– Anya, vidd be a tányérodat a konyhába. Karla családjának kell az asztal.

Miguel ezt miközben egy tál homárt pakolgatott az apósa és apósa elé abban a tlaquepaque-i házban, amit Rodrigo 10 év alatt fizetett ki.

Elena tiltakozás nélkül engedelmeskedett. Rodrigo, aki épp akkor érkezett egy bőrönddel, észrevétlenül figyelte a bejárattól. Nyolc ember koccintott az asztal körül. Édesanyja a rózsaszín pulóvert viselte, amit karácsonyra küldött neki, és egy tányér száraz fehér rizst tartott a kezében.

Rodrigo követte a konyhába. Elena leült egy összecsukható székre a hűtőszekrény mellé, és egy szalvétával letakarta a tányérja egy részét, amikor meglátta Rodrigot.

– Rodrigo? Mikor érkeztél?

–Most azonnal. Miért eszel itt?

– Nyugodtabbnak érzem magam.

Nevetés és az evőeszközök csörömpölése a tányérokon hallatszott az ebédlőből.

Miguel jelent meg mögötte.

– Nézd, ki emlékezett rá, hogy van családja.

– Miért nem ül anya veled?

– Már nem bírja a tenger gyümölcseit.

– Minden születésnapjára garnélát kért, amíg az apja meg nem halt.

Karla bejött egy pohár borral.

„Nem tűnhetsz el évekre, aztán gyere és ítélkezz felettünk. Vele élünk. A pénzküldés nem gondoskodás róla.”

A mondat fájt, mert tartalmazott egy szemernyi igazságot. Rodrigo kihagyott születésnapokat, orvosi vizsgálatokat és karácsonyt. Texasban ipari üzemekben dolgozott elektromos rendszerek telepítésén. Apja halála után megvette azt a házat, hogy Elenának soha többé ne kelljen aggódnia a lakbér miatt. A konyhába sárga csempét választott, az udvarra pedig jázmint ültetett.

Miguel és Karla három évvel korábban érkeztek. Azt ígérték, hogy csak hat hónapig maradnak. Azóta Rodrigo havi 18 000 pesót küldött élelemre, közüzemi számlákra és gyógyszerekre. A javításokat külön fizették.

Látogatása meglepetésként ért: lejárt az utolsó szerződése, és végleg haza akart térni.

– Anya, menjünk a szobádba.

Elena megfogta az ingét.

– Ne menj be oda.

Rodrigo kinyitotta az ajtót. Az ágy és az olvasófotel eltűnt. A szoba tele volt dobozokkal, szalagokkal, üvegekkel és kosarakkal Karla ajándékboltjából.

– Hol alszik?

Miguel keresztbe fonta a karját.

– Kisebb helyet szeretett volna.

Elena besétált a mosókonyhába. A mosógép mellett egyetlen matrac hevert egy nedves falnak támaszkodva. Ruhái egy rúdról lógtak, férje fényképe pedig egy felborult tejesdobozon.

Rodrigo lefényképezte a foltos mennyezetet, a matracot és minden egyes zugot.

– Készítsd elő a gyógyszered. Jössz velem.

– Ne dühből csináld ezt.

– Nem haragból fakadok, anya. Szégyenből, amiért nem jöttél hamarabb.

A szállodában Elena kétszer is megkérdezte, hogy ingyenes-e a reggeli. Másnap reggel, miközben tojást és babot evett, Rodrigo visszament, hogy összeszedje a ruháit. Doña Lupita, a szomszéd, egy patikai szatyorral várta.

– Anyád fizet, amikor tud.

A nyugtán 437 peso szerepelt.

– Adott kölcsön neki pénzt a gyógyszerére?

A nő lesütötte a tekintetét.

– Azt mondta, vége a munkádnak, és már nem küldhetsz semmit.

Rodrigo megnyitotta a banki alkalmazást. A 18 000 peso átutalás 9 nappal korábban történt. Alatta Miguel válasza jelent meg: „Beérkezett. Anya mindent elintéz.”

