– Attól tartok, ehhez a darabhoz már jár kíséret.

Félénk nevetés hallatszott. Aztán egy másik.

Santiago a papírra nézett, Benitónál és a feleségénél járt.

És nevetett.

Ezúttal nem szakította félbe a hangot.

Catalina érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, de nem vette el a tekintetét. Így akart emlékezni rá: még mindig hiányzik az anyja, és nem kér engedélyt a boldogságra.

Másnap reggel Doña Remedios kopogott Catalina ajtaján.

Egy kis dobozt cipelt.

– A húgom itt tartotta a kedvenc kottáit.

A fiatal nő megkérte, hogy üljön le.

Remediosnak eltartott egy ideig, mire megszólalt.

– Amikor meghalt, a sógorom kegyetlenné vált. Azt gondoltam, ha Santiago nyugodt marad, nem talál majd okot a megbüntetésére.

– Amennyire csak tudta, megvédte.

– Aztán továbbra is ugyanezt követeltem tőle, még az apja halála után is.

Elcsuklott a hangja.

– Nem tudtam, hogyan hagyjam abba.

Catalina közelebb hozott egy zsebkendőt.

– Kezdheted azzal, hogy elmondod neki.

A nagynéni és az unokaöccse közötti beszélgetés egész délután tartott.

Katalin nem lépett be.

Alkonyatkor látta, hogy Remedios Santiago karjára támaszkodik, miközben lassan átkelnek a teraszon.

Octavio továbbra is írásban kért segítséget. Családi találkozót kért, hogy megvitassák Catalina befolyását a birtokra.

Santiago beleegyezett, de behívatta az adminisztrátort, a házvezetőnőt és a munkások képviselőit is.

Bemutatták a beszámolókat, a javításokat és a problémákat, amelyeket most már közöltek, mielőtt azok súlyosbodtak volna.

Octavio a fegyelem hiányáról beszélt.

Eulalia, a házvezetőnő, kinyitotta a jegyzetfüzetét.

– A feladatok elvégezve, uram. Ami megváltozott, az az, hogy egy fiatal nő most már beismerheti a hibáját anélkül, hogy attól kellene tartania, hogy elveszíti az állását, mielőtt magyarázkodna.

– És az én véleményem nem számít? – kérdezte Octavio.

– Számít – felelte Santiago. – Nem parancsol.

A találkozó kibékülés nélkül ért véget.

Santiago nem tiltotta meg neki a visszatérést, de egyértelmű feltételeket szabott: tiszteletet Catalinának és az ott dolgozóknak.

Azon az estén kimerült voltam.

Katalin leült mellé.

– Ma nem törtünk be egyetlen ajtót sem.

– Adj nekem időt. Még tanulok.

A lány nevetett, a férfi pedig megfogta a kezét.

– Szeretlek, Katalin.

A fiatal nő mosolya elhalványult.

Számított ezekre a szavakra, de hallatuk elvette minden szellemes válaszát.

-Én is szeretlek.

Santiago lassan megcsókolta.

Először tűnt nekik túl nagynak a közös szoba.

Tavasszal meglátogatták Anselmo fogadóját.

Az apa olyan szorosan ölelte magához Catalinát, hogy megcsavarta a kalapját. Aztán megvizsgálta a vejét.

– Jobban néz ki, mint amikor megérkezett abban a viharban.

—Szóval két órája próbáltam nem elveszíteni a kereket.

– És most már feleségül vette a lányomat. Látom, hogy jól kezeli a nehézségeket.

– tiltakozott Catalina, miközben mindketten mosolyogtak.

Később, amikor a konyhában segített, Anselmo négyszemközt beszélt Santiagóval.

–Miután az édesanyja meghalt, a lányom mindent elintézett. Teljesen összetörtem, és hagytam, hogy ő csinálja.

Santiago figyelmesen hallgatott.

– Szokása, hogy nélkülözhetetlenné teszi magát, amikor fél. Ha nem javít meg valamit, azt hiszi, hogy kudarcot vallott.

A földbirtokos a konyha felé nézett.

Catalina egy vitát oldott meg, miközben egy tálcát cipelt.

Azon az estén megkérte, hogy üljön le vele.

–Nem kell a helyedet azzal kiérdemelned, hogy kimerülten dolgozol.

Megpróbált viccelni. Nem sikerült.

– Ha abbahagyom, mindig marad valami befejezetlen.

– Holnapig függőben marad.

Katalin lehajtotta a fejét.

Santiago megölelte, és a lány, miután megszokásból egy pillanatig ellenállt, végre ránehezedett a testsúlyával.

Visszatérve Santa Clarába, elkezdték felosztani a feladatokat. Eulalia Catalina javaslatára sem várva hozott döntéseket. Santiago személyesen intézte a javításokat. Néhány délutánon a felesége nem csinált mást, csak olvasott az ablaknál.

Eleinte nehéznek találta.

Aztán elkezdte élvezni.

Remedios születésnapjára a kedvenc ételeit szolgálták fel, ahelyett, hogy a nővére által általában választott menüt ismételgették volna. Santiago egy felújított zenélő dobozt ajándékozott neki.

A dallam megakadt egy hangon.

Remedios kiáltotta.

Aztán nevetett ezen az elmosódott hangon.

Senki sem kérte tőle, hogy válasszon a kettő közül.

Az esküvő első évfordulóján Catalina megtalálta a bekeretezett régi reteszt a hálószoba mellett.

Lent Santiago ezt írta: „Az első ajtó.”

Ránézett, amikor megjelent.

– Adhattál volna nekem egy ékszert.

– Úgy gondoltam, ez jobban képviseli az érdekeidet.

Katalina átkarolta a nyakát.

Matilde nevetése az udvarról hallatszott. Távolabb Remedios vitatkozott a kertésszel néhány rózsáról.

Santiago megdöbbenés nélkül hallgatta ezeket a hangokat.

„Hiányzik a csend?” – kérdezte a felesége.

Tagadta.

A megjavított ajtó nyitva maradt. Santiago gyengéden becsukta, amikor Catalina megcsókolta.

Ezúttal a retesznek mindkét oldalán volt fogantyúja.