– És a munkám az én nevemet fogja viselni.

Adriana a táskáját szorongatta.

– Ennyi pénzért abbahagyhatnád a fontoskodást.

Ximena visszatette a csipkét a táskába.

– Akkor nem tudom elfogadni.

A tervező elköszönés nélkül távozott. Doña Rosa, aki a szabóságban várakozott, akkor lépett be, amikor a cipősarkak abbahagyták a kopogást.

– Holnap beszélek Mercedesszel.

Megőrizte a vizsgálati feljegyzéseket, a beállítási jegyzeteket és a munkája dokumentálására megőrzött másolatokat. Ezek tartalmazták az XM kezdőbetűket és a Ximena által négy éven keresztül végzett javítások dátumát.

Mercedes hallgatott. Aztán átnézte a ruháit a szekrényében. Megtalálta a kék csomókat azokon, amelyek a legjobban álltak rajta. A dokumentumok és Rosa vallomása kontextust adtak ahhoz, hogy mire emlékeztette őt a jel.

Még aznap délután meglátogatta Ximenát, Sofia kíséretében.

A menyasszony egy könnyű, kényelmes ruhát szeretett volna, ami különbözik attól, amit rendelt.

– Meg tudod csinálni 17 nap alatt?

Ximena átnézte az időbeosztását, megtette a szükséges lépéseket, és megbeszélte a szükséges vizsgálatokat. Csak akkor vállalta el a jelentkezést, ha biztos volt benne, hogy képes biztosítani a szükséges támogatást.

28 000 pesóban állapodtak meg, írásban rögzítették a feltételeket. Mercedes lemondta az előző ruhát; a többi megrendelt ruhát továbbra is Adriana készítette volna.

A tervező beleegyezett, hogy levonja a rendelésből ezt a részt. Azt hitte, megúszta a sérült csipke magyarázkodását.

Ximena elkezdte a vázlatok készítését Sofíának. Jó minőségű pamutot, lenge szoknyát, valamint kötött részleteket választottak a nyakkivágásra és az ujjakra.

De nem találtam meg azt a szabást, amit elképzeltem.

Azon az estén kinyitott egy fiókot a házában. Bent egy horgolt terítőt tartott, amit Lucía apránként kötött, amikor még a kezei engedték.

Ximena kiterítette az ágyra. Úgy tartotta az asztalterítőt, mintha azzal letörölhetné az anyja arcát.

Emlékezett rá, hogyan javítgatta Lucía a legkedvesebb ruhadarabokat, hogy azok továbbra is a tulajdonosuk társaságában lehessenek.

Másnap beszélt Sofiával, és megmutatta neki az anyagot. A menyasszony megértette az értékét, és beleegyezett, hogy beépíti a ruhába.

Ximena szétválasztott néhány mintát, tiszteletben tartva a varrásokat. A többit eltette. Don Ernesto fogta az anyagot, amíg Ximena dolgozott, anélkül, hogy sürgette volna.

– Anyukád szívesen látná az egyik ruhádon.

Ximena bólintott. Nem tudott válaszolni.

Rosa segített a fércelésben és a befejezésben. Megegyeztek a költségvetésen belüli fizetésben, annak ellenére, hogy ingyen ajánlotta fel a munkát. Don Ernesto ellenőrizte a szabást és a passzokat.

Kilenc nap volt még hátra, amikor a gép motorja leállt.

Hugo egy szerelővel érkezett, és előre kifizette a javítás költségét. Ximena megígérte, hogy visszafizeti, amint megkapja a fennmaradó összeget. Közben kézzel dolgoztak az utolsó simításokon.

A gép újra működni kezdett. A tesztek folytatódtak, és az utolsó délután Sofia már járt, ült és ölelte az anyját anélkül, hogy a ruha zavarta volna.

Ximena összevarrta a címkét és a kék csomót. Aztán ott állt és nézte őket, amíg Don Ernesto le nem kapcsolta a lámpát.

200 vendég volt az esküvőn. Adriana is köztük volt, akit a Mercedesszel való hosszú távú együttműködése és a menyegzői ruhák elkészítése miatt hívtak meg.

Felismerte Ximenát a bejárat közelében. Aztán meglátta Sofiát.

A pohárköszöntő alatt Mercedes arra kért mindenkit, hogy köszönje meg azoknak, akik lehetővé tették a ruha elkészítését. Felkérte Ximenát, hogy jöjjön elő, és Rosáról, Ernestóról és Lucíáról is beszélt.

Gabriela megmutatta a kabátján lévő címkét. Néhány vendég emlékezett a saját ruhadarabjaira, és diszkréten keresték a belső csomókat.

Rosa elmagyarázta a Ximenával megosztott munkáját. Nem tagadta Adriana terveit, és nem tulajdonított mindent kollégájának, amit mások varrtak.

Most először hangzottak el azoknak a nevei, akik ezeket a ruhadarabokat készítették, anélkül, hogy bárki a tulajdonos nevével helyettesítette volna őket.

Ximena átvette a mikrofont.

– Anyámnak soha nem volt névtáblája.

–A gépe mellett tanultam.

– Ez az ő éjszakája is.

Adriana még a buli vége előtt elment.

Vállalkozása továbbra is veszített ügyfeleiből. Az adósságok ezt megelőzően keletkeztek; Ximena sikere nem hozta létre őket. Bruno alkudozott a távozásáról, a furgont eladták, és hónapokkal később Adrianának be kellett zárnia és rendeznie a fennálló tartozásait.

Visszatért Doña Amparo otthonába, aki 79 éves volt. Heteken át nézte, ahogy édesanyja dolgozik, kényelmetlenül érezve magát a munkája miatt, amitől egész életében próbált megszabadulni.

Eközben Ximena kibővítette a szabóság melletti műhelyt. Don Ernesto partner lett. Rosa koordinálta a szállításokat, megállapodott fizetéssel és stabil munkaidővel. Négy korábbi kollégát is felvettek, amikor a megrendelések lehetővé tették számukra, hogy megtartsák az állásukat.

Lucia varrógépét egy fénykép mellett restaurálták. Ximena kedd esténként varrótanfolyamokat tartott.

Egyik délután megérkezett Adriana, egyszerűen öltözve. Leült az utolsó asztalhoz, és megpróbált egyenes varrást készíteni. Az anyag megcsavarodott.

Ximena közeledett.

Adriana abbahagyta a kezei mozgatását.

– Nem tudom, hogyan kell csinálni.

Várta a nevetést. Ximena átnyújtott neki egy varrásbontót.

– Azzal kezdjük, hogy visszavonjuk ezt a részt.

– Akkor megmutatom, hogyan kell vezetni az anyagot.

Leült mellé. A kár és a befejezetlen ügyek nem tűntek el, de abban az osztályban volt hely valakinek, aki végre beismerte, hogy tanulnia kell.

Amikor végzett, Adriana összehajtotta a kölcsönkötényt. A szegélyében egy apró kék csomót talált.