A lány felé fordította az arcát.
– Mondta ezt neked valaki?
-Nem.
–Én sem.
Csendben maradtak.
Egyikük sem tudta visszaadni a másiknak, amit elveszített, de azon az éjszakán már nem cipelték magukban ugyanazt a kérdést.
Amikor az út ismét járhatóvá vált, Elena összepakolta a bőröndjeit.
Fabian látta, hogy Mateo ingeit hajtogatja.
– Várhatnának még néhány napot.
– Már sokat kaptunk.
Vitás nélkül távozott, és előkészítette a kocsit.
Látva, hogy elkészült, egy ürességet érzett, amit évek óta nem ismert fel.
Mielőtt bepakolta volna a csomagtartót, megszólalt.
– Segítségre van szükségem a házzal és a számlákkal kapcsolatban.
Elena mozdulatlan maradt.
– Tudok fizetést fizetni.
Egy kis házra mutatott a gyümölcsös mellett.
– Ott laknál.
A lány az arcát tanulmányozta.
– És mit várhat tőlem a munkán kívül?
Fábián megértette a kérdést.
– Semmi, amiben nem értünk egyet.
– Folytassam a unokatestvérem keresését?
– Elviszlek a faluba.
Matthew az istálló felé nézett, és próbált nem közbeavatkozni.
Elenának eltartott egy ideig, mire válaszolt.
– Maradok a munka miatt.
Fábián bólintott.
– A munka miatt.
Áprilisban Elena hibákat talált az élelmiszer-beszállító számláiban.
Egy Simoné volt jegyzetfüzetet használt. Az első oldalakon fagyöngyök voltak; a következő oldalakon pedig azok a helyek, ahol aludtak, és azoknak a nevei, akikkel együtt ettek.
Az utolsók kezdtek megtelni a tanya költségeivel.
Tárgyalt a beszállítóval, összehasonlította a számlákat, és visszaszerezte a túlszámlázott összeg egy részét.
Fabian meghallgatta, ahogy elmagyarázza a történetet, és rájött, hogy tetszik neki látni a lány magabiztosságát.
Elena a maga részéről kérni sem kellett, és megkapta az első fizetését.
Azon az estén megszámolta az ágyán heverő érméket.
Mateo az asztal másik oldaláról figyelte.
–Vhetünk most már ennivalót, még akkor is, ha mérges lesz?
Elena otthagyta az érméket.
-Igen.
A fiú megkönnyebbülten bólintott.
Akkor jött rá, mennyi félelmet rejtett a kérdései mögé.
A nyugalmat Alicia, Fabián húgának érkezése törte meg.
Lekvárt, híreket hozott a faluból, és egy aggodalmat, ami hamarosan vádaskodás formájában öltött testet.
Látta Elenát, amint a jegyzetfüzetet nézegeti, Mateót pedig a lépcsőfokon ülve, Fabián mellett, amint a lovat faragja.
Evés közben megkérdezte, meddig terveznek maradni.
– Amíg a munka megfelel nekik – felelte a bátyja.
Alicia Elenára nézett.
– Vannak nők, akik tudják, hogyan használják ki a magányt.
Elena letette a kanalat.
Mateo az anyjára nézett.
Fabian megszólalt, mielőtt a lánynak lehetősége lett volna megvédeni magát.
– Vond vissza, amit az előbb mondtál.
Alicia elsápadt.
– Vigyázok rád.
– Akkor kérdezd meg, hogy vagyok.
A húga lehalkította a hangját.
– Inés és Rocío helyét nem töltheted be az első idegenekkel, akik kopogtatnak az ajtódon.
Máté felkelt.
Senki sem vette észre, hogy elment, amíg meg nem hallották az ajtó csukódását.
Elena a kis házban találta meg, amint a befejezetlen lovat egy takaró alatt tartotta.
– Nem akarom átvenni a lány helyét – mondta.
Letérdelt elé.
– Nem veszel el tőle semmit.
– De elszomorodik, amikor bejövök.
Elena megölelte.
Azon a délutánon Fabián elment megkeresni őket. A küszöbön maradt, amíg a nő be nem hívta.
– Alice-nek nem volt joga így beszélni velük.
Mateo továbbra is a takarót bámulta.
Fabian a közelben ült.
– Hiányzik a lányom.
A fiú összeszorította az ajkait.
– És örülök, hogy itt vagy.
Megvárta, míg Mateo felemeli a fejét.
– Mindkét dolog igaz lehet.
Elena az ablak felé fordult.
Ez a kifejezés is neki szólt, bár Fabián akkor még nem tudta.
Alicia néhány nappal később tért vissza.
Bocsánatot kért anélkül, hogy ajándékot hozott volna, hogy megkönnyítse a beszélgetést.
Félt látni, hogy a bátyja megváltozik, és a kísérőivel megfizettette ezt a félelmet.
Elena hallgatott rá.
Nem lettek azonnal barátok.
De Alicia elkezdte név szerint üdvözölni Mateót, és úgy hagyta abba a beszélgetést róluk, mintha ott sem lennének.
Júniusban Elena állásajánlatot kapott.
Egy kereskedőnek a fővárosban szüksége volt valakire, aki kezeli a számláit. Ugyanaz a beszállító ajánlotta a nőt, akivel az árakról tárgyalt.
A fizetés jó volt. Benne volt egy szoba és a lehetőség, hogy Mateo rendszeresen járhasson iskolába.
Fábián elolvasta a levelet.
– Jó lehetőségnek tűnik.
Elena várt még egy kicsit.
Gondosan összehajtotta a papírt.
– Elvihetlek megnézni a helyet.
A következő héten utaztak.
A kereskedő betartotta az ígéretét. A szoba tiszta volt, az iskola a közelben volt, és Elena megértette, hogy elfogadhatja a megbízást anélkül, hogy attól félne, hogy az utcára kerül.
A visszaúton Fabián szinte csendben vezetett.
Mateo nekidőlve aludt.
– Azt akarod, hogy elmenjünk? – kérdezte Elena.
Szorosabban szorongatta a gyeplőt.
-Nem.
Ez volt az első alkalom, hogy ezt mondta.
– De nem akarom, hogy maradjon, mert azt hiszi, tartozik nekem valamivel.
Elena a mezőkre nézett.
Hónapokig a legkevésbé veszélyes utat választotta.
Most már voltak megtakarításaim, egy valódi ajánlatom és a távozás lehetősége.
– Ezért maradhatok – felelte.
Fabian felé fordította az arcát.
– Mert én is elmehetek.
Azon az estén, miután lefektették Mateót, leültek a folyosón.
Elena a padra tette a kezét, az övéhez közel.
Fábián elvette.
Egy ideig egyikük sem szólt semmit.
