Maldonado válaszul fenyegetést küldött: ha Sebastián 7 napon belül nem fizeti meg a Veracruzban felhalmozódott díjakat, elkobozza a hajóit.

– Választásra akar kényszeríteni minket – mondta a herceg. – Vagy mentsük meg a folyami útvonalakat, vagy őrizzük meg a haditengerészeti flottát.

– Fizetni fogunk – felelte Inés.

– Ez felemészti majd a profitunkat szinte teljesen.

– De ezzel megszüntetné az egyetlen jogi indokát.

Két nappal később egy érmékkel teli ládával érkeztek a vám épületéhez.

Maldonado a kikötőigazgató asztala mögött várta őket.

Elegáns férfi volt, éles vonásokkal és nyugodt tekintettel. Ereje nem az erőből fakadt, hanem abból a képességéből, hogy mások félelmeit előre látta.

– Nem számítottam rá, hogy személyesen látom, Excellenciás uram – mondta.

– Azért jöttem, hogy rendezzem a tartozásomat.

A dolgozók megszámolták az érméket. Egyik sem hiányzott.

– Egy hónappal ezelőtt még a harmadát sem engedhettem meg magamnak – jegyezte meg Maldonado. Valami megváltozott.

Tekintete Inésen elidőzött.

– A szerencse fordul – felelte Sebastian.

– Ez nem szerencse volt.

– Igazad van. Intelligencia volt. Egyfajta vagyon, amit a konzorciumotok soha nem vett figyelembe a számításaiban.

Maldonado átadta a hajók felszabadítási engedélyeit, de a hangja jegessé vált.

– Megkeresem az útvonalat, amin jársz.

– Remélem, amikor ezt megteszi, megtalálja azt a záradékot is, amely megakadályozza, hogy hozzányúljon.

A végső csata 3 héttel később zajlott le.

Maldonado gyűlést hívott össze a tartomány szakszervezeteivel. Javasolta a nem regisztrált folyami kereskedelem betiltását, és a Vaskéz felhatalmazását bármely hajó ellenőrzésére.

A terem zsúfolásig megtelt. A kisboltosok féltek szembeszállni a báróval. Sokan évek óta támaszkodtak rá.

Sebastian felállt, hogy megszólaljon, de Ines a karjára tette a kezét.

– Ez a harc az enyém.

Sötétzöld kosztümöt viselve odament a középső asztalhoz. Már nem viselt sapkát vagy kötényt.

– Mielőtt szavazna, tudnia kell, hogy Don Gaspar milyen hatalmat kíván elvenni Öntől.

Kinyitott egy mappát, és megmutatta a Papaloapan Céh eredeti dokumentumát.

–Ezt a címet 40 évvel ezelőtt adták ki. Apám céhének jogos ellenőrzést biztosít a szárazföldi útvonalak felett, és kiköti, hogy halála után a hatalom az örökösére száll.

Maldonado elsápadt.

—Tomas Ocampo elhagyta posztját. A szakszervezet megszűnt létezni.

– Apám nem mondott le. Fenyegetésekkel és megvesztegetéssel zárták ki. A céh feloszlatásához lemondó nyilatkozatra volt szükség. Ilyen nem létezik, mert soha nem írta alá.

– Nem tudod bizonyítani, hogy te vagy az örököse.

Inés letette a keresztlevelét, Tomás végrendeletét és a lepecsételt öröklési jegyzéket az asztalra.

– A nevem María Inés Ocampo. És én vagyok a Papaloapan Céh jogos mestere.

A szobában mormogás tört ki.

Aztán történt valami, amire sem Inés, sem Sebastián nem számított.

Don Jacinto Ibarra, egy botra támaszkodó idős kereskedő, felállt.

–Jelen voltam, amikor elpusztították Tomás Ocampót.

Mindenki csendben maradt.

– Maldonado idősebb azzal fenyegetőzött, hogy bezárja az üzleteinket, ha megvédjük a szakszervezetet. Féltem, és hallgattam. Tomás abban a hitben halt meg, hogy a kollégái elfelejtették őt.

Az öregember könnyes szemmel nézett Inésre.

„Nem tudom visszacsinálni, amit tettem, de nem fogom megismételni a gyávaságomat. A dokumentum hiteles. Felismerem a pecsétet, és felismerem a barátom lányát.”

Más kereskedők is felálltak. Az egyik elítélte a túlzottan magas adókat. Egy másik bevallotta, hogy kenőpénzt fizetett. Egy harmadik pedig elkobzott árukról szóló feljegyzéseket mutatott be.

Maldonado elvesztette az irányítást a helyzet felett.

– Mindannyian boldogultatok a konzorciumomnak köszönhetően!

– Nem – felelte Inés –. Annak ellenére boldogultak.

A szavazás döntő volt. A Vaskéz javaslatát elutasították. Továbbá a tanács vizsgálatot indított a konzorcium által elkövetett visszaélések ügyében.

Maldonado összegyűjtötte a dokumentumait.

Mielőtt elindult volna, megállt Inés mellett.

– Apád büszke lenne rád.

Nem tudta, hogy fenyegetés vagy elismerés volt-e.

„Apám nem akarta tönkretenni a kereskedelmet, Don Gaspar. Meg akarta akadályozni, hogy bárki is teljesen birtokolja.”

– Alábecsültem őt.

– Ő is alábecsült engem.

– Ez a hiba nem fog megismétlődni.

– Remélem is. A tisztességes verseny olcsóbb lesz, mint megpróbálni csődbe vinni magunkat.

A következő hónapokban a Papaloapan Céh visszaszerezte dokkjait. A gazdák tisztességes árakat kaptak, a kereskedők pedig választhattak a tengeri és a folyami útvonalak között.

A Vaskéz nem tűnt el, de csökkentenie kellett az árait. Maldonadónak 15 év után először kellett versenyeznie.

Egyik délután Sebastian megkérte Inest, hogy jöjjön el a Monteclaro főtermébe.

Két dokumentum volt az asztalon.

„Az első felmondja a szobalányszerződését” – magyarázta.

Inés gyanakodva nézett rá.

– Kirúgsz engem?

– Hónapokkal ezelőtt abbahagyta a szobalányként való munkát. Éppen a nyilvántartást javítjuk.

Átadta neki a második dokumentumot.

Inés lassan olvasta. Állandó partnerséget kötött. Mindketten egyenlő hatalommal rendelkeztek volna Monteclero és a Papaloapan Céh kereskedelme felett.

„Ez a felét adja nekem” – mondta. „Nem csak profitot. Döntéshozatali hatalmat is.”

– Ezt érdemli.

– Egy herceg nem osztja meg az örökségét egy tönkrement kereskedő lányával.

„Egy bolond nem csinál ilyet. Majdnem mindent elvesztettem, mert nem tudtam, hogyan hallgassak rá.”

Inés a mellkasához szorította a dokumentumot.

–Apám abban a hitben halt meg, hogy a nevét kitörölték.

– Akkor majd építünk valamit, amit senki sem tud eltörölni.

Aláírta.