Mindent leírt.

– Ha bármi kívül esik az irányításodon, szólj.

– Az időben történő segítségkérés szintén a törődés egyik formája.

Ez egy olyan súlyt vett le a vállamról, amit korábban nem tudtam megnevezni. Nem kellett egy hétvégére apává válnom. Megbízható felnőttnek kellett lennem, és el kellett fogadnom, hogy lesznek dolgok, amiket nem tudok egyedül kezelni.

Amikor visszatértünk a szobába, Valentina még mindig színezte a szemét, de egy üres széket hagyott maga mellett.

Valentina is feltételt szabott.

– Ne arrébb tegyétek anyám holmiját!

-Rendben van.

A házában szappan és faceruzák illata terjengett. Clara rajzműhelyeket tartott és megbízásból tervezési munkákat is vállalt. A hűtőszekrényen nyugták, egy fogorvosi időpont és egy teendőkkel teli naptár sorakozott.

Most először láttam át, milyen léptékű élet zajlott le távollétem alatt.

Azon az estén Valentina megjelent a nappaliban, és egy plüssnyulat ölelt.

– Anya ellenőrzi, hogy alszik-e.

– Meglátogathatlak?

– De ne kapcsold fel a nagy lámpát.

Addig ültem az ajtaja mellett, amíg abba nem hagyta a mozgást.

Másnap apró hibákat követtem el, amik hatalmasnak tűntek.

Paradicsomot tettem a szendvicsére. Ott felejtettem egy darab plakátot. Azért érkeztem, hogy elhozzam, mielőtt véget érne az olvasóműhely.

A titkárnő sürgetés nélkül ellenőrizte a személyazonosságomat és az engedélyemet.

Valentina kijött és épségben átnyújtotta nekem a tortát.

– A paradicsom mindent eláztat.

– Majd feljegyzem.

Néhány másodpercig rám nézett.

– Holnap jobban fogsz menni.

Kértem, hogy módosítsák a munkaidőmet. A főnököm szétosztotta a szállítmány egy részét a csapat között.

Én, aki évekig azt hittem, hogy minden projektben nélkülözhetetlen vagyok, rájöttem, hogy néhány délutánon nélkülem is működhetnek.

Kedden megjelent Ricardo, Clara apja.

Sikerült megtalálniuk Leónban. Megérkezett, a lányát kereste, és követelte, hogy láthassa az unokáját.

A menzai jelenet akkor történt, amikor Valentinát vittem a kórház által szervezett látogatásra.

Ricardo látta, hogy összefonódik a kezünk, és vádolni kezdett.

Patricia közbelépett, mielőtt közelebb érhetett volna.

– Beszéljünk a lány nélkül.

Egy munkás elkísérte Valentinát egy közeli szobába.

Ricardo egy mappát hagyott az asztalon.

– Van házam és anyagi erőforrásaim.

– Nem kell egy idegennel maradnod.

Lassan lélegzettem.

– Számára te is idegen vagy.

A kifejezés erősen megérintette.

– Nem tudod, mi történt a családomban.

– Nem én döntök a családodról.

– Betartom azt a megállapodást, amely Valentinát védi, míg Clara nem.

Patricia világossá tette, hogy minden alternatívát megvizsgálnak, és hogy meghallgatják a lányt.

Ricardo megkérte, hogy vigye el Leónba.

Az iskolájára gondoltam, a cipősdobozra, és arra, hogyan nézett ki minden este az anyja üres szobájában.

– Ezen a héten sem kell elveszítened a házadat.

Ricardo dühösen távozott.

Azon az estén Valentina megkérdezte, hogy csomagolnia kell-e.

Letérdeltem a fotel elé.

– Senki sem fogja megváltoztatni a terveidet anélkül, hogy beszélne veled és ellenőrizné, mire van szükséged.

– Még akkor is, ha azt mondom, hogy ők a családom?

– A te hangod is számít.

Szerdán Clarának láza lett. Az orvosok elhalasztották az altató leállítását, amíg kivizsgálták és kezelték az okát.

Mondtam Valentinának, hogy az anyukájának több időre van szüksége.

Nem ígértem neki, hogy minden rendben lesz.

Az előző látogatása során egy nővér elmagyarázta Valentinának, mit fog látni az ágy körül. Ennek ellenére megállt az ajtóban.

– Mesélhetek az iskoláról?

-Igen.

Odalépett, és beszélt egy osztálytársáról, aki nem adott kölcsön neki ollót. Aztán gondosan megigazította a lepedőt az anyjának.

Csak néhány percig tartott.

Nem sírt, amikor elment. Megkért, hogy tartsam a dobozt, amíg beköti a cipőfűzőjét, és amikor végzett, egy kis időbe telt, mire visszaszerezte.

Most először engedtem meg magamnak, hogy gondoskodjak valamiről, amit soha nem engedtem el.

A kórház előtt a barátom, Diego hozott nekem egy kávét.

– Itt akarsz lenni, vagy úgy érzed, hogy már nem tudsz elmenni?

Kínos kérdés volt, de szükséges.

– Először azért jöttem, mert hívtak.

– Most az akarok lenni.

– Clara nem tartozik neked egy élettel sem emiatt.

-Tudom.

Azon az estén Doña Mercedes már visszatért és Valentinánál maradt. Én Clara mellé ülhettem.

Mondtam neki, hogy a lánya legyőzött dominóban, és hogy végre vettem egy jó kenyeret.

Aztán lehalkítottam a hangom.

– Megmondtam, hogy eljövök.

-Itt vagyok.

Csütörtökön Ricardo felügyelt látogatást tett az unokájánál.

Sápadtan jött ki.

– Megkérdezte, mi a vezetéknevem.

Nem tudtam, mit mondjak.

– Vettem neki egy babát, és azt mondta, hogy ő nem játszik babákkal.

Leült.

— Semmit sem tudok.

Most először tűnt úgy, hogy nem hajlandó vitatkozni.

Pénteken, miközben Clara asztalától készítettem elő egy ételt, kaptam egy hívást.

Ő volt az orvos.

Felkeltem, mielőtt meghallottam volna, hogy befejezi.

Clara rövid időre felébredt. Sikerült néhány szót szólnia.

Az egyik az én nevem volt.

3. rész

Amikor beléptem a szobába, Clara egy darabig az arcomra koncentrált.

Ajkai kiszáradtak, bal keze pedig mozdulatlanná dermedt. Kimerültnek tűnt az ébren maradás erőfeszítéseitől.

—Santiago.

Közeledtem.

-Helló.

A tekintete mögöttem kutatott.

– Valentina…

-Rendben van.

– Nálad van, és továbbra is iskolába jár.

Az arcán látható feszültség alábbhagyott.

Némán sírt. Felajánlottam neki a kezem, és úgy tartotta, mintha meg akarná bizonyosodni róla, hogy valóban létezem.