Clara végignézett az udvaron, a szomszédos háztetőkön és a sötét utcán. Clara ismerte Barragán módszerét: ott támadott, ahol szerinte a félelem miatt nem voltak más választásaik.

– Hogy azt hiszik, a könyv még mindig nálam van.

Egy régi jegyzetfüzetet rejtett el a ruhája alatt, pont úgy becsomagolva, mint az eredetit.

Máté megértette.

-Nem szeretem.

– Nem kell, hogy szeresd.

– Julian is ugyanezt mondaná.

Klára ránézett.

– Akkor ne törődj velem úgy, mintha te lennél ő.

Ez a mondat elhallgattatta.

Kilovagoltak a sikátorba. Ahogy várható volt, öt lovas elszakadt a főutcától és üldözőbe vette őket. Mateo a külvárosba, az öntözőárkok és karámok közé vezette őket. Clara lövéseket hallott. Egy golyó port kavart fel a kanca mellett.

Montalvo egy elhagyatott malom közelében érte utol őket.

Széles bajszú, fehér inges és kellemetlen nyugalommal teli férfi volt.

– Add ide a könyvet, és Barragán elenged.

– Hogyan engedted el Juliant?

Montalvo elmosolyodott.

– A bátyád azért halt meg, mert bolond volt. Még választhatsz.

Clara érezte, ahogy a régi düh feltámad a gyomrában, de nem vette elő az álkönyvet.

–Először is mondj valamit. Te fizetted ki azt a férfit, aki megvágta az arcomat?

– Nem. Don Eusebio megparancsolta nekik, hogy ijesztsenek meg. Az idióta túl messzire ment.

A válasz túl könnyen jött, mert Montalvo még mindig azt hitte, hogy senki más nem figyel rá.

A sötétségből egy hang kiáltott fel:

– Ön letartóztatásban van.

Arriaga négy hűséges vidéki rendőrrel jelent meg, akiket sikerült összeszednie, mögöttük pedig egy bírósági végrehajtó következett. Mateo előre megbeszélt jelzéseket hagyott a szökés során. Az üldözés nem pusztán menekülés volt; csapda volt, hogy elcsábítsák Montalvót Salcedo házától, és beszédre kényszerítsék.

Montalvo lőtt először.

Leszállt az éjszaka. Mateo egy fal mögé lökte Clarát. A vidéki rendőrség reagált; két férfi elmenekült, a többiek végül megadták magukat.

Montalvo lóháton próbált elmenekülni. Lova megbotlott az öntözőárokban, és leesett. Amikor felkelt, Mateo már előtte állt.

– Tedd meg! – köpte Montalvo. – A barátod, Julián, a halálomat akarta volna.

Mateo összeszorította az állkapcsát.

Klára előjött a fal mögül.

-Nem.

Montalvo hangosan felnevetett.

– Még mindig hiszel a bírókban?

– Hiszek a feljegyzésekben.

Elég közel ment ahhoz, hogy a lány lássa a sebhelyet.

– A halottak nem tudják kijavítani a róluk írt dolgokat. Az élők igen.

Arriaga rátette a bilincset.

5:52-kor visszatértek a központba. Salcedo már megérkezett Luján bíró irodájába az igazi könyvvel. Clara felment a lépcsőn, még mindig porosan.

A bíró sovány férfi volt, apró szemüveggel és olyan arccal, ami arra utalt, hogy nem bírja a hosszú beszédeket. Először Clara vallomását olvasta el, majd Arriagáét, végül pedig a tisztviselőknek járó kifizetéseket részletező oldalakat.

– Ki tudod ezt eskü alatt állni?

—Minden egyes számjegy.

– Meg tudná mondani, hol találom az eredeti dokumentumokat?

-Minden.

Luján hét elfogatóparancsot írt alá reggel 7 óra előtt. Ezek között voltak Eusebio Barragán, Rufino Montalvo és Tomás Ceballos ellen kiadott elfogatóparancsok. Emellett elrendelte négy bankszámla befagyasztását, a közjegyzői iratok védelmét, valamint Clara és más tanúk szövetségi védelmét.

Amikor lenyomta az utolsó pecsétet, Clara nem diadalmasnak érezte magát. Fáradtnak érezte magát.

– Itt jelenik meg a testvére, Julián Valdés – mondta Luján. – A haláleset ügyében újraindítják a nyomozást, emberölésként.

Klára lehunyta a szemét.

Évekig gyűlölte azt a jelentést, amely Juliánt egy bürokratikus szófordulatra silányította: lovaglóbaleset. Most először egy szakértő egy másik szót is leírt.

Emberölés.

Mateo mögötte állt. Nem ért hozzá, amíg Clara meg nem kapta a kezét.

Két nappal később távirat érkezett Durangóból. Barragánt letartóztatták az egyik haciendáján, miközben levelezést próbált megsemmisíteni. A parancs elolvasása után csak egyetlen kérdést tett fel:

– Ki adta át a könyvet?

Clara otthagyta a táviratot az asztalon.

– Azt akartam, hogy tudja, én vagyok az.

– Tudja ő – mondta Mateo.

– Nem. Azt akartam, hogy tudja.

Mateo tanulmányozta.

– Azzal nem hoznád vissza hozzád Juliant.

– Tudom.

Az eljárás hónapokig tartott. Három tisztviselő lemondott. Ceballost felfüggesztették, majd később vesztegetéssel vádolták meg. Montalvo beleegyezett, hogy vallomást tesz a büntetés enyhítése fejében, és megerősítette, hogy Barragán rendelte meg Julián meggyilkolását, miután felfedezte, hogy a tulajdoni lapjait vizsgálja. Huszonkilenc ingatlan-nyilvántartást vizsgáltak felül, és tizenegy család visszakapta a hamisított szerződések miatt elvesztett földet. Mások részleges kártérítést kaptak.

Nem volt tiszta igazságszolgáltatási eljárás. Néhány család soha nem kapta vissza, amit elveszített, két férfi pedig a határra menekült. Barragán gépezete azonban darabonként kezdett szétesni.

Clara Chihuahuában maradt, amíg vallomást tett. A harmadik napon, amikor már semmi sürgős tennivalója nem volt, Mateo megkérdezte tőle:

— Hová fog menni?

Kinyitotta a száját, és rájött, hogy nincs válasza.

– Nem tudom, ki vagyok e könyv nélkül.

Matthew az ajtófélfának támaszkodott.

– A nő, aki átkelt egy szakadékon, miközben egy kancát csúszott a lába alatt. A könyvelő, aki 217 tranzakcióra emlékezett. A nővér, aki gondoskodott arról, hogy ne egy hamisított dokumentum mondja ki az utolsó szót Julián felett.

Klára lesütötte a tekintetét.

– Ez nem mondja meg, hol kell laknom.