A tudat, hogy lehet bent valaki, kitartott, amíg járművet és társaságot nem talált.

Emiliano bocsánatot kérni kezdett.

Klára felemelte a kezét.

– Először is, nézzük meg, hogy vannak.

Ételt, száraz ruhát és takarókat hoztak.

Míg a férfiak a tetőt vizsgálták, Teresa elkísérte a testvéreket a faluba egy kivizsgálásra. Nico lába megsérült, Emiliano pedig napok óta ájulásszerűen aludt, de kórházi kezelés nélkül sikerült felépülniük.

Clara eltette a táskájába a levelet, amit Emiliano adott neki.

Felismerte a betűket, mielőtt kinyitotta volna.

Az édesapja két évvel korábban halt meg. A falu közelében lakott, és egészségügyi problémák miatt alig tudta kezelni a birtokot. Fontolóra vette, hogy eladja, de sosem tudta eldönteni.

– Azt hittem, már minden fontos dolgot elmondtam – motyogta.

Nico a fényképre mutatott.

– Ezt hagyta maga mögött.

Klára összeszorította a száját, és bólintott.

A testvérek a következő éjszakákat Teresa házában töltötték.

Rogelio megjelent, amikor megtudta, hogy visszatértek.

Bejött azzal, hogy aggódott.

Emiliano felállt az asztaltól.

– Tudtad, hogy nincs hová mennünk.

A nagybátyja Teresára nézett, és lehalkította a hangját.

– Nekem is vannak adósságaim.

–Mondhattad volna, hogy nem tudsz minket támogatni. Segíthettél volna nekünk találni valakit. Kihoztál volna minket, mielőtt besötétedett.

Rogelio közelebb akart kerülni Nicóhoz.

A fiú a testvére széke mögé bújt.

Terézia közbelépett.

– Ma nem viszed el őket.

A helyzetet felhívták az önkormányzat családokat segítő munkatársainak figyelmébe. Emiliano útmutatást kért, hogyan tud továbbra is felnőtt támogatással gondoskodni Nicoról, és hogyan biztosíthatja az iskolába való visszatérését.

Nem akarta élete hátralévő részét bujkálva tölteni, mert félt, hogy elszakítják.

Clara egy héttel később meglátogatta a testvéreket.

Többször is elolvasta apja levelét.

„A faháznak komoly javításra van szüksége” – mondta nekik. „És több kell, mint egy egyszerű tető.”

Emiliano azt hitte, megkéri őket, hogy ne jöjjenek vissza.

Ehelyett Clara egyezséget javasolt.

Amint elkészül a ház, ott lakhatnak, az első évben bérleti díj nélkül. Emiliano megtartja az ingatlant és fizeti az anyagokat. Emiliano segíthet a gyümölcsös felújításában, de ez nem feltétele a ház megszerzésének.

Kapcsolatba hozta őt egy műhellyel is, amelynek tanoncra volt szüksége.

– Nem ajánlok neked egy újabb helyet, ahol dolgoznod kell, hogy a bátyád ehessen – tisztázta. – Időt adok neked, hogy összeszedd magad.

Emiliano lehajtotta a fejét.

Klára várt.

Oly sok hetet töltött azzal, hogy minden egyes könnycseppet megvédjen, hogy amikor végre sírni kezdett, nem tudta abbahagyni.

A javítások időbe teltek. A szomszédok kicserélték a tető sérült részeit, ellenőrizték a kályhát és megjavították a bekötőutat. A forrásvizet is megvizsgálták, mielőtt rendszeresen használták volna.

Niko visszament az iskolába.

Emiliano elkezdett dolgozni, és elkészítette a papírmunkát a tanulmányai folytatásához.

Amikor megérkezett a tavasz, Clarával közösen kitakarították a kertet. Klárának köszönhetően megmutatta nekik, hová ültetett az anyja, és mely fákra van szükség gondozásra.

Egyik reggel Nico kiszögelt egy táblát, amit az iskolában festett, a bejárat mellé.

A Menedékhely azt mondta.

Alább mindkét testvér nevét hozzáadta.

Emiliano, amikor hazaért a munkából, észrevette. Három csésze volt a verandán: Clara éppen Nicót tanította magvak kiválasztására.

A fiú felnézett.

– Már eltévedtünk?

Emiliano az ajtó mellett hagyta a hátizsákját.

Nézte a megjavított ablakokat, a barázdákat és az asztalt, ahol már nem kellett élelmet tárolniuk, mert féltek, hogy mire felébred, hiányzik.

-Már nem.

Nico kiszaladt a gyümölcsösbe.

Emiliano a küszöbön állt, és visszaemlékezett arra az első éjszakára.

Azzal a meggyőződéssel érkeztek, hogy a lehető legkevesebb zajt kell csapniuk, nehogy valaki kidobja őket.

Most a bátyja olyan hangosan nevetett, hogy a fenyőfák között is hallani lehetett.