– Bizonyítanunk kell, mi történt vele. Leszármazott nélkül Montejo azt fogja állítani, hogy elloptad a címet és meghamisítottad a történelmet.

Joaquín még aznap este regisztrálta a dokumentumot. Lucía tanúként írta alá.

Másnap reggel Baltasar megérkezett Jacintóval és Cuervóval.

– Csodálom a ravaszságodat – mondta. – A fiam azt gondolta, hogy te egy szegény bolond vagy.

– Ezt gondolod azokról, akiknek nincs pénzük.

Baltasar egy zacskót hagyott az asztalon.

—500 peso. Több, mint amennyit 20 éven át varrással keresel. Add át az oklevelet, és tűnj el.

-Nem.

– A tárgyaláson azt fogják mondani, hogy elloptad az érméket. Tolvajnak és hamisítónak fognak nevezni. Ki fog szólalni érted? Nincs apád, nincsenek testvéreid, nincs férjed. Egyetlen ember sem áll mögötted.

A szavak Lucia legrégebbi sebét sújtották, de nem csüggesztették le.

„Tévedsz. Akinek soha semmije sem volt, az nem fél elveszíteni. Eusebio bizalmat szavazott nekem, és ez többet ér, mint a pénze.”

Baltasar elvette a táskát.

– Holnap megtudod, hogy egy árva igazsága kevesebbet nyom, mint egy hatalmas ember aláírása.

Miután elment, Joaquín elővett régi egyházközségi anyakönyveket. Egész nap keresgéltek.

Éjfél körül Lucia egy majdnem kitörölt sort talált:

Elisa Álvarez, Eusebio és Rosa Álvarez fogadott lánya 1856 májusában feleségül vette Manuel Arriagát.

Lucía ismerte ezt a vezetéknevet.

Mercedes Arriaga két mérföldnyire lakott a falutól. Egy idős asszony volt, aki kenyeret sütött a templomnak.

Joaquín előkészített egy szánt. Hajnal előtt megérkeztek a házához.

Amikor Mercedes kinyitotta az ajtót, Lucia feltartotta a kártyákat.

– Elisának hívták az anyját? Egy szekérből épített kunyhóban nőtt fel, egy soha be nem fagyó forrás mellett?

Mercedes mozdulatlan maradt.

– Anyám minden téli estén erről a tavaszról beszélt.

Lucía átnyújtotta neki a születésnapi kártyát. Mercedes felismerte a kis torta történetét. Miután elolvasta nagyapja szavait, magához ölelte a papírt, és sírva fakadt.

„Azt hittem, minden elveszett” – mondta. „Anyám lejött a hegyről, miután a szülei meghaltak. Soha nem tudott visszatérni.”

Lucía elmesélte neki a többit.

Mercedes szomorúsága elszántsággá változott.

– Montejo megesküdött, hogy nincs örököse. Holnap találkozik Eusebio Álvarez unokájával.

A városháza zsúfolásig megtelt emberekkel. Baltasar egy ügyvéd és több fegyveres férfi kíséretében jelent meg. Az asztalon felmutatott okiratokat, amelyekben kijelentette, hogy az ingatlant elhagyták.

Joaquín megmutatta a hiteles címet.

Baltasar ügyvédje

– Egy papírdarab, amelyet állítólag egy igazi vezetéknév nélküli árva talált. Ez a fiatal nő pénzérméket is vitt. Egyértelmű, hogy kifosztotta a kunyhót, és kitalált egy történetet, hogy eltussolja a lopást.

Az emberek suttogtak. Lucia ugyanazokat a tekinteteket érezte magán, amelyeket egész életében elviselt.

A polgármester megvizsgálta a dokumentumot.

– Örökös nélkül nehéz elfogadni a követelést.

Lúcia felállt.

– Az Álvarez család nem tűnt el. Azt állítottad, hogy senki sem volt ott, mert sosem nézted meg.

Az ajtók kinyíltak.

Mercedes feketében lépett be, kezében nagyapja leveleivel.

– Mercedes Arriaga Álvarez vagyok. Elisa volt az anyám, Eusebio pedig a nagyapám. Itt vannak a leveleik, a házassági anyakönyvi kivonat és az én keresztlevelem. Itt van az örökösnő, akiről Don Baltasar eskü alatt megesküdött, hogy nem létezik.

Baltazár arca elvesztette minden színét.

Mercedes felé fordult.

„Apád megpróbálta ellopni ezt a földet, az enyémnek pedig a hegyekben kellett elbújnia. Te örökölted a családod becsvágyát. Én örököltem az enyém emlékét.”

Joaquín bizonyítékot mutatott be arról, hogy a felhagyási igazolást azután írták alá, hogy Baltasar nagy összeget fizetett az adótisztviselőnek.

Cuervo, felismerve, hogy börtönbe kerülhet, bevallotta, hogy Jacinto felment, hogy elpusztítsa a címet és felgyújtsa a kunyhót.

Baltasar megpróbált elmenekülni, de a vidéki rendőrség bezárta a kapukat. Őt, Jacintót és a korrupt tisztviselőt letartóztatták. A nyomozás további hét olyan ingatlant tárt fel, amelyeket hamisított dokumentumok felhasználásával szereztek meg.

Hónapokkal később a bíróság Mercedest ismerte el La Hondonada jogos örököseként. Lucía tanúskodott, és átadta az összes érmét.

„Megtarthatta volna őket” – mondta a bíró.

– Valamit megtartani, hogy visszaadd, nem lopás. Az őr és a tolvaj közötti különbség nem az, hogy mit tart a kezében, hanem az, hogy mit tervez vele kezdeni.

Ejtették az ellene felhozott vádakat.

Egyik délután Mercedes meglátogatta a mosókonyha feletti kis szobát.

–A nagyapám azt írta, hogy az igazi öröksége az idegenek iránt érzett melegség lesz. Te voltál az az idegen, Lucía. Az életed kockáztattad egy olyan családért, akiket nem ismertél.

– Csak az ő kívánságait teljesítettem.

– Nem. Te döntöttél úgy, hogy visszajössz értünk, amikor még soha senki nem jött vissza érted.

Mercedes megfogta a tűk által megkarcolt kezeit.

„A férjemmel túl öregek vagyunk ahhoz, hogy a hegyekben éljünk, de a faházhoz kell valaki, aki megérti az otthon értékét. Azt akarom, hogy La Hondonada a tiéd legyen, amíg élsz.”

Lucia hátrébb lépett, a reménytől megrémülve.

– Nem fogadhatok el alamizsnát.

„Ez nem jótékonyság. Az én anyámat is elhagyták. Ha élne, helyet terítene neked az asztalánál, és lányának szólítana. Azt teszem, amit ő tett volna.”

Mercedes megölelte.

Lucia most először érezte úgy, hogy nem kell kiérdemelnie a jogot arra, hogy valakinek a karjaiban maradhasson.