A vizsgálatok vérszegénységet és mérsékelt alultápláltságot igazoltak. Az orvos megjegyezte, hogy Doña Matilde időben, térben és személyben orientálódott; megértette a kérdéseket és képes volt döntéseket hozni. Ez azért volt fontos, mert Verónica ragaszkodott ahhoz, hogy az édesanyja „már nem tudja, mit csinál”.
Az ügyészségen Doña Matilde közel két órán át tett vallomást. Nem túlzott, és nem is állt bosszút. Elmesélte, hogyan kezdte őszintén a lánya azzal, hogy segített neki: gyógyszert vett, számlákat fizetett, és elkísérte a bankba. Később megkérte, hogy írja alá a meghatalmazást. Aztán elvette a kártyát, megváltoztatta a számla telefonszámát, és elkezdte eldönteni, hogy mennyi pénzt költhet el az anyja.
Amikor Doña Matilde panaszkodott, Verónica azt ismételgette, hogy Juliánnak elege van abból, hogy őt kell támogatnia.
A hátsó szobába költözés egy vita után történt.
„Azt mondta, hogy a ház túl nagy egy egyedülálló idős asszonynak” – jelentette ki. „Hogy a gyerekeinek kellenek a szobák. Mondtam neki, hogy Julián vette nekem a házat. Aztán mutatott nekem néhány papírt, és azt mondta, hogy jogilag ő dönthet.”
„Megfenyegette?” – kérdezte az ügyész.
Doña Matilde válasza némi időt vett igénybe.
– Azt mondta, ha bármilyen problémát okozok, bebizonyítja, hogy őrült vagyok, és egy olyan helyre küld, ahol senki sem látogathat meg.
Julian, aki kint ült, hallotta azt a részt, amikor az anyja kijött és elmondta neki. El kellett fordítania a tekintetét, nehogy az anyja lássa a sírását.
Az ügyészség információkat kért a banktól és a közjegyzői irodától. A nyilvántartás szerint Verónica anyja számlájáról utalt át pénzt a sajátjára. Olyan vásárlások is felmerültek, amelyek nem kapcsolódtak Doña Matilde gondozásához.
A közjegyzői iroda átadta az adományozási irat másolatát. Az tartalmazta az idős asszony érvényes személyazonosító okmányait és számos aláírását. De valami fontos hiányzott: nem volt feljegyzés arról, hogy Doña Matilde független magyarázatot kapott volna egyetlen otthona elajándékozásának következményeiről. Ráadásul a tranzakciót akkor kezdeményezték, amikor Verónica a pénzügyeiben az ő képviselőjeként járt el.
Adriana külön polgári pert indított az adományozás megtámadására, és intézkedéseket kért az ingatlan bejegyzésének vagy elidegenítésének megakadályozására, amíg a konfliktus rendeződik.
Verónica válaszul egy fővárosi ügyvédet fogadott. Védelme azt állította, hogy minden engedélyezett volt, a pénzfelvételeket családi kiadásokra fordították, és Julián évek után újra megjelent, hogy „irányítsa” az anyját.
Az első meghallgatás eseménytelenül telt. Nem volt tömeg, nem történt hirtelen vallomás. Voltak akták, dátumok, konkrét kérdések, és egy bíró, aki dokumentumokat követelt.
Verónica kifogástalanul öltözve érkezett. Kerülte, hogy Doña Matildára nézzen.
Amikor megkérdezték tőle, hogy miért lakik az édesanyja egy hűtőszekrény és egy teljes fürdőszoba nélküli épületben, miközben ő a főházban lakik, így válaszolt:
– Az ő döntése volt.
Adriana bemutatta a dátummal ellátott fényképeket, az orvosi jelentést és Mr. Ramiro vallomását.
Aztán megmutatta Lucha asszony üzeneteit, amelyekben Verónica kijelentette, hogy Julián hónapok óta nem küldött pénzt.
Aztán letette a havi befizetési bizonylatokat az asztalra.
Az ellentmondás kiabálás nélkül lelepleződött.
A legfájdalmasabb pillanat akkor jött el, amikor Doña Matilde szót kért.
„Nem akarom tönkretenni a lányomat” – mondta. „De azt sem fogom hagyni, hogy azt mondja, én választottam az éhezést.”
Veronika most emelte fel először a fejét.
– Anya, én vigyáztam rád, amikor nem volt ott.
– Először is, igen.
– Akkor mondd ki teljesen.
– Teljesen egyetértek.
Doña Matilde hangja nem volt erős, de betöltötte a szobát.
–Megnyitottam előtted az otthonomat. Rád bíztam a pénzemet. És te ezt a bizalmat arra használtad, hogy úgy dönts, kevesebbet érek, mint a bútorod, az autód és az adósságaid.
Veronika összeszorította a száját.
– Nekem is vannak gyerekeim.
—Én is.
Julian lesütötte a tekintetét.
Doña Matilde folytatta:
– Az egyik messzire ment, és azt hitte, elég, ha pénzt tesz be. A másik közel maradt, és azt gondolta, hogy a közelség feljogosítja arra, hogy mindent elvegyen tőlem. Mindketten más hibát követtek el. De csak az egyik hibájuk miatt kellett a szemétben keresgélnem ennivalót.
Nem érkezett válasz.
A bíró elrendelte az ingatlan védelem alatt tartását, amíg a polgári peres eljárás folytatódik. Az ügyészség eközben folytatta a pénzügyi tranzakciók és a pénzeszközök esetleges sikkasztásának kivizsgálását. Verónicát aznap nem küldték börtönbe. Ugyanazon az ajtón távozott, amelyiken belépett, de most már nem férhetett hozzá anyja számláihoz, és nem használhatta a házat.
A következő hónapokban a banki nyilvántartások lehetővé tették a nyomozók számára, hogy szinte az összes elsikkasztott pénzt rekonstruálják. Egy része autóra, bútorokra és személyes adósságokra ment el. A többit Veronica megtakarítási számlájára utalták át.
Végül a büntetőügy egy, az eljárás keretében jóváhagyott egyezséggel zárult, amelynek feltétele egy jelentős összeg visszatérítése, a vitatott cselekményekből eredő jogokról való lemondás, valamint a hatóságok által előírt intézkedések betartása volt. A polgári eljárás semmisnek nyilvánította a vitatott adományt, és megerősítette Doña Matilde tulajdonjogát.
Julián számára ez nem tűnt győzelemnek.
Azon a napon, amikor hivatalosan is visszakapták a ház kulcsait, bement az anyjával, és rájött, hogy nem akarja a hálószobát.
– A szokásos szobámat akarom, azt, amelyik a citromfára néz.
Hetek óta most mosolygott először.
– Ez lesz az.
