A szavak halkan jöttek, mintha arra számított volna, hogy bocsánatkérésnek fogják tekinteni őket.
Odaléptem hozzá.
„Nem. Nem tetted.”
Megtelt a szeme.
„Ha tudtam volna…”
„Ez a probléma.”
Megállt.
„Azt hiszed, hogy ez helytelen volt, mert rossz célpontot választottál.”
„Nem úgy értettem…”
„Minden szót komolyan gondoltál. A pezsgőt is komolyan gondoltad. El akartad tépni a ruhámat. Azt akartad, hogy egy idősebb nő kicsinek érezze magát, mert idegenek jutalmaztak érte.”
Remegett a szája.
„Sajnálom.”
„Bánod, amit tettél, vagy azt, hogy olyasvalakinek tetted, aki felelősségre vonhat?”
Nem tudott válaszolni.
Everett a biztonsági őrök mögött szólalt meg.
„Ne kérj tőle bocsánatot.”
Brielle megfordult.
“Mi?”
„Kihasznál téged.”
A hangjában lévő kegyetlenség irányt váltott.
Percekkel korábban még rám célzott.
Most már a lányáé volt.
„Érzelmekbe ringatja magát, ezért valami károsat fogsz mondani.”
„Az élő közvetítésemet használtad fel arra, hogy bekeretezd.”
„Megvédtem ezt a családot.”
„Azt mondtad, hogy egy senki.”
„Ma estére szüksége volt hozzá.”
Brielle rámeredt.
Láttam már családokat pénz miatt szétesni. A szakítás ritkán történt a leghangosabb pillanatban. Abban a csendben történt, miután valaki végre kimondta azt, amit mindenki más éveken át úgy tett, mintha nem tudná.
Brielle az apja jóváhagyása köré építette a személyiségét.
Ő finanszírozta a ruhatárát, az utazásokat, az asszisztenseket és a luxuscikkeket, amiket a nő online mutatott be. Cserébe a nő erősebbnek mutatta a Marlowe nevet, mint amilyen valójában volt.
Kapcsolatuk mindig is egy üzleti megállapodás volt, amit szeretetnek álcáztak.
Egyszerűen nem értette a feltételeket.
Victor a belső szalon felé indult.
Reyes kapitány ismét blokkolta.
„Hová mész?”
„Hogy ügyvédet hívjak.”
„Innen telefonálhatsz.”
„A telefonom lent van.”
Naomi felemelt egy átlátszó bizonyítékos zacskót.
„Erre a telefonra gondolsz?”
Viktor arca megváltozott.
A technológiai igazgatónk a házkutatási parancs kézbesítése után szerezte vissza az elülső tárgyalóból.
Naomi felemelt egy másik táskát, benne egy laptoppal és egy külső meghajtóval.
„A brickelli irodáját éppen most biztosítják.”
„Nem volt jogod.”
„A parancs ezzel nem ért egyet.”
Victor körülnézett a fedélzeten szövetséges után kutatva.
Az igazgatósági tagok, akik jelen voltak a bulin, nem néztek a szemébe.
Egyikük, Harold Stein, szinte minden vitánk során megvédte Victort. Nyugdíjas bankár volt, aki hitt abban, hogy minden mondat, amelyben szerepel a „hatékonyság” szó, intelligens.
Harold most levette a szemüvegét.
– Victor – mondta –, te készítetted elő a petíciót Isabella eltávolítására a vagyonkezelői alapból?
Victor arca szinte sértődötté vált.
„Miután aggályok merültek fel, vészhelyzeti dokumentumokat készítettem.”
„Ki által?”
„Több rendező.”
„Nevezd meg őket!”
„Ez nem az a hely.”
Harold hangja élesebbé vált.
„Nevezd meg őket!”
Victor Everettre nézett.
Everett a víz felé nézett.
Harold megértette.
„Nem voltak rendezők.”
„Jogos aggodalmak merültek fel az ítélőképességével kapcsolatban.”
„Milyen aggályok?”
„Érzelmileg kötődött a szülészeti kérdésekhez.”
Mormogás futott végig a legénységen.
Viktor meghallotta, de folytatta.
„Jóváhagyta a lakásberuházásokat, amelyek hozama a standard célkitűzéseink alatt maradt. A karbantartási kiadásokat a tervezett szint fölé növelte. Az általa etikai aggályoknak nevezett okokból elutasította a partnerségeket.”
Harold rámeredt.
„Megpróbáltad cselekvőképtelennek nyilvánítani, mert nem volt hajlandó lopni?”
Viktor állkapcsa megfeszült.
„Megpróbáltam megvédeni a részvényesi értéket.”
A bárpult feletti képernyőre néztem.
„Fiókösszesítő megjelenítése.”
Naomi megérintette a táblát.
Átigazolások sorozata jelent meg.
A Marlowe Holdings kifizetései a Laurent Strategic Advisory részére.
Tanácsadási díjak.
Teljesítménybónuszok.
Tengeri disztribúciók.
Összesen több mint négymillió dollárt kapott Victor.
A vendégek már nem tehettek úgy, mintha a vezetési stílusról lenne szó.
Victor figyelte, ahogy a számok egyesével jelennek meg.
„Ezek jogos tanácsadói kifizetések.”
„Tanácsot adott egy cégnek, amely megpróbálta ellopni a miénket” – mondtam.
„Külső konzultációt jelentettem.”
„Ön bejelentette, hogy nonprofit szervezet igazgatótanácsában betöltött pozíciót tölt be.”
„A különbség technikai jellegű.”
„A különbségtétel börtönszerű.”
Naomi figyelmeztető pillantást vetett rám.
Nem szerette, ha bárki megjósolta a bűncselekmények kimenetelét, mielőtt vádat emeltek volna ellenük.
Egy apró bólintással elfogadtam a helyesbítést.
Viktor nem tette.
„Azt hiszed, a legénység megment majd?” – kérdezte tőlem. „Azt hiszed, hogy a több fizetés lojálisabbá teszi az embereket?”
“Nem.”
„Akkor mire való ez az egész?”
„Ez megkönnyíti az életüket.”
Egyszer nevetett.
„Pontosan. Érzelmi.”
„Apám olyan emberekkel építette fel ezt a céget, akiknek a nevét sosem tudtuk meg. Megértette, hogy a munkaerő nem olyan dolog, amit addig kell csökkenteni, amíg az emberi lény el nem tűnik.”
„Apád azért épített birodalmat, mert kockázatot vállalt.”
„Ő a saját pénzével kockáztatott. Te mások életével.”
Viktor arca megkeményedett.
„Mindig lesz másik kapitány. Újabb gépész. Újabb steward.”
Reyes kapitány előrelépett.
„És mindig lesz egy másik fehér zakós férfi, aki azt hiszi, hogy egy nyomtatvány aláírása fontossá teszi őt.”
Ezúttal senki sem nevetett.
Az igazság túl tiszta volt.
Két nyomozó jött ki a teraszra az alsó szalonból. Az egyik halkan beszélt Naomival, mielőtt odalépett Victorhoz.
„Laurent úr, kérjük, jöjjön velünk.”
„Le vagyok tartóztatva?”
„Jelenleg őrizetben tartják, amíg a házkutatási parancsot végrehajtják. Felveheti a kapcsolatot az ügyvédjével.”
Viktor rám nézett.
Diadalra számított.
Egyiket sem éreztem.
Az árulás nem elégít ki pusztán azért, mert lelepleződik. Egy férfi éveket töltött azzal, hogy az asztalomnál ült, elfogadta a bizalmamat, és úgy tett, mintha védené apám cégét, miközben azt tervezte, hogy darabonként eladja.
