Újra főzni is kezdett, de csak azért, mert akart. Gyerekkora óta tudta, hogyan kell húst sózni, fűszernövényeket szárítani és szarvashúst füstölni. Mateo mindent megvett neki, amit egy listára felírt anélkül, hogy egyetlen tételt is kihúzott volna. Aztán megmutatta neki, hogyan kell megtölteni a tartalék revolverét.

– Tartsd a hálószobában.

-Mert?

– Mert ha valaki éjszaka átlépi azt az ajtót, kell egy tartalék terv.

A bizalom így fejlődött, ígéretek nélkül.

A második hétre Mara már engedélykérés nélkül mászkálhatott az udvaron. Mateo továbbra sem bánt vele úgy, mint egy törékeny vendéggel. Ha valamit jobban tudott is nála, Mateo mindig hallgatott rá. Amikor Mara beállította a füstölő hőmérsékletét, Mateo vitatkozás nélkül megváltoztatta a tűz helyét; amikor Mara rámutatott, hogy több sóra van szükség a hús tartósításához, lement a raktárba, és pontosan azzal tért vissza, amit Mara kért. Ez zavarba hozta, mert nem engedelmességről vagy bátorságról volt szó. Ez valami ritkább volt a tapasztalatában: a hozzáértés elismerése anélkül, hogy megpróbálná birtokolni.

Egyik délután Mara levett egy könyvet a polcokról, és sírva fakadt. A férje évekkel korábban azért hagyta, hogy a könyvei az esőben rothadjanak, mert – állítása szerint – „ötleteket adtak neki”.

Mateo nem kérdőjelezte meg. Csak egy bögrét tett le a közelbe.

Napokkal később megszólalt.

– Ciro nem az az ember, aki elől menekülök.

Máté várt.

– A férjem Víctor Salgado. Vidéki rendőrparancsnok. Vannak dokumentumai, barátai és egy előre elkészített története, amiben beteg vagyok, és ő megpróbál megmenteni.

Elmesélte, hogy az apja intézte el a házasságot, amikor 17 éves volt. Hogy Víctor elbűvölő volt a nyilvánosság előtt, és aprólékosan intézte a papírmunkát. Hogy amikor először megpróbált elmenni, egy orvos barátja aláírt egy nyilatkozatot, amelyben instabilnak nevezte. Másodszor Víctor hat napra bezárta egy pincébe. Egy szomszéd, Clara Montes bekötözte a sérült csuklóját, és félelmében hallgatott.

Harmadszorra Mara 18 hónapot várt. Tanulmányozta a menetrendeket, útvonalakat és szokásokat. 11 órán át egy teherautó ponyvája alatt bujkált, átkelt Durangóba, és elkezdte használni anyja vezetéknevét.

„Ciro megtalálta a körlevelet a holmijaim között, amikor betegen hazaértem” – mondta. „Nem figyelmeztetett senkit, mert úgy gondolta, hogy jobban megfelel neki, ha dolgozom. De miután megaláztad…”

– Üzenetet küldött.

-Biztonságos.

Mateo négy napig gondolkodott. Aztán megmutatott neki három menekülési útvonalat és egy kis pincét a kabin padlója alatt. Mara megdermedt, amikor meglátta.

Mateo lement először, és belülről felemelte a reteszt.

– Kívülről nem zárható. Senki sem kényszerít be. Te döntesz, hogy belépsz, és te döntesz, hogy elmész.

Mara a saját kezével tesztelte a mechanizmust.

Röviddel ezután lónyomok jelentek meg az alsó ösvényen.

Doña Inésnek sikerült levelet küldenie egy szomszédos tanyabeli fiú segítségével. Víctor már a városban volt. Beszélt Esteban Leallal, a városi parancsnokkal, és megmutatta neki a házassági anyakönyvi kivonatát, a körlevelet és az orvosi jelentést. Aggódó férjként mutatkozott be. Ciro is vele volt.

De Inés azt is írta, hogy hajlandó tanúskodni a 8 hónapos verésekről és kizsákmányolásról.

Mateo el akart kerülni egy csapdát.

„Ha lelövöm a fenyvesekről, az lesz a történet, hogy egy hegyi ember megölt egy tisztet, aki a feleségéért jött. Te akkor is az a nő maradsz, akit leírt.”

– Akkor tanúkra van szükségünk – mondta Mara.

Ő eszelte ki a tervet. Láthatónak kellett lennie, akadálytalanul, nem rejtőzködnie. Estebannak tanúja kellett lennie a beszélgetésnek. Víctornak elég helyre volt szüksége ahhoz, hogy bemutassa, mi történik, amikor valaki elutasítja a tekintélyét.

Mateo hosszan nézte a lányt.

– Jobb, mint a tervem.

A következő vihar alatt Mara egyedül gyakorolt ​​a pincében: 4 percet, 8-at, majd 20-at. Hüvelykujját mindig a belülről nyíló reteszt tartotta.

Amikor kitisztult az ég, Matthew új lábnyomokat talált.

– 7 férfi van.

Órákkal később a lovak megjelentek a fenyőfák között.

Elöl két vidéki rendőr jött. Mögöttük Ciro. Hátrébb két férfi a városból és Esteban Leal parancsnok.

Középen Victor Salgado lovagolt, kabátját kihajtva, hogy mindenki láthassa az emléktáblát.

Mara kiment a verandára, Tizónnal és a másik kutyával a lába előtt.

Viktor felnézett.

– Mara, hála Istennek. Gyere velem. Vége van.

Érezte, ahogy a teste mindenre emlékezik: a pincére, a vizes könyvekre, a fenyegetésekre.

Aztán mindkét kezét a korlátra helyezte.

– Leal parancsnok – mondta anélkül, hogy a férjére nézett volna –, figyelje jól, mit csinál ez az ember, amikor közlöm vele, hogy nem megyek el.

Viktor mosolya eltűnt.

3. RÉSZ
Mateo puska nélkül jött ki a fák közül, és a veranda egyik oldalához állt, nem Mara elé.

Viktor visszanyerte nyilvános hangját.

–Ez a nő hónapok óta zavarban van. Mr. Serrano kihasználta a helyzetét.

„Azért jöttem ide, mert én akartam” – felelte Mara. „Az ajtó nyitva áll mögöttem. Mateo messze van tőlem. Senki sem támogat. Senki sem beszél az érdekemben.”

Esteban Leal a köztük lévő teret nézte.

Victor elővette az orvosi igazolást.

– Van egy orvosi nyilatkozat.

– Egy barátnőd – mondta Mara. – És ott van Clara Montes Chihuahuában. Ő kötözte be a csuklómat, miután hat napra bezárt. Kérdezd meg tőle Víctor nélkül.

Ciro idegesen mozgatta a lovat.

Esteban felé fordult.