„Az ereszkedés meghiúsulhat” – figyelmeztetett Don Melchor.

– Átlovagoltam már rosszabb viharokon is.

– Az ország nem ismeri el a vezetékneveket – felelte Jacinto.

Mormogás hallatszott. Rodrigo látta, hogy Inés irigységgel és félelemmel vegyes tekintettel néz Catalinára. A büszkesége végül elvakította.

—Egy Villaseñor vadászathoz nincs szükség gyerekbarát ösvényekre.

Catalina a lejtőt tanulmányozta. A víz csillogott a kövek között.

– A déli út a racionálisabb.

Rodrigo ezeket a szavakat egy újabb nyilvános kihívásnak vette.

– Ha az Uralkodó megijeszt, menj haza.

– Ez már régen nem a lovamról szólt.

Rodrigo ösztönözte Relámpagot, és megkezdődött a mászás.

A többiek távolról követték. A csúcs közelében a gesztenyebarna ló egyszer megcsúszott, majd visszanyerte egyensúlyát.

Ez egy figyelmeztetés volt.

Rodrigónak meg kellett volna állnia, de gyorsított, amikor meghallotta a mögötte érkező motorosokat.

Ereszkedés közben Relámpago megpróbált lassítani. Rodrigo előrenyomta. A talaj megadta magát a mellső patái alatt; a ló térdre esett, és a földtulajdonost lezuhanta.

A szakadék szélén zuhant a földre.

Villám felkelt és lefutott a dombról.

Catalina megfordította Soberanót. A mén ellenállt a sárnak, de Rodrigóhoz vezette. A férfi eszméleténél volt, az arca piszkos, és az egyik lába a teste alá csavarodott.

– Nincs szükségem segítségre – morogta, miközben megpróbált felállni.

A boka megadta magát, és majdnem legurult a lejtőn.

Catalina felpattant a székről, felkapta a kabátját, Don Melchornak pedig sikerült megfognia a karját. Együtt húzták el a széléről.

„Maradj nyugton!” – parancsolta a nő.

Rodrigo aznap először engedelmeskedett.

Catalina felpattant a nyeregbe, majd leszállt, hogy segítséget kérjen. Az Úr remegett alatta, de reagált nyugodt kezére.

Amikor megérkezett a főmezőnyhöz, Lightning már ott volt versenyző nélkül.

Így látta mindenki visszatérni a megalázandó nőt, azon a lovon lovagolva, amelynek el kellett volna pusztítania őt.

Két férfi jött oda hordággyal. Rodrigo sápadtan, sárral borítva tért vissza, és képtelen volt a lábára súlyt helyezni.

Senki sem nevetett. Nem is volt rá szükség.

Az irónia mellette lovagolt.

Catalina sem mosolygott. Elintézte a hintót, megnézte Villámot, hogy nem esett-e baja, és a közelben maradt, amíg a férje biztonságba nem került.

Ez az együttérzés megvédte annak az embernek a méltóságát, aki kockára tette a sajátját.

Az orvos súlyos rándulást, két bordarepedést és számos zúzódást diagnosztizált nála, de biztosította, hogy Rodrigo újra járni fog.

Azon az éjszakán, míg a földbirtokos pihent, Jacinto beszélni akart Catalinával az istállóban.

Sovereign nyerge alatt vöröses irritáció látszott.

„Ezt nem a súrlódás okozta” – mondta Jacinto. „Valaki őrölt chilit kenett a takaróra. Ezért volt annyira feldúlt.”

Katalin érezte, ahogy a hideg átjárja a mellkasát.

Rodrigo meg akarta ijeszteni, de valaki más azt akarta, hogy a ló a földre lökje.

Jacinto odavitte elé Mateót, egy 14 éves fiút. A fiú annyira sírt, hogy alig tudott beszélni.

„Doña Inés adott nekem két érmét” – vallotta be. „Megparancsolta, hogy rejtsem el Azucenát, és cseréljem ki a takarót. Azt mondta, vicc volt. Nem tudtam… Esküszöm, hogy nem tudtam.”

Catalina nem büntette meg. Megkérte Jacintót, hogy mossa ki Soberanót, betette a takarót egy dobozba, majd bement Rodrigo hálószobájába.

A vallomás hallatán elsápadt.

„Én rendeltem el, hogy adjanak neked Soberanót” – vallotta be –, „de a chiliről nem tudtam. Ijedten akartalak látni, nem pedig megsérülve.”

– Ennek meg kellene vigasztalnia engem?

Rodrigo lesütötte a szemét.

-Nem.

Másnap összegyűjtötte a vendégeket, akik még mindig a haciendában szálltak meg.

Inés kék ruhában jelent meg, meg volt győződve arról, hogy a botrányt elhallgattatják a fontos családok védelme érdekében.

Egy széken ülve, bekötözött törzstel és rögzített lábbal, Rodrigo mindenkihez szólt:

„Én kezdtem ezt a kegyetlenséget. Meg akartam alázni a feleségemet, Doña Inés pedig kihasználta az aljasságomat, hogy valódi veszélybe sodorja. Mateo félelemből cselekedett, és megtartja az állását. Doña Inés ma elhagyja Los Laurelest, és egyetlen háztartás, amelyik értékeli a barátságomat, egyetlen szót sem tulajdoníthat Catalinának erről a botrányról.”

Inés megpróbálta tagadni, míg Jacinto meg nem mutatta a takarót, Mateo pedig meg nem ismételte a vallomását.

Az özvegy dél előtt távozott, búcsúüzenetek és szégyenét leplező legyező nélkül.

A hír elterjedt Querétaróban.

Rodrigo bukása azonban nem volt a legfelkapottabb téma. Mindenki arról a férfiról beszélt, aki megpróbálta lekicsinyelni a feleségét, és végül felfedte igazi nagyságát.

Felépülése alatt Catalina minden délután bement az irodába, hogy elintézze a hagyatékkal kapcsolatos ügyeket.

Egyik este Rodrigo visszatért ahhoz a témához, ami a legjobban fájt neki.

– Azt mondtad, az anyád tanított meg rá.

– Így is volt.

– Versenyeztetek?

– Már a házasságom előtt is nyertem versenyeket.

– Miért nem mondtad el nekem soha?

Catalina a szemével ölelte.

– Meséltem róla az első évben. Témát váltottál, mert a vadászatodról akartál beszélni. Arra is kértelek, hogy lovagolj velem. Azt mondtad, nem élvezném.

– Nem emlékszem.

-Tudom.

Ez a két szó védtelenné tette.

Catalina emlékeztette rá, hogy ő is fest, hogy az állatorvoslásról olvas, és hogy bizonyos estéket elkerül, mert a zene az anyjára emlékeztette.

Rodrigo semmit sem tudott.

Hat éven át felesége hallgatását az álmok hiányának hitte.