Elenát nehézkesen besorolható érzelmek keveréke kerítette hatalmába. Fájdalom Javier miatt. Düh Andrés beavatkozása miatt. És furcsa hálát a férfi iránt, aki 30 évvel korábban válaszok nélkül hagyta, és most visszatért, magával hozva azokat a válaszokat, amelyeket a férje nem volt hajlandó megadni neki.

– Miért vagy ezen a hajón?

Andrésnek néhány másodpercre volt szüksége a válaszhoz.

– Néhány ismerősömtől hallottam, hogy erre az útra készülsz. Úgy gondoltam, jogos, hogy tudnod kell róla. És amikor láttam, hogy felszállsz, rájöttem, hogy ha még egyszer elmegyek anélkül, hogy beszélnék veled, életem legnagyobb hibáját fogom megismételni.

Elena felkelt.

– Egyedül kell lennem.

Andrés nem próbálta megállítani. Csak felé tolta a fényképet.

– Tartsd meg. Mindig is a tiéd volt.

Elena remegő kézzel tért vissza a kabinjába.

De amikor becsukta az ajtót, egy új üzenetet talált a telefonján.

Javieré volt.

„Beszélnünk kell, mielőtt valaki olyan verziót állít, ami nem igaz.”

3. RÉSZ

Elena háromszor is elolvasta az üzenetet. Az első érzése nem szomorúság volt, hanem kimerültség. Hetek óta könyörgött magyarázatért. Javiernek számtalan lehetősége lett volna beszélni. Azonban csak most tűnt hajlandónak rá, mert félt, hogy elveszíti az irányítást a helyzet felett.

Nem válaszolt.

Leült az ágy szélére, és újra a fényképre nézett. A kék ruhás fiatal nő olyan magabiztossággal mosolygott, amire Elena alig emlékezett. Ez a lány formatervezést akart tanulni, utazni, saját stúdiót nyitni, és a tengerparton élni. Nem arról álmodozott, hogy valaki más életének meghosszabbítása lesz.

Másnap reggel felment a felső fedélzetre. A hajó Genova felé tartott, és a levegő hideg volt. Elena tárcsázta Javier számát.

Szinte azonnal válaszolt.

– Elena, végre. Meg kell magyaráznom…

–Tudok Madridról. Tudok a csütörtökökről. Tudok a szállodáról, és tudom, hogy volt ott egy másik nő is.

Hosszú csend következett.

Javier megpróbálta elmagyarázni, hogy a dolgok bonyolultabbak. Hogy a házasságuk évek óta szétesőben van. Hogy soha nem állt szándékában megbántani. Hogy azzal a nővel egy zavaros időszakban ismerkedett meg.

Elena addig hallgatta, amíg a férfi meg nem ismételt egy ismerős mondatot.

– Eltávolodtunk.

– Soha többé ne használd a „minket” szót valami olyan leírására, amit te döntöttél el.

Javier hallgatott.

„Ha boldogtalan voltál, beszélhettél volna velem. Ha véget akartál volna vetni a házasságnak, elmondhattad volna. De jobbnak láttad volna életed egy részét titokban élni, és aztán úgy bemutatni nekem a válást, mintha mindketten ugyanarra a következtetésre jutottunk volna.”

-Sajnálom.

– Nem azzal védtél meg, hogy eltitkoltad előlem az igazságot. Elvetted a képességemet, hogy pontos információk alapján dönthessek a saját életemmel kapcsolatban.

Javier megkérdezte, ki mondta neki.

– Ez aggaszt a legjobban, ugye? Nem az, amit tettél, hanem az, hogy ki hagyta abba a titkodat.

Mielőtt letette volna a telefont, Javier bevallott valamit, ami mindent tisztázott.

– Nem akartam, hogy Marta utáljon.

Elena megértette, hogy az „eltávolodtunk egymástól” kifejezés Javier imázsát is védte a lánya, a családja és a barátai előtt.

– Marta képes apaként szeretni téged, és tudni az igazságot egyszerre. Nem fogok belőle döntőbírót csinálni, de hazudni sem fogok, hogy megmentsem a hírnevedet.

Letette a telefont.

Aztán felhívta Martát. Elmondta neki, amit tudnia kellett, felesleges részletek nélkül. A fiatal nő sírt, majd mondott valamit, ami jobban megbántotta Elenát, mint amire számított.

– Anya, hetekig azt hittem, hogy tettél valamit, és nem akartad elmondani nekem.

– Én is gondoltam rá.

– Akkor ígérd meg, hogy soha többé nem adod fel a terveidet valakiért, aki nem adja fel az övéit érted.

Elena emlékezett a régi lakberendezési projektjére, a megmentett mappákra és az összes elhalasztott kurzusra.

-Megígérem neked.

Azon a délutánon Andrést a fedélzet egy csendes részén találta.

–Beszéltem Javierrel. Megerősítette a lényeget.

Andrés megkönnyebbülten bólintott, de Elena felemelte a kezét.

– Ne értsd félre a hálámat a feloldozással. Amit 30 évvel ezelőtt tettél, megsebzett. És most megkérdezés nélkül nyomoztál a házasságom után, és felszálltál erre a szekérre, hogy megtalálj.

-Igazad van.

– Elküldhetted volna a bizonyítékokat. Miért nem tetted?

Andrésnek eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Mert először azt mondtam magamnak, hogy valamit helyre akarok hozni. Aztán be kellett vallanom, hogy én is látni akarlak. Nem számítottam rá, hogy visszakaplak, de tudnom kellett, hogy jól vagy. És ez önző dolog volt.

Elenát meglepte az őszinteség.

– Legalább ezúttal nem menekülsz el.

– Ezúttal nem.

Andrés elmagyarázta, hogy évekig az apját hibáztatta, amiért arra kényszerítette, hogy elmenjen, amíg meg nem értette, hogy a családi nyomás nem menti fel a saját felelősségét.

– Hónapokig azt hittem, hogy elhagytál, mert nem voltam elég jó – mondta Elena.

-Sajnálom.

– És most hetek óta valami hasonlóban hiszek Javier miatt.

Idővel Andrés azt is elmondta neki, hogy a családja iránti engedelmesség nem adta meg neki a szülei által ígért tökéletes életet. Madridban építette fel karrierjét, évekkel később megnősült, majd nyolc évvel ezelőtt elvált. Sokáig meggyőzte magát arról, hogy mindez mások döntéseinek a következménye.

„Egy nap rájöttem, hogy apám hibáztatása nem változtat azon, amit veled tettem” – vallotta be. „Nyomást gyakorolhattak rám, de én voltam az, aki úgy döntött, hogy elmegy búcsú nélkül.”