–Egy része a te kártyádon kötött ki. Egy része az édesanyád számláján. Egy másik része pedig Mauritiusra utalt.

Terézia elpirult.

– A lányom segített nekünk, mert családot alkotunk.

Alejandro keserűen felnevetett.

-Család?

Felém mutatott.

– Anyám az autóban aludt.

Senki sem említette újra a szót.

Daniela megpróbálta visszanyerni az irányítást.

– Alejandro, figyelj. Igen, elhasználtunk egy részét a pénznek, de a ház karbantartásra szorult. Volt kert, vízmelegítő, adók…

– És az ápolónő?

Csend.

– Hol van Róza?

Daniela az anyjára nézett.

– Az ügynökség…

– Már felhívtuk az összes említett ügynökséget.

Alejandro egy levelet tett az asztalra.

—Nincs Rosa nevű alkalmazott, aki a vezetőségünkhöz tartozna. Gondozási szerződésünk sincs.

Daniela teljesen elsápadt.

– Talán függetlenül vették fel.

– Akkor add meg a számod.

Nem válaszolt.

– Adj egy nyugtát!

Semmi.

— Orvosi recept.

Csend.

– Egy kérdés.

Daniela összeszorította a száját.

– Nem bánhatsz velem bűnözőként, csak azért, mert a papírmunka nincs rendben.

Alejandro elővette a telefonját.

—Akkor beszéljünk a teljes dokumentációról.

Beszélgetést kezdett.

– „Anyukád értékeli az epret, amit vettünk neki.”

Más.

– „A gondozónő sétálni vitte anyut.”

Más.

– „Anyának negyvenezer pesóra van szüksége, hogy kicserélje a függönyöket a teraszon.”

Felnézett.

– Ezeket a beszélgetéseket már közjegyző hitelesítette.

Daniela egy pillanatra elállt a lélegzete.

Alejandro folytatta:

– És megnéztük anya régi telefonját is.

Ránéztem az egyszerű készülékemre, ami a táskámban volt.

– Daniela adta nekem azt a telefont, mielőtt elutaztál – mondtam.

-Tudom.

Alexander a feleségére nézett.

– SIM-kártyát cseréltél.

Daniela azonnal tagadta.

-Nem!

-Igen.

– Épp most váltottam családi csomagra.

-Hazugság.

Alejandro gyengéden megkocogtatta az ujjával a dokumentumot.

—Anya száma aktív maradt egy másik eszközön. Egy telefonon, amit otthonról vettél és többször is csatlakoztattál.

Daniela légzése elakadt.

– Az intézményből hívtam azt a számot – folytatta Alejandro. – Azt hittem, anya azért nem veszi fel, mert mérges rám. Te meg azt mondtad, hogy depressziós, hogy nem akar beszélni, hogy időre van szüksége.

Könnyek szöktek a szemébe.

– Majdnem két évig azt hittem, hogy anyám elutasított.

Éreztem, hogy valami eltörik bennem.

Hónapokig pont az ellenkezőjét gondoltam.

Azt hittem, Alejandro elfelejtett engem.

Mindketten külön-külön szenvedtünk, miközben egy nő eszközként használta fel a szerelmünket.

„Miért?” – kérdeztem.

Daniela sírni kezdett.

– Nem terveztem, hogy idáig fajulnak a dolgok.

„Meddig akartad, hogy elmenjenek?” – kérdeztem. „Amíg meg nem haltam az autóban?”

– Ne mondj ilyet!

– Miért ne? Kétoldali tüdőgyulladásom volt.

Daniela felállt és felém jött.

– Anya, kérlek.

Elhúzódtam, mielőtt megérinthetett volna.

– Ne hívj anyának.

A mondat megállította.

–Régen „anyának” hívtál, amikor szükséged volt Alejandróra, hogy bízzon benned. Amikor három dobozzal a kezemben megjelentem az ajtód előtt, megszűntem a családod lenni.

Hangosan sírni kezdett.

– Féltem. Alejandro messze volt. A családomnak anyagi gondjai voltak. Azt gondoltam, hogy ideiglenesen felhasználjuk a pénzt, aztán visszafizetjük.

„És a ház?” – kérdezte Alejandro.

– Üres volt.

Roberto gyorsan közbelépett.

– Ez igaz. Mi gondoskodunk az ingatlanról. Ha senki sem lakna ott, ellophatják.

Alejandro ránézett.

– Anyukámnak vettem.

– De soha nem jelent meg.

– Mert sosem mondtad el neki, hogy létezik.

Roberto széttárta a karjait.

– Nem tudtuk, hol van.

– Igen, tudták, hol nem vagyok.

Alexander feléje hajolt.

– És amikor megérkezett az ajtódhoz, egyenesen el tudtad vinni abba a házba.

Roberto hallgatott.

A fiam felállt.

– Az ügyvédem holnap reggel első dolga lesz benyújtani a hivatalos feljelentést.

Teresa felsikoltott.

– Alejandro, gondold meg! A feleséged anyjáról beszélünk!

– Konkrétan egy anyára gondolok.

Rám mutatott.

– Az enyémben.

Daniela megragadta a karját.

–Vissza tudjuk fizetni. Eladom az autómat. Anyukám felvehet kölcsönt. Ne tedd tönkre az életünket emiatt.

Alejandro elengedte.

– Kit érdekelt az életének tönkretétele?

Senki sem válaszolt.

„Negyvennyolc órád van elhagyni a házat. Holnap kicserélem a zárakat a lakásban. És Daniela, a válóper már elkezdődött.”

Mozdulatlan maradt.

Azt hiszem, egészen addig a pillanatig hittem benne, hogy meg tudom győzni.

– Pénz miatt vetsz véget a házasságunknak?

Alejandro néhány másodpercig nézte.

-Nem.

A hangja nyugodt volt.

–Véget vetek neki, mert két éven át elhitetted velem, hogy gondoskodom anyámról, miközben te hagytad, hogy megfagyjon egy autóban.

Az egész étterem mintha elcsendesedett volna.

Terézia elvette a táskáját.

Roberto felállt.

Mauricio volt az első, aki a kijárat felé sétált.

Daniela néhány másodpercig Alejandróra meredt.

Aztán utánuk ment.

A fiam újra leült.

Remegtek a kezei.

– Bocsáss meg, anya.

-Nem.

– Mindent ellenőriznem kellett volna.

– És szólnom kellett volna, hogy elvesztettem a házat.

Csak bámultunk egymásra.

Ugyanazt a hibát követtük el, különböző okokból.

Mindketten úgy hittük, hogy a hallgatás a másik védelmének egyik módja.

Három hónappal később megkezdődött a jogi folyamat.

A nyomozás sokkal egyszerűbb volt, mint amire Daniela számított.

Banki átutalások történtek.

Beszélgetések zajlottak.

Voltak ott fényképek, amiket Alejandro megtévesztésére készítettek elő.

Feljegyzések szerint egyetlen gondozó sem dolgozott velem.

Volt orvosi dokumentáció, amely igazolta, hogy a kezeléseimet állami intézmények végezték, nem pedig Daniela által fizetett magánorvosok.

És volt valami még ennél is rosszabb.