Azon az éjszakán hat férfi érkezett fáklyákkal, és követelték Elenától, hogy adja át a földterületet. Azt állították, hogy a disznói szennyezték a talajvizet, annak ellenére, hogy a disznóól messze volt a folyómedertől. Gabriel a bejáratnál állt anélkül, hogy előhúzta volna a revolverét.

– Ahhoz, hogy bekopoghassanak ezen az ajtón, meg kell vádolniuk a rendőrfőkapitány előtt, és be kell bizonyítaniuk.

– Apád velünk van! – kiáltotta az egyikük.

Gabriel elsápadt. A férfiak elmentek, de egy törött üveget hagytak a tyúkólban. Mateo az éjszaka hátralévő részét Luceróval összebújva töltötte a fészerben, meggyőzve arról, hogy az állatokat is megpróbálják megölni.

Don Ramiro fogadta Los Laurelesben anélkül, hogy hellyel kínálta volna. Elena elmagyarázta, hogy a földje 12 méterrel a patak felett van, és a talajvíz a tanya északi részéről folyik a város felé. Megkérte a férfi engedélyét, hogy kivizsgálhasson egy furcsa víznyelőt, amit a dombról látott.

– Senki sem lép be a földjeimre kóborolni.

Egy pillanatra félelem suhant át a farmer arcán. Elena rájött, hogy ismeri a félelem forrását.

Ahogy elindultak, Gabriel utolérte a karámok közelében. Beismerte, hogy három évvel korábban egy betegség több mint 100 szarvasmarha halálát okozta, de az apja ragaszkodott hozzá, hogy betartotta az egészségügyi előírásokat. Gabriel délről hajtotta a csordát, és soha nem látta a tetemeket.

– Ha hazudott, engem is felhasznált a hazugság alátámasztására.

Elena ekkor megértette, hogy az igazság keresése nemcsak az örökségétől foszthatja meg Gabrielt, hanem annak a férfinak a képétől is, aki felnevelte.

Azon a délutánon a 12 éves Clara Medina elvesztette az eszméletét, miután ivott vizet a kútjából. Gabriel alkonyatkor érkezett egy kétségbeesett ajánlattal.

– Gyere hozzám feleségül. A vezetéknevemmel megállíthatom a támadásokat.

„Nincs szükségem vezetéknévre, hogy elrejthessem magam. Szükségem van az igazságra, hogy megvédjen. Mateo nem fogja megtudni, hogy az anyja azért élte túl, mert egy befolyásos férfi a feleségének követelte.”

Gabriel lenézett. Aztán elmondta neki, hogy van egy nyílás az északi kerítésen a harmadik nyárfa mögött, és hajnalban túl elfoglalt lesz a déli legelőn ahhoz, hogy lássa, ki kel át rajta.

Elena az éjszakát azzal töltötte, hogy befonta Cobre hónapok óta hátrahagyott haját. Hajnalban a kötelet, egy ásót és egy lámpást vitte a víznyelőhöz. Húsz centiméterrel lejjebb egy elhagyatott vízikerék peremére bukkant. Ugyanaz a bűz áradt belülről, mint a kutak.

A kötélhez kötötte a lámpást, és leeresztette 5 métert. Amikor visszahúzta, vörös és fehér anyagcsomók ragadtak a fém köré, mésszel és rothadó anyaggal keveredve. Ezek eltemetett állatok maradványai voltak.

A bűz arra kényszerítette, hogy befogja a száját. A töltelék között meglátott egy fémtányért, amelyen a Los Laureles márka volt. Megtisztítás nélkül becsomagolta. Nem akarta, hogy bárki is azzal vádolhassa, hogy ő készítette el a bizonyítékot. Aztán mintákat vett három kiforrt üvegbe, és feljegyezte az időt, a mélységet és a szélirányt, ahogyan az apja tanította neki, amikor betegség söpört végig a karámokon.

Mielőtt visszatért volna, megjelölte a helyszínt, és felkereste Dr. Salcedo-t és Ríos földmérőt. Mindketten dokumentálták a gödröt, a víztartó réteg irányát és a szerves anyagot. A jelentés Los Laureles-t azonosította a szennyezés forrásaként.

Salcedo összehasonlította a mintákat a kutak üledékével. Ríos egy vonalat húzott a vízikeréktől a medinai házig, egy másikat pedig a város főteréig. Ezek a vonalak egybeestek a beteg családokkal. Elena aláírt példányokat kért, mielőtt értesítette volna Don Ramirót. Tudta, hogy egy dokumentáció nélküli igazságot másodszor is eltemethetnek.

Miközben aláírták, egy menedzser átadott Elenának egy 14 földbirtokos petícióját. Azzal vádolták, hogy megmérgezte a völgyet, és követelték a telke megszüntetését, mivel az egy „gyökerek nélküli település”. Az aláírások között volt Marta Medina, Clara édesanyjának aláírása is. Elena érezte a csapást, de minden egyes záradékot addig olvasott, amíg meg nem találta a gyenge pontokat.

Azon az estén Gabriellel belépett a Los Laureles-i nagy házba. Don Ramiro várta az asztalon az 500 pesóval.

– Vidd a fiadat, és menj el. Így nem fognak többé kérdezősködni.

Elena a gödörből származó rothadó hajjal takarta be a bankjegyeket.

– Három dolgot kérek: hogy felügyelet mellett tisztítsa meg a vízikereket, hogy fizessen egy új kutat, és hogy valljon be a nép előtt.

– A gyalogjaim az én parancsom nélkül cselekedtek.

– Akkor ezt megismétlik a hatóság előtt, a jelentéstevő és a három tanú előtt.

Don Ramiro a fiára nézett.

– Ha vele maradsz, felejtsd el ezt a ranchot.

Gábriel Elena mellett állt.

–A tanyát el lehet veszíteni. A lelkiismeretet nem szabad eladni.

Az öregember ököllel az asztalra csapott, de Gabriel nem hátrált meg. Aztán Don Ramiro a hajra nézett, levette a kalapját, és kimondta azt a mondatot, amiről a fia soha nem gondolta volna, hogy hallani fogja:

– Elrendeltem, hogy temessék el őket.

3. RÉSZ
Három évvel korábban vérzéses láz pusztított Los Laurelesben. Két hét alatt 112 szarvasmarha pusztult el. Az egészségügyi előírások értelmében értesíteni kellett a kerületet, elégetni a tetemeket és elszigetelni a földet. A karanténtól, az adósságoktól és családja hírnevének tönkremenetelétől tartva elrendelte, hogy az állatokat a vízkerékbe vessék, mésszel fedjék be, és csendben tartsák őket.