Mercedes Villalobos.

A gyermekei eladták a szerszámokat abban a hitben, hogy így ők is birtokba vehetik az ingatlant.

Nem tudták, hogy minden fal, amely alatt aludtak, jogilag ahhoz a nőhöz tartozott, akit az előbb elárultak.

És a Mercedes úgy döntött, hogy itt az ideje, hogy megtudják.

2. RÉSZ

Másnap reggel 9 órakor Mercedes felhívta Ismael Rivas ügyvédet, egy közjegyzőt, aki ismerte Leandrót.

Kék ruhájában, az ezüstházassági évfordulóján kapott gyöngy fülbevalójában és a táskájában lévő okiratban érkezett az irodájába.

Az ügyvéd átnézte a dokumentumot.

–Tökéletes rendben van. Te vagy az egyetlen tulajdonos. A gyerekeidnek nincsenek jogaik a házhoz, amíg élsz.

Mercedes elővett egy másolatot az antikvárium szerződéséről.

– A műhelyt is úgy adták el, hogy meghamisították az aláírásomat.

A férfi összehasonlította az aláírásokat, és összevonta a szemöldökét.

–Ez bűncselekmény. Feljelentheted azt, aki meghamisította a dokumentumot, és követelheted az adásvétel érvénytelenítését.

– Nem akarom börtönben látni a gyerekeimet.

—Ezután értesítést küldünk a vevőnek. Ha visszaküldi a szerszámokat és visszakapja a pénzét, polgári peres úton tudjuk rendezni az ügyet.

– És a ház?

– Követelheted, hogy a gyerekeid elmenjenek.

Mercedes az unokáira gondolt.

„Nem akarom a gyerekeket az utcára dobni. Azt akarom, hogy a szüleik megtanuljanak valamit, amit elfelejtettek: nem vagyok szolga a házukban. Ők vendégek az enyémben.”

Az ügyvéd hitelesített másolatokat készített a tulajdoni lapról és egy tulajdonjogot igazoló dokumentumot. Emellett hivatalos felszólítást küldött Octavio Barragánnak, hogy szüntesse be a viszonteladást.

Az antikvárium még aznap délután felhívott.

– Mercedes asszony, a gyermekei biztosítottak arról, hogy ön engedélyezte a műveletet.

– Ezért fizetett ilyen keveset?

– Ebben az árban egyeztünk meg.

„Tudtad, hogy mennyit érnek ezek az eszközök. Láttam, ahogy a bronz négyzetet simogatod, amikor azt hitted, senki sem figyel.”

Octavio hallgatott.

– Add vissza mindent – ​​folytatta. – A gyerekeim megtérítik a költségeidet. Ha akár csak egyetlen véső is hiányzik, az ügyvéd feljelentést tesz, a rendőrség pedig ellenőrzi a hamisított aláírást, amit elfogadtál.

– Nem hamisítottam semmit.

– De olcsón akart egy egész életet venni. Döntsd el, hogy ezt el akarod-e magyarázni egy bírónak.

Az antikvár 7 napot kért.

Mercedes vasárnapig várt, hogy beszélhessen a gyerekeivel.

Vakondot, vörös rizst és kézzel készített tortillákat készített. Megterítette a hímzett terítőt, és a különleges alkalmakra fenntartott porcelánt használta.

Armando, Julián, Teresa, partnereik és unokáik összegyűltek.

– Mit ünneplünk? – kérdezte Julian.

– Ma van 11 éve, hogy meghalt az édesapja.

Egyikük sem emlékezett rá.

Az asztal elcsendesedett.

Mercedes felállt, és egy mappával tért vissza. A tányérok mellé tette.

–Tudom, hogy eladták a műhelyt. Tudom, hogy Armando hamisította az aláírásomat, és tudom, hogy Teresa hallgatott.

Armando elsápadt.

– Anya, rád gondoltunk.

– Ha rám gondoltak volna, megkérdeztek volna.

Kinyitotta a mappát, és letette a dokumentumot az asztalra.

– Azt hitték, hogy a műhely az egyetlen vagyonom. Azt hitték, hogy miután eladom, rájuk fogok támaszkodni. Tévedtek.

Armando elvette a dokumentumot. Remegni kezdett a keze.

„Ez a ház az enyém” – folytatta Mercedes. „A konyha, ahol esznek, a hálószobák, ahol alszanak, és a terasz, ahol az unokáim játszanak, az enyém. Az apjuk a nevemre tette, mert ismerte őket.”

Julian elolvasta a hitelesített másolatot, hibát keresve.

Nem talált egyet sem.

„Ki akarsz rúgni minket?” – kérdezte.

Nem kért bocsánatot. Elsősorban a tetővel volt gondja.

Mercedes rájött, hogy még mindig nem értették a dolgot.

– Megtehetném. Fel is jelenthetném őket hamisításért.

Terézia sírni kezdett.

– Bocsáss meg, anya. Meg kellett volna állítanom őket.

– Igen. Meg kellett volna tenned.

Armando ökölbe szorította a kezét.

– Már elköltöttem a pénz egy részét.

-Akkor vissza kell szerezned.

-Mint?

-Dolgozó.

Mercedes egy második papírlapot tett az asztalra.

—A vevő visszaküldi a szerszámokat, ha minden egyes fillért visszatérítenek neki. 7 napjuk van. Eladja, amit eladni kell, és kijavítja a kárt.

– Nem tudjuk ilyen gyorsan összeszedni – tiltakozott Julian.

„Kilenc évbe telt, mire apáddal együtt spóroltam, hogy megvehessük ezt a földet. Egy hétre is feláldozhatsz valamit.”

Egyenként végignézett rajtuk.

„Nem fogom őket kidobni az unokáim miatt, de mától kezdve ők fizetik a költségek egy részét, elvégzik a munkájukat ebben a házban, és nem hoznak semmilyen döntést anélkül, hogy velem konzultálnának. Aki ezt nem fogadja el, az elmehet.”

Armando megpróbált megszólalni.

Mercedes felemelte a kezét.

– Még nem végeztem. Amikor visszajönnek a szerszámok, pontosan oda teszed őket, ahová voltak. És a saját kezeddel fogod kitakarítani a műhelyt.

– Mire? – kérdezte Julian. – Apa meghalt. Senki sem tudja, hogyan kell használni azokat a dolgokat.

Mercedes a fia tekintetét állta.

–Ez egy újabb hiba. Van valaki ebben a családban, aki tudja, hogyan kell használni mindegyiket.

Az idős asszony felállt, felvette a befejezetlen Szűzanyát, és végighúzta hüvelykujját a fán.

-Azok.

3. RÉSZ

Mercedes negyven éven át hagyta, hogy mindenki azt higgye, csak Leandrónak segített.

Másnap kinyitotta az üres műhelyt, letette a Szűzanyát az asztalra, és elővett a zsebéből egy kis véset, amit megtartott.

Tiszta vágást húzott a cédruson.

A forgács vékony és ívelt lett.