A herceg gyűlölte az elrendezett házasságát, amíg “édes” felesége le nem győzte a támadóit.
Amikor Sebastian először látta a feleségét egy férfi előtt térdelni, a nő nem könyörgött: egy törött esernyővel szegezte a földhöz, és követelte, hogy dobja el a fegyvert.
Hat órája voltak házasok.
Addig a pillanatig Monteclaro hercege túl szelíd lánynak tartotta Inés Villaseñort ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődését. Apja diszkrétnek, engedelmesnek és kifogástalan modorúnak írta le. Sebastián azért fogadta el a házasságot, mert a hozomány megmentené azokat a malmokat és földeket, amelyeket saját apja a pusztulás szélére sodort.
Inés elfogadta, mert belefáradt abba, hogy mások jobban értik a jövőjét, mint ő.
Azon a délutánon, miközben a hintó a Puebla közelében lévő nedves utakon haladt, senki sem számított arra, hogy bármi boldogságra is lelni fog.
– Lesznek saját szobái – mondta neki Sebastián. – Nem áll szándékomban beleavatkozni a szokásaiba.
Inés megevett egy kandírozott mandulát.
– Milyen figyelmes! Születésnapokon is meglátogathatjuk egymást?
Zavartan nézett rá.
– Azt hittem, értékelni fogom a szabadságot.
–Jobban értékelném, ha nem hangzana annyira száműzetésnek.
Sebastian ismét az ablakra fordította a tekintetét.
Gyönyörű volt, de ez nem nyugtatta meg. Olyan emberek között nőtt fel, akik mosolyogtak, mielőtt pénzt kértek volna, vagy eltitkolták volna az igazságot. A lány kedvessége gyanút keltett.
– Remélem, megérted, hogy ez a házasság családi kötelezettségeknek köszönhető.
– Teljesen egyetértek. Apám vett egy diplomát az unokáinak, neked meg sikerült megjavítanod néhány malmot. Udvariatlan lenne azt állítani, hogy a költészet hozott össze minket.
A kocsis köhögött kint.
Sebastian már éppen válaszolni akart, amikor a lovak felágaskodtak.
A hintó megállt.
Egy férfi rájuk kiáltott, hogy nyissák ki az ajtót. Egy másik férfi eltalálta a mögötte haladó szolgát. Sebastian kiszállt, és három idegent talált, akik elállták az útjukat.
Felajánlotta a táskáját.
Nem akarták őt.
– Az esküvői dokumentumokat – követelte a fegyveres férfi. – Adja át, és nem lesz baj.
Sebastian megpróbálta elrángatni a támadót a szolgája kezéből. A dulakodás közepette hallotta, hogy nyílik az autó ajtaja.
– Maradj bent!
Inés nem engedelmeskedett.
A kék esernyő megjelent a holttestek között; egy lövés dördült el a szakadékba, majd egy sikoly hallatszott. A kocsisnak sikerült megfékeznie az egyik férfit, míg Sebastián egy másikat tartóztatott le.
Amikor megfordította a fejét, a felesége a harmadik férfi mellett feküdt a sárban.
– A pisztoly – ismételte meg. – Nem fogok elkésni a saját vacsorámról a durvaságod miatt.
A fegyver leesett.
Sebastian felkapta a lányt, és segített megkötni a férfit.
Inés nehezen feltápászkodott. A ruhája elszakadt, és egy hajtincs a homlokába hullott.
– Azt mondták, hogy zongorázol – mormolta.
– És elég jól játszom.
A Monteclaro birtok virággal, zenészekkel és általános zavarodottsággal fogadta az új hercegnőt, amikor megjelentek a foglyok.
Doña Remedios, Sebastián nagynénje vette észre Inés foltos ruháját.
– Istenem. Megsérült?
– Főleg a cipőm állapota sértett meg.
Vizet, ruhákat és élelmet kért a sérült szolgának. Emlékezett a nevére, Julianra, bár alig hallotta, miközben elmentek a templomból.
Amíg az orvosra vártak, a nő leült mellé, hogy ne kelljen egyedül lennie.
Sebastian az ajtóból figyelte őt.
A nő a fegyveressel való szembeszállással szemben már csak azt kérdezte, hogy Julián figyelmeztetni akarja-e a húgát. Úgy tűnt, egyik szerepet sem játszotta el.
Később a tűz mellett találta meg, amint megpróbálta kiegyenesíteni a napernyőt.
– Vehetek neked egy másikat.
– Ez még mindig működik.
– El van csavarodva.
– Ilyen volt a kezdet nálunk is.
Sebastian leült vele szemben.
Most először kért tőle valamit, ami nem volt benne a házassági szerződésben.
– Ki tanította meg őt megvédeni magát?
—Az anyám.
Emlékezett Doña Leonor Villaseñorra, aki mindig sápadt volt, csipkébe burkolózva, legyezőjével a kezében.
Inés megértette meglepetését.
– Az első férje nagyon különbözött az apámtól. Amikor megverte, az emberek, akiktől segítséget kért, azt tanácsolták neki, hogy legyen körültekintő. Miután megözvegyült, úgy döntött, hogy a lányai többet fognak tanulni, mint pusztán a kitartást.
Sebastian a felesége kezére nézett. Enyhén remegtek.
Csak akkor értette meg, hogy a nyugalmának fenntartása erőfeszítést igényelt.
Közelebb vitte a forró csokoládéval teli bögrét.
– Nem kellett volna megítélnem anélkül, hogy ismertem volna.
-Nem.
Kedvesebb válaszra számított.
Inés elvette a poharat.
– De abbahagyhatod.
Hajnalban az egyik támadó bevallotta, hogy a régi malom közelében bérelték fel őket. A küldetésük az volt, hogy megfélemlítsék a herceget, kikényszerítsék a megadását, és sértetlenül hagyják a feleségét.
Sebastian magához hívatta a régió bíráját.
Aztán kinyitotta az íróasztalát.
Miközben a dokumentumokat nézegette, Inés belépett.
– El akarom olvasni őket.
A férje habozott, de átnyújtotta a dossziét.
Lassan haladt előre, míg meg nem állt egy záradéknál. Ha a következő 5 évben gyermektelenül meghal, a családja által adományozott malmok jogai Monteclaróra szállnak.
„Ezt eltávolították a példányomból” – mondta.
Sebastian közeledett.
Arra is emlékezett, hogy elutasította. Illetlenségnek tartotta, hogy egy alig ismert nő halálából származó haszonról beszéljen.
Azonban ott volt.
A tanúk között volt unokatestvére, Esteban, aki elkísérte a tárgyalásokat, miközben Sebastián a hacienda családjainak egyik betegségét kezelte.
