Minden dokumentálva volt.
A rekonstrukció megerősítette, hogy Mariana otthon volt aznap este. Azért veszekedtek, mert Mariana véget akart vetni a kapcsolatnak. Lucía lejött a földszintre, meghallotta őket, és azt mondta, majd elmondja nekem.
Rodrigo megpróbálta felrángatni az emeletre. Megragadta és a lépcső felé lökte; a mozdulattól a lány az asztal szélének ütközött. A pohár utána leesett.
Mariana elment, amikor Lucía abbahagyta a sírást. Elfogadta a magyarázatot, hogy csak félt.
Egyikük sem kért segítséget.
Ez a részlet jobban kísértett, mint a csók: volt idejük összeszedni a törött üveget, feltakarítani a vizet, és nyugodt üzenetet küldeni nekem.
Mariana megérkezett a kórházba, de nem engedtem be.
– Bocsánatot kell kérnem tőle.
– Pihennie kell.
– Én vagyok a nagynénje.
– Ezért bíztam benned.
Befogta a száját. Régi késztetést éreztem, hogy megvigasztaljam; ő a húgom volt, és én már évek óta ezt csináltam.
Ezúttal mozdulatlanul maradtam.
Mariana tanúvallomást tett és átadta az üzeneteit. Szükséges volt. Nem adta vissza neki az elvesztett helyet.
Valami még mindig hiányzott.
A második telefonon folytatott beszélgetések között felbukkant Esteban neve, az ügyvédé, aki nagymamám örökségének ügyeit intézte.
A nagymamám hagyott rám egy albérletet, és félretett pénzt az én szükségleteimre és Lucía tanulmányaira. Azért dolgoztam, mert meg akartam tartani a saját jövedelmemet, és nem akartam elkölteni a megtakarításaimat.
Rodrigo mindig azt mondta, hogy őt ez nem érdekli.
Azonban hónapok óta kérdezgettem Estebant meghatalmazásokról, engedélyekről és a beavatkozási lehetőségekről, ha nem tudom intézni az ügyeimet.
Az ügyvéd megtagadta, hogy személyes információkat adjon ki neki, és jelezte, hogy minden eljárást velem kell megvitatni.
Patricia jelenlétében hívtam fel.
Esteban megerősítette a megkereséseket, és felajánlotta, hogy kézbesíti a teljes üzeneteket.
Aztán eszembe jutott egy mappa, amit Rodrigo az asztalon hagyott.
—Ezek olyan dokumentumok, amelyek megkönnyítik az adózási folyamatot.
Nem írtam alá. Vártam a szünetet, hogy elolvashassam.
Amikor Esteban áttekintette a dokumentumokat, talált egy széleskörű meghatalmazást, amit Rodrigo kért tőlem. Nem egy egyszerű adózási formaságról volt szó.
Ez nem bizonyított egy titkos tervet az eltüntetésemre, és nem is magyarázott meg mindent, ami történt. Bemutatta, hogy egy férfi megpróbálja átvenni az irányítást, miközben eltitkolja előlem, hogyan bánik a lányommal.
Estebanra bíztam a számláim védelmét és a függőben lévő dokumentumok áttekintését. Tanácsot is kértem a válással kapcsolatban.
Mielőtt elbocsátottak, már volt hol laknunk, és a kért védelmi intézkedések is érvényben voltak. Valaki kíséretében elhoztam a holminkat. Nem mentem vissza egyedül, hogy vitatkozzak Rodrigóval.
A folyamat hónapokig tartott. Voltak nyilatkozatok, találkozók, amik miatt nem tudtam aludni éjszaka, és napok, amikor Lucía nem akart beszélni. A felvételek, az orvosi jelentések és a tanúvallomások alátámasztották az ügyet. Rodrigo büntetést kapott a sérülései miatt, és távoltartási végzést is kiszabtak rá.
Anyukámnak eltartott egy ideig, mire megértette a korlátaimat.
– Soha nem fogsz megbocsátani a húgodnak?
–Ma nem ezzel foglalkozom. Luciáról gondoskodom.
Végül abbahagyta a kérlelést. Megtanulta megkérdezni, amire szükségünk van.
Egy kis házba költöztünk az iskola közelében. Lucía sárga függönyöket választott. Terápiába kezdett, és újra meghívta a barátait.
Én is segítséget kértem. Meg kellett tanulnom úgy figyelni, hogy ne változtassam minden egyes hallgatását kihallgatássá.
Egy esős éjszakán megjelent a szobámban a lila zsírkréta papírjával, amit megtartott, miután visszakaptuk a holmijait.
— Nincs rá már szükségem.
– Azt akarod, hogy megtartsuk?
Bólintott.
– De nem rejtve.
Betettük egy dobozba a rajzaival. Aztán lefeküdt mellém.
Amikor lekapcsoltuk a villanyt, suttogta:
– Anya, szeretnék neked valamit mondani.
Visszakapcsoltam a lámpát.
Ezúttal nem volt sietség, és senki sem válaszolt helyette. Csak a lányom, aki a tekintetemet fürkészte, és én, aki készen álltam hallgatni, amíg befejezi.