Javier Salcedo, az ügyvéd, aki a ház megvásárlását intézte, még aznap reggel felhívta.

–Rodrigo, gyere anyáddal. Találtam valami komolyat.

Irodájában Javier több papírlapot tett az asztalára. A közhivatal nyilvántartása szerint az ingatlant nyolc hónappal korábban adták el Arturonak, Karla apjának. Miguel Rodrigo képviselőjeként írta alá egy állítólagos meghatalmazás alapján. Arturo ezután kölcsönt vett fel, a házat fedezetként használva.

– Én soha nem írtam alá azt a meghatalmazást.

Javier rámutatott a dátumra. A dokumentum szerint Rodrigo Guadalajarában jelent meg, miközben valójában az Egyesült Államokban dolgozott.

Elena abbahagyta a táskája szorongatását.

–Miguel karácsony előtt aláíratott velem valamit.

„Micsoda?” – kérdezte Rodrigo.

Elővett egy összehajtogatott borítékot, és az asztalra tette.

– Nem tudom, mi az, de megtartottam, mert azon az estén hallottam Karlától, hogy ha befejezik a papírmunkát, kirúghatnak a házból.

2. rész

A borítékban egy bérleti szerződés volt. Elena szerepelt bérlőként, aki havi 6000 peso fizetésére köteles volt, Arturo pedig tulajdonosként. Miguel biztosította őt, hogy a papírmunka szükséges a biztosítótársaság számára a tető nedvességének javításához. Javier felfedezte, hogy az állítólagos eladás 900 000 peso készpénzfizetést tartalmazott, bár egyetlen számla sem mutatta, hogy Rodrigo megkapta volna ezt az összeget. A meghatalmazás egy másik aktából másolt hiteles pecséteket tartalmazott, de az okirat száma egy másik adásvételhez tartozott. Patricia, Karla édesanyja, a közjegyző közelében lévő irodaházban dolgozott, és ő szerezte be a dokumentum elkészítéséhez használt másolatokat. Amikor Rodrigo hazatért Javierrel, Arturo megpróbálta családi megállapodásként beállítani. Karla azt állította, hogy Elena önként adta fel a hálószobáját, hogy megvédje az árut. Miguel megismételte, hogy egy idős asszony gondozása többe kerül, mint Rodrigo gondolta. Ezután Doña Lupita átadta a gyógyszerek, víz és élelmiszerek számláit, amelyeket több hónapon keresztül fizetett. Elena bevallotta, hogy Miguel alig adott neki 300 vagy 500 pesót, amikor túl tolakodó volt. A havi 18 000 pesóból nagy rész elment élelmiszerekre, éttermekre, kamiontörlesztésekre és Karla adósságaira. Rodrigo egy bőrönddel és két táskával hozta ki az anyját. Egy lépcső nélküli lakásban egy orvos megerősítette, hogy Elenának fontos kezeléseket kellett lemondania, mert nem engedhette meg magának őket. Eközben Arturo követelte a lakbér visszafizetését, és azzal fenyegette, hogy kilakoltatja, ha visszatér. Néhány rokon felhívta Rodrigót, azzal vádolva, hogy megpróbálja bebörtönözni a saját testvérét, miután ráhagyta az összes felelősséget. Válaszul Elena engedélyével elküldte nekik a mosógép melletti matrac fényképét. Senki sem védte meg Miguelt többé. A döntő bizonyíték megjelent Elena telefonján. Az aláírás után napokkal küldött üzenetben megkérdezte, hogy helyesen írta-e alá a biztosítási szerződést. Miguel azt válaszolta, hogy igen, hogy ez pénzt takarít meg Rodrigónak, és hogy ne zavarja, amíg dolgozik. Miután elolvasta, Elena abbahagyta a kifogások keresését a fia számára. Átadta a telefont Javiernek, hitelesített másolatot kért a beszélgetésről, és jóváhagyta a rendőrségi jegyzőkönyvet. Azon a délutánon megértette, hogy a legnagyobb veszély nem a ház elvesztése, hanem az, hogy továbbra is védje azt a férfit, aki anyai szeretetét hasznos aláírássá változtatta.