– Nem volt megbeszélésetek?
– Keddre változtattam.
– Csütörtök óta – pontosított Aurelio.
– Ne cselekedj spontán!
Marianából kitört a nevetés.
Az új egység 22 alkalmazottal működött. Gabriel továbbra is dolgozott és utazott, de családi kötelezettségei is jelentős helyet foglaltak el a beosztásában.
Az Elena által a vendégeknek fenntartott tányérokból ettek. Aurelio elővett egy bolerót, Gabriel pedig csak azért tiltakozott, hogy vitát indítson el.
Aztán kávét és flant hoztak ki.
Az üzletember telefonja rezegni kezdett. Megnézte az üzenetet, megerősítette, hogy várhat, majd elmentette.
Aurelio újrakezdte a tánc történetét. Mariana már tudta. Gabriel is. Egyikük sem szakította félbe.
Miközben az apja beszélt, Gabriel a foglalt székekre nézett, és eszébe jutott, hányszor keresett már vészhelyzetet, hogy igazolja jelenlétét.
Azon a délutánon egy sem volt.
Aurelio kávét szolgált fel, Mariana a kezét törölgette az asztal alatt, odakint pedig elkezdett esni az eső.
Gábriel kért még egy csészét.
Az apja elmosolyodott, mielőtt felállt, hogy megkeresse.
