a szülés után belehalt egy vérzésbe, amelyet az új szakértői jelentések szerint súlyos ellátási késedelmek kísértek. Az intézet elkerülhetetlen szülészeti szövődményként lezárta az ügyet.

Alejandro sem tudta először az igazságot. Igen, ott dolgozott, de egy másik részlegen. Bízott a kollégáiban.

Évekig hitte, hogy Mateo egészséges gyermek.

Egészen addig, amíg a kisfiú hétéves nem lett, véletlenül egy belső adatbázisban megtalálta a fia születési dátumát tartalmazó kódot.

Nyomozni kezdett.

Felfedezte, hogy az általános iskolában állítólagosan folytatott orvosi programot úgy tervezték, hogy csak Mateót vizsgálják meg gyanú felkeltése nélkül. Az ultrahang megerősítette, hogy a daganat továbbra is növekszik. A kutatók folytatni akarták a megfigyelését.

Alejandro robbant fel.

Azzal fenyegetőzött, hogy feljelenti az intézetet, fájlokat másolt, és szembeszállt Veronicával, aki a megfigyelésért felelős csapat tagja volt.

Ezért emlékezett Máté arra a kiáltásra:

– Soha többé ne érj a fiamhoz!

Alejandro aláírása a fényképen hamis volt.

A szakértői jelentésből kiderült, hogy azt korábbi munkaviszonyt létesítő dokumentumokból digitálisan reprodukálták.

De a legfontosabb bizonyíték hiányzott: azok az akták, amelyeket Sándor a halála előtt másolt le.

Az USB-meghajtó eltűnt a lakásból.

Mariana azt hitte, hogy Veronica vitte magával, míg Sofia, miközben Mateót látogatta a kórházban, nem mondott valami látszólag jelentéktelent.

–Emlékszel arra a könyvre, amit mindig magaddal vittél a könyvtárba? Arra a csillagászati ​​könyvre, ami apádé volt.

Máté szeme tágra nyílt.

A rendőrség által megsemmisített könyv nem a megfelelő volt.

Sándornak két szinte teljesen azonos példánya volt.

Apja halála után Mateo magával vitt egyet az iskolába, mert megnyugvást adott neki, hogy valami apja tulajdonából a közelben volt. Évekkel később a középiskola könyvtárának adományozta, amikor közölték vele, hogy nincs több hely a holmijainak a szobájában.

Mariana azonnal az igazgatóhoz ment.

A könyv még mindig ott volt.

A gerincben, szürke ragasztószalagba tekerve találtak egy USB-meghajtót.

A dokumentumok megváltoztatták az egész nyomozás menetét.

Voltak e-mailek, videók, orvosi eredmények, beteglisták és egy felvétel, amelyen Alejandro közvetlenül a kamerába beszél.

Mariana hetekkel később, amikor Mateo már erősebb volt, megengedte neki, hogy meghallgasson egy másolatot.

A videón az apja fáradtnak tűnt. Vörösek voltak a szemei, és gyorsan beszélt.