A gazdag nagybirtokos lova újra meg újra megállt ugyanannál az eldugott kunyhónál — míg a férfi rá nem jött a szörnyű igazságra.

Három száraz évszakon át a föld alatt maradt a fészek. Az abban az évben lezajlott esőzések azonban a talajvíz szintjét a gödörig emelték. A bomlóanyag a patak felé haladt, elérte a kutakat, és megölte Don Jacintót.

Gabriel kiment a folyosóra, és egy oszlop mögé hányt. Gyermekkorát azzal töltötte, hogy azt hallotta, a Valtierra név értékes, mert soha nem szegik meg a szavukat. Amikor visszatért, vörös volt a szeme.

– A gyalogokat pajzsként használtad, engem pedig egy bohózat örököseként.

– Megvédtem, ami egy napon a tiéd lesz – felelte Don Ramiro.

– Nem akarok semmit sem kapni egy holttest alapján.

A mondat megtört valamit közöttük. Don Ramiro felemelte a kezét, mintha meg akarná ütni, de elengedte. Most először nem talált elég tekintélyt a saját testében.

„Két hónapon keresztül minden héten ellenőriztem azt a mezőt” – vallotta be Don Ramiro. „Mivel semmi sem történt, úgy döntöttem, hogy elhiszem, hogy a félelmem csak túlzás.”

– Nem, nem volt az – felelte Gabriel. – Csak késett.

Don Ramiro el akarta magyarázni, hogy megmentette a munkahelyeket, és megakadályozta, hogy a bank lefoglalja a ranchot, de Elena nem hagyta, hogy a következményeket kifogásokká alakítsa.

„Lehet, hogy olyan ember, aki lerombolta a közösségét és elmenekült, vagy olyan, aki helyrehozhatatlan károkat okozott, és ott maradt, hogy helyrehozza. Egyik lehetőség sem hozza vissza Don Jacintót.”

A farmer 10 napot kért a fertőtlenítési folyamat megkezdésére, mielőtt nyilvánosan megszólalna. Elena egy feltétellel egyezett bele: Dr. Salcedo-nak az első naptól kezdve jóvá kellett hagynia a munkát.

Ez idő alatt a völgy nem változott meg hirtelen. Senki sem javította meg a kivágott kerítést, és a szétzúzott növények sem éledtek újjá. Az ötödik napon azonban Marta Medina megérkezett egy üveg szirupos őszibarackkal.

–Azért írtam alá a petíciót, mert Clara beteg volt. Nem gondoltam, hogy te vagy a hibás, de tennem kellett valamit.

– És ő úgy döntött, hogy bánt engem.

Marta a mellkasához nyomta az üveget.

– Igen. Azért jöttem, mert az, hogy azt mondom, hogy „féltem”, nem elég.

Elena nem feloldozásként fogadta el az őszibarackot, hanem egy olyan nő első őszinte gesztusaként, aki képes hibázni és megtérni a régi útjáról.

A hetedik napon Don Ramiro megjelent az ajtajában a gyűrött petícióval. Előzőleg összegyűjtötte a 14 aláírást, és most a 14 lemondó nyilatkozatot vitte.

– Kitaláltam, hogy félrevezessem a nyomozást. Azt is jegyzőkönyvbe akarom venni, hogy visszavontam.

– A válaszom továbbra is iktatva marad.

– Nem fogom kérni, hogy távolítsd el.

A tizedik napon közel 40 ember gyűlt össze a szennyezett kút körül. Don Ramiro minden segítő nélkül érkezett, leszállt a lováról, és a kalapját a kezében tartotta. Elmesélte a történteket anélkül, hogy bárkit is hibáztatott volna. Megnevezte Don Jacintót. Bejelentette, hogy a kutat lezárták, és hogy fizetni fog egy új forrásért, messze a szennyezett folyómedertől.

– Nem baleset volt – mondta elcsukló hangon. – Az én döntésem volt. A bocsánatodat kérem, bár tudom, hogy ez nem elég.

Senki sem tapsolt. A Reyes család rá sem nézett, és távozott. Ez nem a megváltás szertartása volt, hanem egy olyan adósság kezdete, amely talán egy életen át elkíséri őket.

Ugyanazon a délutánon a biztos felfüggesztette az Elena elleni panaszt, és egészségügyi vizsgálatot indított Los Laureles ellen. Don Ramiro eladott egy legelőt, hogy kártalanítsa a Reyes családot, kifizesse Clara kezeléseit, és fedezze a kis gazdák veszteségeit. Don Jacinto családja elfogadta a pénzt, de nem a látogatását. Tiszteletben tartotta az elutasításukat. A jóvátétel nem biztosította számára a megbocsátás jogát.

Don Laureano később meglátogatta Elenát a főkönyvével. Beismerte, hogy két éven át 8 centtel kevesebbet fizetett neki minden tucat tojásért, és 14 centtel kevesebbet télen. Pontosan megadta neki a különbözetet. Más aláírók ügyetlenül bocsánatot kértek. Négy család érkezett fával, dróttal és szerszámokkal, hogy újjáépítsék a kerítést és a zöldségeskertet. Köztük voltak azok a férfiak is, akik a 12 szarvasmarhát a földjeikre vitték.

Elena mellette dolgozott. A segítség elfogadása nem jelentette azt, hogy úgy tett, mintha a baj soha nem történt volna meg.

Mateo is segített. A férfi, aki szabadon engedte a jószágokat a veteményesben, szögeket adott neki, képtelen volt a tekintetébe nézni. A fiú elvette őket, és megkérdezte, hogy Tomás játszhatna-e vele újra. A felnőttnek kisvártatva kellett válaszolnia.

– Ha még mindig akarod, akkor igen.

Elena a barázdákból figyelte a jelenetet. A férfi szégyene nem szüntette meg fia félelmét, de talán megakadályozhatja, hogy egy másik gyermek is örökölje ugyanezt a gyávaságot.

19-én a munkások tiszta vizet találtak 13 méter mélyen. Dr. Salcedo két vizsgálatot végzett, mielőtt engedélyezte volna a családoknak, hogy megtöltsék a korsóikat. Amikor Gabriel hozta a hírt, Elena csendben maradt, és Lucerót figyelte. A tehén anélkül ivott, hogy elmozdult volna.

– Na, ez már inkább így van – mondta Elena. – Az állatok sosem hazudnak egy családnév védelme érdekében.

Gabriel továbbra is látogatta, de soha többé nem kért kezet vele. Segített neki, amikor kérte, és tiszteletben tartotta az elutasításait. Egyik délután megkérdezte, mennyi időbe telik még, mire a telek hivatalosan is a nevére van bejegyezve.