Nem minden apja adósságáért volt felelős. Néhány váltóban szabálytalanságok voltak; mások, amelyeket Renata írt alá, különleges megoldást igényeltek.
Most először választotta szét valaki a tényeket a fenyegetésektől.
Nyitva hagyta a bőröndjét, de nem ment el.
Lindholm válasza röviddel ezután érkezett.
Hajlandó volt tárgyalni. Képviselője, Nils Bergström, Mexikóban tartózkodott, és egy álarcosbálon vett részt, amelyet egy ismert kereskedőcsalád szervezett a fővárosban.
Találkozhatnának ott és áttekinthetnék a feltételeket, mielőtt bármit is hivatalossá tennének.
Renata némán olvasta a levelet.
– Octavio jelen lesz.
– Valószínűleg – felelte Sándor.
– A fenyegetést küldő férfi is ott lehet.
Várt.
Ezúttal nem próbálta megnyugtatni azzal, hogy semmi sem fog történni.
Renata otthagyta a levelet.
-Akkor indulunk és készülődünk.
Magukkal vitték az átdolgozott tervezeteket, a levelezés másolatait és az ügyvédek képviselőjét.
Renata egy sötétkék ruhát választott, amit a fizetésének egy részéből finanszírozott. Mercedes segített neki megigazítani a ruha alját.
Csendben dolgoztak, míg meg nem szólalt a házvezetőnő.
– Úgy bántam vele, mintha szívességet kérnék tőle.
Renáta ránézett.
-Igen.
Mercedes lesütötte a szemét.
– Hibáztam.
Nem volt ölelés. De amikor vége lett, Renata megköszönte neki, hogy a varrás nem akadályozta meg a járásban.
A tánc estéjén a báltermet zene, maszkok és kimért beszélgetések töltötték meg.
Alejandro a karját nyújtotta Renatának.
Elvette.
Octavio elfogta őket, mielőtt elérték volna a könyvtárat.
– Attól tartok, hiába utaztál. A várt szerződéseket ma reggel írták alá.
A mellette ülő Delorme franciául hozzátett valamit azokról a katonákról, akik nem tudják, hogyan kell visszavonulni.
Renata megértette. Már nem kellett titkolnia.
– Egy visszavonulás bölcs dolog lehet, ha rosszul választottuk meg az utat – válaszolta ugyanazon a nyelven.
Octavio alaposan megvizsgálta.
Felismerte őt.
A mosolya megváltozott.
– Az italozó lány. Tudnom kellett volna.
Alejandro előrelépett, de Renata fogta a karját.
– Tolmács az Ibarra cégtől – javította ki.
– Julián Aguilar lánya, ha nem tévedek.
Többen közeledtek, a hangnem vonzotta őket.
Octavio elővett egy darab papírt a zsebéből.
– Bizonyos hitelezők körében ismert vezetéknév.
Renata érezte, ahogy a szoba távolodik.
Négy éven át álmodozott erről a pillanatról: amikor mindenki előtt kimondják a nevét, és a szégyen visszaküldi az utcára.
Alejandro megszólalt mellette.
– Ha jogos követelésed van, add át egy ügyvédnek. Ha azért van itt, hogy megfenyegesse, akkor tanúkat választ.
Octavio meglengette az újságot.
– Nem aggódsz amiatt, hogy kivel állsz partnerségre?
Renata levette a maszkját.
Remegett a keze, de sikerült meghajlítania.
– Apámnak adósságai voltak. Én is aláírtam olyan váltókat, amelyeket jelenleg felülvizsgálnak. Ettől még egy hamis szerződés sem lesz igaz, egy fenyegetés pedig elfogadható.
Senki sem nevetett.
Egy magas férfi jelent meg a könyvtár ajtajában.
Bergström hallotta az utolsó szavakat.
Svédül szólította meg Renátát, és megkérdezte, hogy el kívánja-e halasztani a találkozót.
Mély lélegzetet vett.
– Nem. Dolgunk van.
A könyvtárban az árakról, a minőségről, a határidőkről és a felelősségi körökről tárgyaltak. Bergström kifogásokat emelt, amelyek két záradék módosítását kényszerítették ki.
Renata mindegyiket lágyítás nélkül fordította.
Alejandro elfogadott néhány feltételt, másokat pedig elutasított.
Majdnem egy órával később megállapodtak a feltételekben, amelyeket képviselőik a végleges szerződésbe foglalnak.
Amikor elmentek, Octavio még mindig várt.
Bergström kezet fogott Renátával.
– A levelezése hozott minket ide, Aguilar kisasszony. Örülök, hogy találkozhattam önnel.
Nem volt taps, és egy pillanat alatt sem nyertek vagyont.
De Alejandrónak már volt egy életképes alternatívája.
Octavio pedig elvesztette a bizonyosságot, hogy képes lesz tönkretenni.
A hintóban Renata levette a kesztyűjét.
Nedves volt a tenyere.
– Azt hittem, nem fogom tudni kimondani a nevem.
Alejandro leült mellé.
– Azt mondta.
Sírni kezdett, ezúttal harag nélkül.
Felajántott neki egy zsebkendőt, és megvárta, míg megszólalhat.
– Nem akarok maradni, mert úgy érzem, védelmet nyújtasz nekem – mondta.
– Akkor ezért ne tedd.
Alejandro elővett egy mappát.
Tartalmazta az állandó pozícióra vonatkozó javaslatot, az új szerződések nyereségéből való részesedést, valamint azokat a feltételeket, amelyeket saját tanácsadójával megvitathatott.
– Ez a munkádhoz kell – magyarázta.
Renáta nyitotta ki.
– És a többi?
Eltartott egy ideig, mire válaszolt.
– A többi annyi, hogy szeretem. És szeretném tudni, hogy meglátogathatnám-e valamikor anélkül, hogy főkönyvet cipelnék magammal.
Renata könnyek között nevetett.
– Meg kell tanulnod valami másról beszélni.
– Hajlandó vagyok megpróbálni.
A következő hónapok nem voltak könnyűek, de megszűnt a félelemhez tartozni.
Az ügyvédeknek sikerült több dokumentumot érvényteleníteniük, és beleegyeztek, hogy Renata jövedelméből kifizetik a fennálló tartozásokat. A fenyegetésekről jelentést tettek, és Octaviónak felelnie kellett a részvételéért, amikor napvilágra kerültek a hitelezővel váltott levelei.
Elkezdtek érkezni a szállítmányok.
A műhelyek megtartották a munkásaikat.
Renata kibérelt egy kis házat, és ott nyitott fordítóirodát. Alejandro vasárnaponként meglátogatta. Voltak délutánok, amikor üzleti ügyekről beszélgettek, máskor pedig egyetlen hajóról sem beszélve sétálgattak.
A következő évben összeházasodtak.
Az ünnepségen jelen volt Mercedes, a műhely alkalmazottai és több lány, akiknek Renata délutánonként franciát tanított.
Mielőtt elment, Alejandro egy kis dobozzal kínálta meg.
Volt benne egy toll.
– Bármit is akarok most írni.
Renata az ujjai között tartotta.
