„A fiamnak munkára van szüksége, nem könyörületre” – mondta az asszony… A gazda csak ennyit suttogott: „Én pedig egy fiút kértem Istentől.”

Azon az estén azonban nem hívta meg Sárát és Eliast vacsorára. A csend jobban fájt, mint egy vádaskodás. Sára összeszedte a kevés holmiját, hogy hajnalban elinduljon. Tomás meg akarta állítani, de a vád egy olyan szakadékot nyitott közötte, amin nem tudta, hogyan lépjen át. Mielőtt dönthetett volna, felfedezték, hogy Elias eltűnt.

A fiú Canatlánba indult, hogy bebizonyítsa Mateo ártatlanságát. Kalapban volt, és egy üzenetet tartott a kezében, amelyben megígérte, hogy visszatér az igazsággal. Vihar tombolt az úton, amikor Tomás egy patak mellett rátalált; dideregve, lába egy ág alá szorult. A farmer térdre esett a sárban, tudomást sem véve az ízületében érzett fájdalomról.

„Soha többé ne tedd ezt velem!” – kiáltotta, miközben kiszabadította. „Soha többé ne tűnj el anélkül, hogy elárulnád, hová mész!”

– Nem akartam, hogy apám miatt kirúgjanak minket.

– Nem foglak sehonnan kidobni.

Tomás a szekérhez vitte a fiút. Miközben betakarta a kabátjával, észrevette, hogy a víz meglazította a kalap bélését. A bőr és az anyag között egy kis gumizacskó bukkant elő. Elías ragaszkodott hozzá, hogy még soha nem látta.

Három összehajtott papírlap volt benne, Mateo kézírásával tele. Bankszámlakivonatok másolatai, váltószámok és kamatképzéshez tőkeként hozzáadott befizetések voltak. Az egyik dokumentum El Encinalt említette. Volt benne egy levél is, amelyet a canatláni bíróság jegyzőjének címeztek.

Mateo elmagyarázta, hogy Arcadio szerződéseket módosított eladósodott gazdákkal. Megpróbálta rávenni, hogy szállíttassa el a könyvelési könyveket a városon kívülre; amikor ezt megtagadta, Arcadio azzal fenyegette, hogy lopással vádolja. Mateo a kalapjába rejtette a másolatokat, mert attól tartott, hogy átkutatják a házát. Soha nem sikerült átadnia őket. Napokkal később meghalt, amikor egy viharban eltört a szekerének a tengelye.

– Tudta, hogy ránk jöhetnek – mormolta Sara sírva. – És én azt hittem, hogy szeretetből tartotta meg azt a kalapot.

– Mindkét okból megtartottam – mondta Tomás –. Szeretetből és hogy megvédjem őket.

Sara az éjszakát azzal töltötte, hogy összehasonlította ezeket a papírokat a ranch váltójával. Tizenegy éven át vezette Mateo teherautós üzletének könyvelését, és felismerte az egyes szállítmányoknál használt kódokat. Felfedezte a kamatokra felszámított kamatokat, a soha nem kedvezményes kifizetéseket, és Tomás más tintával másolt aláírását.

Hajnalban azt találták, hogy a karám kerítése el van vágva. Több szarvasmarha is a szakadék felé menekült. Elias egy üsző után rohant, megcsúszott, és ott maradt lógva.

1. RÉSZ
A fiú halott apja kalapját viselte a mellkasán, amikor vérfoltos cipőjű anyja alamizsna helyett munkát követelt. Sara Reyes 18 kilométert gyalogolt egy jeges úton Durangóban, alig 11 dollárral a zsebében, 11 éves fia, Elías panasz nélkül követte. Amikor megérkeztek az El Encinal tanyára, Tomás Villaseñort találták, amint a verandáról figyelte őket egy üres szék mellől, amelyet 11 éve senki sem foglalt el.

Tomás 61 éves volt, egy használhatatlan térddel és egy kérdőjellel a nyárfák alatti két sír mellett. Josué, az egyetlen fia, négyéves korában lázban halt meg. Margarita, a felesége, három évvel később hunyt el. Azóta Tomás nem imádkozott, nem járt misére, és kerülte a székre nézést, mert némely hiányzás évekig érintetlen maradhatott, és mégis fájhatott.

– A fiamnak munkára van szüksége, uram. Főzök, varrok és könyvelek. Nem akarunk alamizsnát.

– Senki sem ajánlott fel alamizsnát – felelte Tomás. – Vannak széttört kerítések, tűzifát kell vágni, és egy lyuk van a pajtában. Ha engedelmeskednek, enni fognak. A munkások házában van egy kályha.

Sára felemelte az állát.

– Minden adósságunkat kifizettük.

Tomas Elias apró kezeire nézett a túlméretezett kalap körül.

-Akkor kezdje holnap.

A fiú még hajnal előtt nekilátott. Addig aprította a fát, míg a tenyere szét nem repedt, oszlopokat javított, és szünet nélkül cipelte a zsákokat. A negyedik napon Tomás a pajtában ülve találta, kalapja a térdén.

– Úgy dolgozol, mintha vissza akarnál adni valamit a világnak.

– Apám mindig azt mondta, hogy aki nem dolgozik, az nem érdemli meg a vacsorát.

– Vannak olyan férfiak is, akik azért dolgoznak, hogy ne sírjanak.

Elias felnézett.

–Mindenki úgy néz anyámra, mintha mindjárt összetörne. Ha elég keményen dolgozom, talán abbahagyják a sajnálatát.

Tomás úgy érezte, egy szó kicsúszik a száján, mielőtt megállíthatta volna.

– Az anyád nem fog összetörni. És nem kell mindent cipelned, fiam.

Elias pislogott. Thomas is. Egyikük sem ejtette ki ezt a szót, de attól az éjszakától kezdve a kalap már nem nyomódott a mellkasához, hanem egy szögen lógva jelent meg az ajtó mellett.

Hetekkel később Sara a sírokról érdeklődött. Tomás elmondta neki, hogy fiúért imádkozott, és csak 4 évet és 11 napot kapott tőle.

– Miért teljesítenéd egy férfi legnagyobb kívánságát, ha csak elvennéd tőle? – mormolta.

Sara nem próbálta megvigasztalni.

„Tizenegy éven át imádkoztam, hogy Mateo minden utazásról biztonságban visszatérjen. Hét hónappal ezelőtt meghalt, amikor felborult a szekér. Én is dühös voltam Istenre. Később megértettem, hogy talán nem akadályozza meg az összes szerencsétlenséget; talán velünk marad, miután már megtörténtek.”

Az első hóesés Arcadio Robles, a város bankjának tulajdonosa és a néhai Margarita testvére kíséretében érkezett. Kesztyűje levétele nélkül lépett be a konyhába, és egy váltót hagyott az asztalon.