– Nos – mormolta.

Nem szólt többet, csak levette a kendőjét és dolgozni kezdett.

Aztán jött Jacinta Ruiz, egy konyhai kisegítő, akit egy porcelántányér összetörése miatt kirúgtak; Julián Arriaga, egy arcátlansággal vádolt inas; Tomasa Beltrán, egy tejtermék-szakértő, aki összeveszett a munkaadójával; Rafaela Cruz, egy mosónő, akinek a múltjáról senki sem tudott magyarázkodni; Nicolás, egy 14 éves fiú, akit 3 házból kirúgtak, és Luz Romero, egy fiatal gyógymódokra szakosodott szakember, akit pletykák öveztek.

Emília mindenkit üdvözölt az ajtóban.

A padlásszobákba vezette őket. A matracokat friss szalmával töltötte meg, és minden párnára egy-egy levendulaágat tett.

„Ez a szárny nincs jó állapotban” – mondta nekik. „Nem fogok hazudni nektek. És nem fogok a múltbeli vádaitokról kérdezősködni, mielőtt láttam volna benneteket dolgozni. Itt a mai naptól fogva az alapján fognak megítélni benneteket, amit tesztek.”

Senki sem válaszolt, de valami megváltozott az arcukon.

Emilia azzal kezdte, hogy kitakarította a gyógyszerszobát, azt a helyiséget, amelyet a legjobban ismert. Miközben egy asztalt arrébb tett, hogy felsöprögesse, felfedezett egy deszkát, ami keskenyebb volt a többinél.

Doña Matilde ollójával emelte fel.

Alatta egy bádogdoboz volt.

Egy vászonzacskót talált benne, amelyben 50 aranypénz és több ezüstpénz volt. A pénz mellett egy kopott gyűszű, egy szárított rozmaringág és egy 1841. március 11-i keltezésű levél volt.

Emilia leült, mielőtt olvasott volna.

“Aki ezt megtalálja:

Serafina Reyes vagyok. 1809 és 1841 között dolgoztam Santa Lucíában. 15 éves koromban kezdtem, és 32 évig maradtam itt.

Soha nem mentem férjhez. Nem voltak gyermekem. Felneveltem egy Anát, akit húgnak hívtak, de 9 éves korában meghalt lázban.

Érméről érmére gyűjtöttem ezt a pénzt. Nincs családom, akire hagyhatnám, és nem bízom a vezetőkben, hogy odaadják egy rászorulónak.

Ha te emelted fel ezt a deszkát, valószínűleg ugyanabban a szobában dolgozol, ahol én. Remélem, te is olyan fiatal nő vagy, mint én voltam. Azt is remélem, hogy ez a ház jobban bánt veled, mint sokunkkal közülünk.

Fogadd el a pénzt. Ne szégyelld. Használd, amire szükséged van.

A gyűszű Anáé volt. A rozmaring a sírja mellett nőtt. Csak annyit kérek, hogy maradjanak együtt egy békés helyen.

Isten óvjon téged.

Serafina Reyes.

Emília háromszor elolvasta a levelet.

Egy nő, aki 17 évvel korábban halt meg, pontosan azt adta meg neki, amire szüksége volt.

A gyűszűt és a rozmaringot egy kamillás üveg mögé rejtette. A zacskót bezárta Doña Matilde íróasztalába, és senkinek sem mondta el, mit talált.

Másnap reggel összegyűjtötte a munkásokat.

– A tűzhellyel, a lefolyókkal és a kamrával kezdjük. Lesz pénz a legszükségesebb javításokra.

Doña Águeda listát készített az anyagokról. Nicolás kitisztította a kályha kéményét, és korommal borítva, köhögve, de büszkén jött ki.

Jacinta homokkal, hipóval és forró vízzel súrolta a polcokat. Három nap alatt kitakarította a kamrát.

Rafaela a mosókonyha tégláit javította ki. A férje kőműves volt, és halála előtt megtanította neki a mesterséget.

Julian felmászott a tetőre, hogy megjavítsa az ereszcsatornát. Tomasa ecettel és sóval újította fel a tejüzemet. Luz elrendezte az üvegeket és új címkéket készített.

Minden haszontalannak tartott ember rendelkezett egy olyan képességgel, amelyet senki sem ismert fel.

Doña Águedának sikerült újra működésre bírnia a sütőt. Az első vekni kenyér illata végiglengett a folyosón, és elérte a teraszt.

Nicholas lehunyta a szemét, hogy belélegezze.

– Mióta utoljára ettél frissen sült kenyeret? – kérdezte Emilia.

– Nem emlékszem.

– Akkor kezdd azzal, hogy megemlékezel erről a napról.

Éjszaka Emilia áttekintette a kiadásokat. Feljegyezte Serafina alapjából felhasznált összes érmét az SR monogram alatt.

Semmit sem költött magára.

Egy rézműves megjavította az edényeket. Szappant, gyertyát, lisztet és szerszámokat vettek. Julián megjavította a cselédek étkezőasztalát. Tomasa vajat kezdett készíteni.

Május végén 11 ember vacsorázott együtt, amely birkahúslevesből, friss kenyérből és sült almából állt.

– Finom – mondta Luz.

Águeda lesütötte a tekintetét, hogy elrejtse érzelmeit.

Senki sem beszélt a régi otthonaikról, mígnem egy este Emilia úgy döntött, hogy meg kell tudniuk az igazságot egymásról.

„Nem kell tudnom a hibáikról” – mondta. „De azt igen, hogy van-e bármi, ami veszélyeztetheti ezt a házat.”

Doña Águeda volt az első.

„Azért rúgtak ki, mert nem voltam hajlandó rothadt húst felszolgálni egy lakomán. A komornyik olcsó ételt vett, és azt tervezte, hogy zsebre teszi a különbözetet. Amikor azzal fenyegetőztem, hogy feljelentem, azt mondta, hogy iszom.”

Jacinta bevallotta, hogy azért folyt el a magzatvize, mert a munkaadója fia megpróbálta sarokba szorítani a kamrában. Kidobta, hogy elmeneküljön.

Juliant szemtelenséggel vádolták, miután tiltakozott, mert egy istállófiút vertek.

Tomasa vitatkozott a szeretőjével, mert az nem volt hajlandó piszkos vizet keverni az eladásra szánt tejjel.

Rafaela elrejtette az unokahúgát, aki erőszakos férje elől menekült.

Luzt kirúgták, miután egy befolyásos férfi pletykákat terjesztett, miután Luz elutasította a közeledését.

Nicholas nem jelentett problémát. Egyszerűen nem tudott olvasni a dolgokról, és úgy tett, mintha semmi sem zavarná, elrejtve a szégyenét.

Emilia rájött, hogy nem bűnözőket küldtek hozzá.

Olyan embereket küldtek neki, akiket megbüntettek azért, mert védekeztek.

A szárny átalakítása eljutott Don Octavio Salas fülébe. Az igazgató ahelyett, hogy örült volna, bejelentés nélkül megjelent és áttekintette a számlákat.