Sebastian nem volt tanúja a letartóztatásnak.
A palotában voltam, amikor Isabel megkért, hogy olvassak fel neki.
Háromszor is elolvasta ugyanazt az oldalt, míg az igazgató vissza nem tért a hírekkel.
Csak ekkor hagyta abba a könyv szorítását.
Időbe telt, mire a béke valósággá vált.
Lucía és Isabel ideiglenesen a házvezetőnő szobája közelében szálltak meg Lucía kérésére. Később visszatértek kis házukba.
Sebastian továbbra is látogatta őket.
Már nem volt elég egyszerűen behívatnia őket az irodájába. Meg kellett kérdeznie, hogy alkalmas-e az időpont, meg kellett várnia, amíg Lucía befejez egy feladatot, és el kellett fogadnia, hogy vannak napok, amikor nem láthatják.
Megtanulta.
Egyik délután Luciának egy másik állást ajánlottak fel, egy közeli ház ágyneműjét kellett kezelnie.
Elfogadta.
Amikor elmondta neki, Sebastian hallgatott.
„Tudnom kell, hogy az ételem nélkül is választhatlak, attól függően, hogy megfelel-e neked” – magyarázta.
Lassan bólintott.
-Értem.
Ekkor kezdett Lucia hinni abban, hogy talán építhetnek valami maradandót.
Hónapokkal később Sebastian meghívta, hogy sétáljon át a kerten.
Isabel a házvezetőnővel volt, és egy képzeletbeli lakomát készített Hópihének.
Egy körtefa alatt megállt a herceg.
„Hiányzik, amikor nincs itt” – mondta. „Még akkor is, ha tudom, hogy amikor visszajövök, azt fogja mondani, hogy tévedtem.”
Lúcia elmosolyodott.
– Csak akkor, amikor az.
– Olyan gyakorisággal, amiről nem is tudtam, mielőtt találkoztam vele.
Elővett egy egyszerű gyűrűt.
– Szeretlek. Meg akarom osztani veled az életemet. Hozzám jössz feleségül?
Lucia a gyűrűre nézett, de mielőtt válaszolt volna, felemelte a tekintetét rá.
– Nem leszek mindig engedelmes.
– Ezt már tudom.
– Joaquín továbbra is a történelmünk része marad.
– És az enyémből Catalina.
Lucia kifújta a benntartott levegőt.
– Akkor igen.
Amikor Izabella meghallotta a hírt, továbbra is elgondolkodott.
– Te leszel az apám?
Sebastian térdelt le elé.
-Ha úgy tetszik.
A lány összevonta a szemöldökét.
– De már van egy.
– Tudom. Senki sem fogja elvenni tőled.
Izabella tanulmányozta.
– És mit tennél?
Sebastiannak nyelnie kellett, mielőtt válaszolt volna.
– Itt lenni. Figyelni rád. Vigyázni rád. Megtanulni, amit még nem tudok.
A lány megölelte.
– És ne hagyd ki a sárkányos oldalakat.
—Az is.
Ősz elején házasodtak össze.
Néhány vendég nem tartotta helyénvalónak, hogy egy herceg olyan özvegyet válasszon, aki korábban a háztartásában dolgozott. Sebestyén nem vitatkozott velük, és az ünnepséget sem tette függővé a jóváhagyásuktól.
Lucia Isabel kezét fogva lépett be a kápolnába.
A házvezetőnő sírt, mielőtt elkezdődött a szavazás.
Azon az estén, a zene és a vacsora után, mindhárman a keleti szobában kötöttek ki.
Katalin portréja a kandallópárkányon lógott. Lucia közelébe helyezte Joachim kis képét.
Isabel közéjük ült, és kinyitotta a könyvet.
A takaró befedte a lábát.
Az utolsó oldalhoz érve felemelte a fejét.
– A sárkány már nem volt egyedül.
Sebastian Luciára nézett.
Megfogta a kezét.
A folyosón egy szolga nevetést hallott, miközben elhaladt mellette.
Az ajtó nyitva maradt.
