Esteban elbűvölő volt, túl sokat költekezett, és a vagyon jó részét örökölné, ha unokatestvére gyermektelenül halna meg.

Inés otthagyta a papírt az asztalon.

„Valaki azt akarta, hogy az esküvő megtörténjen. Utána szükségük volt ezeknek a dokumentumoknak a terjesztésére.”

Sebastian most először érzett másfajta félelmet, mint amit az úton érzett.

A fenyegetés a házában volt.

Esteban kölni- és esőszaggal tért vissza aznap délután.

Sajnálta a támadást, megölelte unokatestvérét, és gratulált Inés bátorságához.

– Bár egy hölgynek nem lenne szabad így mutogatnia magát.

– Egy úriembernek sem szabadna azokat felvennie, akik kényszerítik.

Esteban mosolya lefagyott.

Sebastian megmutatta neki a záradékot.

Az unokatestvére tagadta, hogy ismerte volna. Azt állította, hogy az aláírás hamisított, és felháborodott azon, hogy a bűnözőknek nagyobb hitelt adtak, mint egy rokonának.

Doña Remedios, aki az ablaknál ült, abbahagyta a hímzést.

– Pontosan azért, mert rokon vagy, reméltük, hogy nem kell majd feltennünk neked ezeket a kérdéseket.

A bíró elrendelte a dokumentumok felülvizsgálatát és a vallomások felvételét. Esteban eközben a ranchon marad.

Azon az éjszakán Sebastian elintézte, hogy Inés ne hagyja el a szobáját.

Végig hallgatta őt.

– Őrt állítasz az ajtómhoz?

– Valaki bántani próbál minket.

– Tudom. Ezért kell kiderítenem, mi folyik itt.

– A kötelességem megvédeni őt.

Inés odalépett az asztalhoz.

– Megvédhetsz anélkül, hogy fogolynak nyilvánítanál.

Sebastian vitatkozni akart. A lány nem emelte fel a hangját.

– Ma reggel megtudtad, hogy valaki egy papírra vetette a halálomat. Ne úgy reagálj, hogy anélkül döntesz az életemről, hogy meghallgatnál.

Elhúzta a kezét a csengőről, amivel a komornyiknak akarta szólítani.

Eltelt egy pillanat, mielőtt megkérdezte:

— Mit javasolsz?

– A számlák. Azok az emberek megkapták a fizetésüket.

Addig dolgoztak nyitott könyvekkel, amíg a gyertyák ki nem égtek.

Doña Remedios kenyeret hozott, és végül felismert egy hamisított aláírást egy özvegyasszonynak nyújtott segélynyújtó elismervényen.

Addig követték a nyomot, amíg meg nem találták a malomban nem létező javítások kifizetéseit.

A vagyonkezelőt tanúvallomásra idézték be. Először rendezetlenségre hivatkozott; később, a számlák és dátumok láttán beismerte, hogy titokban készpénzt szállított Estebannak.

Unokatestvére hatalmas összegekkel tartozott a uzsorásoknak. Megígérte, hogy házasság révén biztosítja az újonnan alapított malmok irányítását.

A támadás célja az volt, hogy megijessze Sebastiant, és rábírja a kezelést, valamint hogy visszaszerezzen egy másolatot, amely lehetővé tenné a módosítások felfedezését.

A Villaseñor család írnoka, Don Anselmo Nieto, még a hivatalossá válás előtt kicserélte a megállapodás lapjait.

A beálló csendet sietős léptek szakították meg.

Az Esteban mellé kirendelt őrt kábultan találták.

A szoba üres volt.

Sebastián kiment a ház embereivel, hogy megnézze az istállókat. Inés Remediosszal, a bíróval és néhány szolgával maradt a főszobában.

Aztán Jacinta, egy szobalány, megjelent a folyosón, és leejtett egy tálcát.

Esteban mögötte állt.

A fiatal nőt karjánál fogva tartotta, és fegyvert tartott a kezében.

– A unokatestvérem majd kienged – mondta. – Meg fogod győzni.

Inés úgy érezte, hogy kezd túl kevés a levegő.

Jacinta alig volt 16 éves.

A bíró megpróbált beszélni. Esteban felemelte a fegyverét, és hátralökte.

Inés tett egy lépést.

– Nem tud neki segíteni.

– Úgy van. Gyerünk.

Estebannak garanciára volt szüksége ahhoz, hogy elérje a kaput.

Inés Jacintára nézett, majd a bíróra.

– Engedd el őt először.

A férfi habozott. A lebukás miatti szégyent már félelem váltotta fel.

Amikor ellökte a szobalányt, Inés félrehúzta. Csattanás hallatszott az asztalon, egy eltört lámpa, és egy lövés robaja letépte a vakolatot a mennyezetről.

A katonák Esteban felé rohantak.

Sebastian megérkezett, miközben szétszerelték.

Inést a földön ülve találta, amint Jacintát ölelte. A lánynak egy vágás volt az arcán.

Letérdelt.

-Ágnes.

Felnézett.

Ezúttal nem viccelt.

Sebastian a kezét nyújtotta neki, és várt. Amikor a lány megfogta, a férfi mindkét kezével megszorította.

Nem próbált parancsokat osztogatni. Mellette maradt, miközben a lány remegett.

Az Esteban poggyászában talált levelek megerősítették a Nietóval kötött megállapodásait. Az írnokot napokkal később letartóztatták, és a tanúvallomások lehetővé tették a nyomozók számára, hogy rekonstruálják a dokumentumok megváltoztatását.

Don Ignacio Villaseñor szégyenkezve érkezett Monteclaróba.

Megbízott az alkalmazottjában, és a lánya házasságát előnyös tranzakciónak tekintette.

Bocsánatot kért Inéstől.

Anyja jelenlétében hallotta.

– Soha többé ne nevezz „védelemnek” egy olyan megállapodást, amiről nem volt szabad beszélnem.

Don Ignacio védekezés nélkül elfogadta.

Leonor napokig maradt. Ugyanazzal a figyelemmel figyelte Sebastiant, mint amilyennel egy gyanús zárat vizsgálna.

Egyik reggel azon kapta, hogy reggelit visz Inésnek.

– A lányom azt mondja, elkezdett hallani.

– Néha túl későn.

– Próbáld meg javítani az időn.

Sebastian lehajtotta a fejét.

Inés elrejtett egy mosolyt az ágyából.

Amikor a közvetlen veszély elmúlt, rájöttek, hogy az együttélés bonyolultabb, mint egy összeesküvés megoldása.

Napokig elviselhetetlenül udvariasak voltak.

Sebastian megkérdezte, hogy megfelelő-e a csokoládé hőmérséklete. Ines azt válaszolta, hogy kiváló.

Végül otthagyta a szalvétát az asztalon.

– Nem akarok negyven évet azzal tölteni, hogy úgy beszélek, mintha tanúk lennének a színfalak mögött.

A függönyök felé nézett.

– A nagynénémmel sosem lehet tudni.

Inés nevetett.

A merevség megtört.

– Nem tudom, hogyan kell férjnek lenni – vallotta be Sebastián –. A családomban valakit szeretni annyit tett, mint helyette dönteni.