-A türelem olcsóbb, mint a szabadság.

Most először elmosolyodott.

—Elfogadom.

Don Julián minden csütörtökön meglátogatta. Soha nem hozott haszontalan ajándékokat. Egyik héten megjavíttatta az irodájában lévő lámpát, mert észrevette, hogy a fény nem elegendő a számításaihoz. Egy másik héten szenet küldött a környékbeli papnak, akinek a nyugdíja alig volt elég a megélhetésre.

Margarita kezdte megérteni, hogy Don Julián így törődik. Hasznos dolgokat tett, és soha nem követelt hálát.

Rogelio viszont irányítóbbá vált.

Egy Margarita nővérének címzett levelet nyolc napig őriztek. Egy élelmiszerszállítmány hiányosan érkezett meg. Egy kis családi ingatlan bérleti díjának számláján más összeg szerepelt, mint ami Rogelio főkönyvében szerepelt.

– Csak megpróbállak megvédeni – mondta egy délután, miközben a kialudt tűz mellett ült.

– Megvédesz az ételtől, a széntől és a saját leveleimtől.

„Egy herceg…” – javította ki magát –, „egy olyan ember, mint Don Julián, tönkreteheti a hírnevedet. Az emberek azt fogják hinni, hogy védelmezőt keresel.”

Margarita felnézett.

– Különös, hogy ennyire aggódsz a hírnevemért, miközben hónapok óta megakadályozol abban, hogy ellenőrizzem a számláimat.

Rogelio válasz nélkül távozott.

A következő társasági összejövetelen Beatriz Villaseñor kegyetlen megjegyzést tett több nő előtt.

– Néhány özvegy meglepően gyorsan visszanyeri a lelki békéjét, amikor egy befolyásos férfi meglátogatni kezdi őket.

Mindannyian arra vártak, hogy Margarita lehajtsa a fejét.

Letette a csészéjét az asztalra.

–Azon a napon nyertem vissza a lelkem, amikor megértettem, hogy nincs szükségem engedélyre az élet folytatásához.

A szoba elcsendesedett.

Don Julián, aki a szoba másik oldalán állt, nem avatkozott közbe. Csak csodálattal nézett rá, amit már nem is próbált leplezni.

Egy héttel később Doña Beatriz unokaöccse, Tomás, egy kártyajáték során utalt arra, hogy Margarita azért intézte el a kapcsolatát Don Juliánnal, hogy egy vagyont megtarthasson magának.

Nem kiabálással szállt szembe vele. Leült vele szemben, és beleegyezett, hogy játszik.

Margarita jobban ismerte a spanyol kártyapaklit, mint bárki gondolta volna. 40 perc elteltével minden játékot megnyert, és abszolút pontossággal számolta a nyereményeit.

Tamás megpróbált mosolyogni.

– Nagyon durván játszik, asszonyom.

– Fair play. Sok férfi összekeveri a kettőt, mert soha egyiket sem kellett gyakorolniuk.

Margarita felkelt és elrakta a pénzérméit.

– Add át üdvözletemet a nagybátyádnak.

A szoba ismét elcsendesedett.

Don Julián olyan nőként kezdte látni benne, akinek nincs szüksége megmentésre. És pontosan ez hozta közelebb hozzá.

De az igazi fenyegetés Margarita rejtett könyvében jelent meg.

Rogelio három éven át visszatartotta Ernesto vagyonából származó jövedelem egy részét. Néhány héttel a férje halála előtt aláírt dokumentumába egy záradékot is belefoglalt. E záradék szerint a fennmaradó adósságokat közvetlenül Margarita hagyatékából lehet behajtani.

Margarita összehasonlította a nyugtákat, leveleket és közjegyzői feljegyzéseket. Ernesto aláírása remegett, ami jellemző volt betegsége utolsó napjaira. A dokumentumot akkor készítették, amikor alig bírta a tollat ​​a kezében tartani.

Az ellopott összeg meghaladta az 1100 pesót.

Margarita elvitte a bizonyítékokat Rafael Ocamponak, a család ügyvédjének. Utána Don Julián házához ment.

– Rogelio Ernesto halála óta lopja a lakbéreket – mondta, miközben kiterítette a dokumentumokat az asztalra. – Ráadásul meghamisított néhány adminisztratív iratot, és semmit sem akar hagyni nekem.

Don Julián áttekintette a számokat anélkül, hogy félbeszakította volna.

– Mindezt magadtól találtad ki?

– Ez volt az egyetlen főkönyv, amit őszintén tudtam tartani.

Felnézett.

– Annak az embernek az irányítása alatt éltél, mégis sikerült felfedezned.

– Nincs szükségem csodálatra. Arra van szükségem, hogy Mr. Ocampo terjessze ezt a bíró elé.

– Meg fogja tenni.

– És nem kell személyes háborút csinálnod a problémámból.

Don Julián összezárta a kezét az asztalon.

– Nem akarok úgy harcolni érted, mintha a tulajdonod lennél. Biztosítani akarom, hogy soha senki ne döntse el újra, mennyit ér a szabadságod.

A konfrontáció három nappal később történt. Rogelio abban a hitben érkezett a házhoz, hogy alkudozhat. Ocampo ügyvédet, számos dokumentumot és a csendet találta, ami megakadályozta abban, hogy kedves szavak mögé bújjon.

„Mindezt a család érdekében tettem” – mondta.

– Mindezt a saját hasznodra tetted – felelte Margarita.

Az ügyvéd bemutatta a számlákat, a nyugtákat és a levelek másolatait. Rogelio egyik adatot sem tudta cáfolni.

– A pozícióddal tartozol nekem – mormolta.

– Nem. Tartozol nekem 1100 pesóval és egy magyarázattal.

Rogelio szó nélkül elhagyta a házat.

Az igazságszolgáltatás nem kiabálással vagy fegyverekkel történt. A bíró csalás miatt érvénytelenítette a záradékot, elrendelte a pénz visszafizetését, és elmozdította Rogeliót az örökség kezeléséből. Röviddel ezután egy kis birtokra kellett költöznie az ország északi részén, ahol már senki más pénzét nem kezelhette, csak a sajátját.

Margarita nem érezte azt a boldogságot, amit elképzelt. Csak egy csendes elégedettséget, mintha végre lezárna egy évek óta nyitva lévő számlát.

Három nappal később Don Julián magához hívatta Querétaro közelében lévő haciendájának könyvtárába. A tűz már csak parázson égett, és a szobában régi fa szaga terjengett.

Ott maradt előtte állva.

– Mielőtt bármit is kérdeznék, el kell mondanom valamit.

Margarita várt.

– Isabel meghalt, miközben a vadászatvezetővel vitatkoztam egy vadászati ​​adósság miatt. Amikor megérkeztem, már nem lélegzett. Négy évig azt mondtam, hogy kihűltem a bánattól.