– Hazugságok! – ordította Rodrigo. – Ez a nő beteg. A terhesség elhomályosította az ítélőképességét.

– A saját szavaid is hazugságok?

Ximena egy kis faládát vett elő a táskából. Benne egy kristály volt, ami egy hangvarázslatnak köszönhetően megismételte a háborús szobából elhangzott beszélgetést.

Rodrigo hangja betöltötte a szakadékot.

„Nem érdekelnek a nők. Ők csak edények.”

A katonák egymásra néztek. Néhányan leengedték a fegyverüket.

Rodrigo hátrált egy lépést.

– Ezt manipulálták.

– Akkor valószínűleg ezt a tesztet is manipulálták.

Ximena felemelte a nagyobb poharat. Isabela kék fénye mindenki arcán visszatükröződött.

Rodrigo lassan leszállt a lováról. Arckifejezése megváltozott. A dühöt szinte gyermeki kétségbeesés váltotta fel.

– Ximena, kérlek. Fogalmad sincs, mit tartasz a kezedben.

– Tudom, hogy ezért tervezted a halálomat.

„Bármit megadhatok neked, amit csak akarsz. A koronát, a bányákat, a királyi kincstárat. Egy egész tartományt adományozok neked. Csak add vissza nekem Izabelát.”

– Nem lehet valakit visszahozni az életbe azzal, hogy egy anya holttestére királyságot építesz.

Rodrigo térdre rogyott.

– Ő a lelkem.

– És én a feleséged voltam. A lányunk a te véredből származik. Mégis szerszámokká változtattál minket.

Most először hallatszott ki egy hang az üvegből.

—Rodrigo.

A király felemelte a fejét.

A kék fény Isabela alakját öltötte. Nem test volt, hanem egy derűs lélek, melyet ragyogás vett körül.

– Izabella – suttogta.

– Ne ébressz fel egy ártatlan ember halálával.

Rodrigo kinyújtotta a kezét.

– Mindent megtettem érted.

– Nem. Azért tetted, mert féltél elveszíteni. Az emlékeimet börtönné, egy másik nőt pedig áldozattá változtattad.

Isabela Ximenára nézett.

– Védd meg a lányodat. Az én időm már régen lejárt.

Ximena érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe. Egy pillanatra a két nő egymásra nézett az évek, az árulás és a varázslat fényében.

– Megteszem – ígérte.

Rodrigo megpróbált felállni. Farkasvér áradt szét a testében; kezei átalakultak, és agyarai előbukkantak. A Vaslovasok előrántották számszeríjaikat.

– Nem! – parancsolta Ximena.

Nem akartam még egy halált.

Mateo felemelte a kezét, az íjászok pedig továbbra is szegezték a fegyvereiket, de nem lőttek.

Ximena egy lapos kőre helyezte a kristályt. Isabela szomorúan elmosolyodott.

– Köszönöm, hogy nem gyűlölsz.

– Ezt nem te választottad.

– Te sem választottad a becsapást. De azt igen, hogy felkelsz.

Ximena meglökte a poharat.

A hajó lezuhant a szakadékba, és ezüstös villanással darabokra tört. Fény törte át a napfogyatkozást; egy női alak tűnt fel a felhők között, mielőtt szikrává szertefoszlott.

Izabella szabad volt.

Rodrigo szívszaggató kiáltást hallatott, és térdre rogyott. A királyi gárda katonái, rájöttek, hogy egy gyilkosság védelmére küldték őket, és letették a fegyverüket.

Az egykori királyt egy erődbe vitték. Ximena nem volt hajlandó kivégezni: nem engedte, hogy vérontás zárja le a megtévesztés történetét. Rodrigo elvesztette koronáját, földjeit és azt a jogot, hogy megközelíthesse a lányát.

Doña Úrsula bevallotta a rituálé minden részletét, és a tanács bíróság elé állította. Don Gonzalo, szégyellve a hallgatását, átadta azoknak a nemeseknek a nevét, akik Rodrigót segítették.

Ximena régenskirálynőként tért vissza Piedra Altába. Egy héttel később egészséges kislánynak adott életet. Luz Isabelának nevezte el, a szellemi szabadság tiszteletére, amelynek megbocsátást választott.

Mateo a kastélyban maradt, mint az őrség parancsnoka. Ő lett a kis Luz védelmezője, és Ximena barátjának emlékeztetnie kellett őt arra, hogy nincs egyedül.

A következő években a királynő megnyitotta a katakombákat, lerombolta az oltárokat, és megtiltotta a vér használatát a mágia táplálására. A lerombolt falvak földet és magokat kaptak, a száműzött katonák pedig visszatértek a seregbe.

Minden télen, amikor hó borította a csúcsokat, Ximena a lányával sétált a vár udvarán. Luz egy kis piros kendőt viselt, és kergette az égből hulló szikrákat.

„Csillagok ezek, anya?” – kérdezte.

–Emlékek, melyek megtanultak pihenni.

A lány elmosolyodott és megfogta a kezét.

Ximena soha többé nem hitt a tökéletes szerelemről szóló mesékben. Megtanulta, hogy a korona nem védheti meg a szívet, és hogy az édes ígéretek elrejthetnek egy kalitkát, de a fájdalom nem mondhatta ki az utolsó szót.

Rodrigo edénnyé és legendája lábjegyzetévé akarta változtatni. Ximena élő anyává és szabad királynővé vált, egy olyan királyság alapítója, ahol egyetlen nőt sem áldoztak fel egy férfi szellemeinek feltámasztására.

Az éjszaka, amely halálos ítélettel kezdődött, egy új élettel a karjaiban ért véget.

És amikor a napfogyatkozás eltűnt, a Jáde Hold Királynője rájött, hogy nem lopta el az éjszakát.

Túlélte őt.