A herceg gyermekkora óta sötét fémmaszk és fehér fátyol mögé rejtette lánya arcát, így a kastélyban senki sem láthatta igazi arcát az esküvője napjáig: de amikor a vőlegény végre levette a maszkot az oltárnál, az egész terem rémülten döbbent meg attól, hogy mi rejtőzött alatta.😳
Amikor a fiatal Seraphina betöltötte a hatéves kort, valami furcsa dolog történt a Blackmoor kastélyban, amiről az emberek évekig suttogni fognak.

Azon a napon a herceg elrendelte, hogy hívják össze a legjobb kovácsokat, ékszerészeket és varrónőket. Estére egy sötét fémmaszkot, amely az egész arcot eltakarta, vittek be a kislány szobájába, valamint egy hosszú fehér fátylat, amely a fejétől majdnem a padlóig omlott.

A maszkon csak keskeny rések voltak a szemnek és apró lyukak a légzésnek. Hátul egy kicsi, de erős zár lógott. A herceg mindig a nyakában hordta a kulcsot, és soha senkinek nem mutatta meg.

Csak a hercegné tudta, miért tette ezt a lányával. De néhány hónappal később a lány hirtelen meghalt, magával rántva az utolsó embert, aki tudta az igazságot.

Attól a naptól kezdve Seraphina mindig csak ebben a maszkban jelent meg.

Szörnyű pletykák terjedtek a kastélyban. Egyesek szerint a lány rémisztő arccal született. Mások biztosak voltak benne, hogy egy ősi átok szállt rá. Egyesek azt suttogták, hogy a herceg egyszer valami olyan szörnyűséget látott az arca alatt, hogy örökre elrejtette az emberek elől.

De senki sem tudta az igazságot.

A szolgák féltek ránézni. Valahányszor Seraphina végigsétált a folyosókon, mindenki azonnal elhallgatott. Szinte soha nem szólalt meg, ritkán ment ki a kertbe, és mindig távol tartotta magát másoktól. Csak néha, késő éjszaka hallották az emberek, ahogy halkan csembalón játszik a régi teremben.

Ahogy teltek az évek, a körülötte lévő félelem csak erősödött.

Egy nap egy kézműves megpróbált másolatot készíteni a kulcsról, de reggelre száműzték a kastélyból. Egy másik alkalommal egy fiatal szobalány próbált bekukucskálni a fátyol alá, miközben Seraphina a kandalló mellett aludt, de másnap eltűnt.

Ezután senki sem mert többé a maszk közelébe menni.

A herceg mindig ugyanazt ismételgette:

„A maszkot csak az esküvője napján veszik le.”

 

De teltek az évek, és a vőlegény nem jelent meg.

Egyetlen nemesember sem akart olyan lányt feleségül venni, akinek az arcát senki sem látta. Sokan attól tartottak, hogy valami szörnyűség rejtőzik az álarc alatt.

Aztán egy napon egy Adrian nevű fiatalúr érkezett Blackmoorba. Egy tönkrement nemesi család fiaként megértette, hogy a herceg lányának feleségül vétele örökre megváltoztathatja az életét.

Éjjel-nappal vitatkoztak az emberek.

„Gazdagságért csinálja.”

– Nem, ő tudni akarja az igazságot.

„Mi van, ha egy szörnyeteg rejtőzik a maszk alatt?”

De az esküvőt így is megszervezték.

A szertartás napján az ódon terem megtelt vendégekkel. Több száz gyertya égett, mindenki a vörös szőnyegen állt, és csak egyetlen pillanatra várt.

Amikor az ajtók kinyíltak, olyan csend lett, hogy a gyertyák sercegését is hallani lehetett.

A herceg maga vezette leányát az oltárhoz.

Seraphina ezüsttel hímzett fehér ruhát viselt, de arcát még mindig elrejtette a sötét fémmaszk, amelyet a fehér fátyol borított.

Még Adrian is elsápadt, amikor közelebb ért.

A pap remegő hangon kezdte a szertartást, majd elérkezett a pillanat, amire mindenki várt.

A herceg lassan előhúzta a kulcsot a ruhája alól.

Suttogás futott végig a folyosón.

Az öregember keze remegett, miközben a kulcsot a zárba helyezte. Nehéz kattanás hallatszott.

Levette a fehér fátylat… majd lassan kinyitotta a maszkot.

És ugyanabban a pillanatban az egész terem megdermedt.

Valaki elakadt a lélegzete. Egy nő a kőpadlóra ejtette a poharát.

Adrian csak egy pillanatig bámulta Seraphina fedetlen arcát.

Aztán az arca teljesen elsápadt.

Hátratántorodott, elvesztette az egyensúlyát, és a sokktól a kőpadlóra rogyott.

Mert a maszk alatt ott volt…😲

A hihetetlen történet folytatása az első hozzászólásban található.🫣

2. RÉSZ

A maszk alatt nem voltak torzulások.

Nincsenek hegek.

Semmi rémisztő.

Épp ellenkezőleg.

Seraphina hihetetlenül gyönyörű volt.

Olyan gyönyörű volt, hogy másodpercekig az egész terem csendben bámult rá, mintha senki sem akarná elhinni, amit lát. Sápadt arca finom és szinte valószerűtlen volt a gyertyafényben. Hosszú, aranyszőke haja a vállára hullott, furcsa, világos színű szemei ​​pedig azonnal magára vontak minden tekintetet a szobában.

De a vendégeket nem a szépsége ijesztette meg leginkább.

Az ő arckifejezése volt az.

Seraphina arcán nem látszott öröm.

Nincs félelem.

 

Nincs megkönnyebbülés.

Egyáltalán semmi érzelem.

Hideg, üres tekintettel nézett a teremben lévőkre, mintha valami meghalt volna benne az évek során, amióta a fém és a fehér selyem rejtőzik.

Lord Adrian megpróbált rámosolyogni.

De Seraphina rá sem nézett.

Ekkor az egyik öreg nemes tanácsadó nem tudta tovább türtőztetni magát. Lassan a herceghez fordult, és remegő hangon megkérdezte:

„De miért… miért rejtegetted el egy ilyen lányt egész életében?”

Az öreg herceg sokáig hallgatott.

Aztán lesütötte a szemét, és olyan halkan válaszolt, hogy az egész terem előrehajolt, hogy hallja.

„Mert láttam, mit tett a szépség az anyjával.”

Suttogás futott végig a vendégeken.

A herceg keze remegni kezdett.

„Férfiak harcoltak érte. Barátok árulták el egymást miatta. Vér folyt a házamban, mert mindenki a szépségét akarta birtokolni. Nem akartam, hogy a lányomnak is ez a sors jutson.”