– Nem – zihálta Brenda, miközben hátralépett, és kis híján megbotlott Hayes rendőr nehéz csizmáiban. – Nem, uram, ez nem igaz. Profi vagyok. Huszonnyolc évet adtam ennek a légitársaságnak. Csak a repülőgépet próbáltam megvédeni. Felvett engem, uram. Megsértette a magánéletemet, és biztonsági fenyegetést jelentett.

– 412-es vállalati szabályzat, C alszakasz – mondta Danvers habozás nélkül. – Az utasok video- vagy hangfelvételt készíthetnek a személyzettel folytatott személyes interakcióikról, feltéve, hogy nem zavarják a biztonsági eligazításokat, és nem akadályozzák a vészkijáratokat. Ms. Jenkins mozdulatlanul ült a kijelölt helyén, és csendben dokumentálta a zaklatásodat. Egyetlen szabályt sem szegett meg. Te viszont szinte mindegyiket megszegted.

Abban a pillanatban zsivaj tört ki a repülőgép elején.

Egy magas, elegánsan öltözött férfi, írótáblát szorongatva, eltolta magát a megdöbbent utasok mellett az elülső konyhában. Richard Lewis volt az, a JFK csomópont üzemeltetésének alelnöke. Kifulladtnak tűnt, homlokán gyöngyözött a verejték.

– Mr. Danvers – lihegte Richard, és majdnem megcsúszva állt meg a rendőrök mellett. – Megkaptam az üzenetét, uram. Egyenesen a 4-es terminálról rohantam. Mi a vészhelyzet?

Danvers nem vette le a szemét Brendáról.

„Richard” – mondta –, „mi a jelenlegi szokásos eljárásmódja egy Aeroglobal alkalmazottjának, aki fegyverként használja a rendfenntartókat egy fizető ügyfél bemutatására és megalázására?”

Richárd nagyot nyelt.

A rémült Brendára, a két rendőrre, és végül Khloe Jenkinsre nézett, aki még mindig a 3A helyen ült, arcán döbbenet és hitetlenkedés tükröződött.

Azonnal megértette a helyzet súlyosságát.

„Azonnal felfüggesztés a teljes belső vizsgálat függvényében, uram” – válaszolta Richard professzionálisan. „A cég hitelesítő adatainak elkobzása és azonnali eltávolítása a cég tulajdonából.”

– Hagyjuk a felülvizsgálatot – mondta Danvers hidegen. – Brenda, kirúglak. Azonnali hatállyal.

Egy közös sikítás visszhangzott végig az első osztályú kabinon.

– Ezt nem teheted! – sikította Brenda.

A pánik áttörte a sokkot, és kétségbeesett dühvé változott. A gondosan manikűrözött homlokzat teljesen darabokra hullott.

„Nem rúghatsz ki. Szakszervezeti védelem alatt állok. Én vagyok a vezető pénztáros. Nem rúghatsz ki csak úgy egy repülőgépen.”

– Én vagyok a vezérigazgató – felelte Danvers.

Hangja egy oktávval lejjebb süllyedt, félelmetes véglegességet árasztva.

„Ha úgy döntök, kirúghatlak az Atlanti-óceán közepén. A szakszervezeti képviselőd megkapja a Miss Jenkins által rögzített hangfelvételt, valamint az én és tizennégy másik első osztályú utas eskü alatt tett írásos vallomását, akik tanúi voltak a viselkedésednek. Nem kapsz végkielégítést. Nem kapsz repülőjegy-juttatást. Ebben a pillanatban jogosulatlanul behatolsz a repülőgépemre.”

Danvers kinyújtotta a kezét.

„A szárnyaid. A személyi igazolványod. Most.”

Brenda vadul körülnézett, tekintete arcról arcra cikázott, egyetlen együttérző lelket keresve.

Az utasokra nézett, akiket megpróbált lenyűgözni. Nyílt megvetéssel meredtek vissza rá.

Sarah-ra nézett, a konyhában rejtőzködő fiatal légiutas-kísérőre. Sarah azonnal lesütötte a tekintetét a cipőjére.

A rendőrökre nézett. Már változtattak is a testtartásukon, eltávolodtak Khloétól, és közelebb húzódtak Brendához.

– Ez teljesen illegális! – sikította Brenda. – Ő kezdte. Nem ide tartozott. Valakinek az oldalára állsz… valakinek…

Megállította magát.

De a célzás nehézkes volt az újrahasznosított kabinlevegőben.

– Vigyázz, Brenda! – figyelmeztette Danvers halkan. – Fejezd be a mondatot, és személyesen gondoskodom róla, hogy a vállalati jogi csapatunk rágalmazási pert indítson ellened, ami felemészti a nyugdíjadat, amiről azt hiszed, hogy még van. Add oda Richardnak a jelvényedet!

Brenda dühösen és megalázottan remegve nyúlt a hajtókájáért. Ujjai a fémtűvel babráltak. Lerántotta az Aeroglobal szárnyait az egyenruhájáról, és a szőnyegre dobta őket. Aztán kikapcsolta az igazolványát rögzítő zsinórt, és Richard mellkasába nyomta.

– Tartsd meg a szárnyaidat! – köpte Brenda vörös, foltos arccal.

Megfordult, hogy a kijárat felé induljon, de Collins rendőr simán oldalra lépett, hatalmas alakjával eltorlaszolva a folyosót.

– Várjon egy percet, asszonyom – mondta Collins rendőr.

A hangneme már nem volt tisztelettudó, hanem erősen parancsoló.

„Hamis segélyhívást kezdeményezett a kikötői hatóságnak. Vészhelyzeti csatornákat használt hamis bejelentéshez, és személyes sérelme miatt lekötötte a bűnüldöző szervek erőforrásait.”

Brenda megdermedt, és felnézett rá.

„Tűnj az utamból! Épp most rúgtak ki. Elmegyek.”

– Egyedül sehova sem mész – mondta Hayes rendőr, miközben ismét lehúzta a bilincset az övéről.

Ugyanazok a bilincsek, amelyekkel Khloe öt perccel korábban megrémült.

„Velünk jön a terminálra kihallgatásra. A segélyhívó szolgálat csalárd felhasználása egy nemzetközi repülőtéren súlyos bűncselekmény. Forduljon meg, és tegye a kezét a háta mögé.”

– Ne érjen hozzám! – sikította Brenda, és Hayes rendőr kezére csapott, miközben az a csuklója után nyúlt. – Én áldozat vagyok. Vegye le rólam a kezét!

Ez volt a lehető legrosszabb lépés, amit tehetett.

Abban a pillanatban, hogy a keze a tiszt karjához ért, a dinamika a vállalati fegyelemből jogi rémálommá változott. Collins tiszt megragadta a bal karját, és erősen, de biztonságosan a háta mögé rögzítette, majd a konyha válaszfala felé fordította.

– Ne ellenállást! – mordult rá Hayes rendőr.

A bilincsek éles kattanása visszhangzott a kabinban.

Khloe a 3A széken ült, szíve kalapált, és nézte, ahogy a nőt, aki megpróbálta tönkretenni az életét, visszafogja ugyanaz a hatalom, amit fegyverként próbált használni.

Mély, szédítő megkönnyebbülés hulláma öntötte el, majd szorosan követte a heves és tagadhatatlan elégtétel érzése.