– Mert megbíztam benned – felelte Sebastian.
–Egy büszke ember önbizalmát könnyű kihasználni. Csak meg kell mondani neki, hogy a nyomozás azzal érné el, hogy beismeri, esetleg tévedett.
A bíró elvitte Joaquínt és Don Leandrót. Beatriznek tanúskodnia kellett a közjegyző előtt, és vissza kellett adnia az ellopott leveleket, amelyeket Inés kézírásának utánzására használt.
A számlák szerint a Villaseñor család adósságát majdnem kifizették. Catalina nevét is tisztázták, amikor Jacinta dokumentumokat mutatott be, amelyek igazolták, hogy udvari fizetésének egy részét a családi földek megvásárlására fordították.
Sebastian Ines házához utazott.
Nem hozott magával állami hintót vagy ajándékokat. Egyedül lépett be a hamisított levelekkel és az eredeti nyugtával.
–Igazad volt. Joaquín és Leandro mindent megszerveztek.
– Csak azért jött, hogy tisztára mossa a nevemet?
– Azért jöttem, hogy visszaadjam a szabadságodat.
Átadott neki egy aláírt dokumentumot. Apja adósságát rendezték, hozománya mostantól Inés kizárólagos ellenőrzése alatt állt, és az eljegyzést Inés sérelme nélkül felbontottnak tekintették.
„Már nem kell hozzám feleségül mennie ahhoz, hogy megmentse a családját” – mondta Sebastian. „Ha valaha is visszajön hozzám, azt akarom, hogy azért tegye, mert engem választ.”
Inés csendben figyelte.
— És mit szeretnél?
„Az első estén látványosságot akartam csinálni belőle, hogy megvédjem a büszkeségemet. Aztán rájöttem, hogy én vagyok a nevetséges ember. Szeretlek, Inés. Szeretem az intelligenciádat, a bátorságodat, sőt azt is, ahogyan hangoskodás nélkül helyreigazítasz. De nem fogom az érzéseimet újabb adósságként felhasználni.”
Fogta a dokumentumot, és végigolvasta.
– Egy feltételem van.
– Amelyik akarja.
– Soha többé nem fog táncolni hívni, hogy másoknak bebizonyítson valamit.
– Csak akkor teszem meg, ha táncolni akarok veled.
– Akkor kérdezz meg újra.
Sebastian kinyújtotta a kezét.
– Villaseñor kisasszony, megadná nekem ezt a táncot és az összes többit is, amit életünk során megosztani kíván velem?
Inés a kezére tette a kezét.
-Nagy örömmel.
Három hónappal később összeházasodtak. A szertartás egyszerű volt, de a fogadáson ugyanazzal a keringővel kezdték a táncot, amelyről mindenki azt várta, hogy kudarcot vall.
Ezúttal senki sem nevetett.
Inés a visszaszerzett pénz egy részéből zeneiskolát, olvasási és könyvelési iskolát alapított a munkások lányai számára. Sebastián megreformálta a birtok igazgatását, és kimondta, hogy egyetlen alkalmazott sem ellenőrizheti a számlákat felügyelet nélkül.
Évekkel később, amikor a gyerekei megkérdezték, hogyan szerettek bele egymásba, Sebastian azt mondta, hogy azért hívta meg anyját táncolni, hogy megmentse a büszkeségét.
– És végül elvesztette az eszét – tette hozzá Inés.
„Nagyszerű vereség volt” – válaszolta.
A fiatal nő, akit kisegérnek hívtak, soha többé nem bújt a növények mögé. Anélkül, hogy elvesztette volna a nyugalmát, megtanulta elfoglalni azt a helyet, ami mindig is az övé volt.
A Babérok nagytermében pedig ott lógott Inés portréja, amint a csillárok alatt táncol. Alatta Sebastián kérésére a következő mondatot vésték:
„Itt kezdődött az éjszaka, amikor egy nő felhagyott a mások által írt történet elfogadásával.”
