– Visszatérek a törvénnyel – ígérte Esteban. – Te pedig térden állva fogsz jönni.

A szekéren Elena bevallotta, hogy a dokumentum hiteles. Esteban fizette apja orvosi számláit, és úriemberként udvarolt neki. Az esküvő után elszigetelte, verte és ellenőrizte a pénzét. Amikor Elena menedéket keresett Jacinta nagynénjénél, Esteban kifizette a jelzáloghitelt, és Elena feladta a saját unokahúgát.

– Négyszer próbáltam megszökni. Legutóbb egy üveg laudanumot ittam. Túléltem, és ő megesküdött, hogy minden napot büntetéssé tesz. Eladtam anyám gyűrűjét, és felvettem a hirdetését, mert egy gyilkossággal vádolt idegen kevésbé veszélyesnek tűnt, mint a férjem.

Mateo megállította a kocsit.

– Nem provokáltál ki erőszakot. Nem tartozol senkihez. Ideérkezni bátorság volt, nem szégyenletes.

Esteban három napot várt, mielőtt behívta volna Mateót a szállodába. Először 500 pesót ajánlott fel Elenáért; később 1000-et. Amikor ez nem járt sikerrel, bemutatott egy rendőrségi jelentést, amelyben 2000 peso értékű ékszer ellopását állította. A jelentés tartalmazta Jacinta és Leandro Quiroga, Mateo korábbi harcostársainak vallomását.

Elena meg akarta adni magát, nehogy a farmer meghaljon érte.

– Elegem van abból, hogy azzal éljek, hogy mérem, mennyi fájdalmat tudok elviselni – mondta Mateo. – Quiroga az életét köszönheti nekem. Majd kiderül, mennyit fizettek neki a hazugságért.

Letett egy revolvert is az asztalra.

– Esteban megtanította neki a tehetetlenség érzését. Én megtanítom neki, hogy az is hazugság volt.

Elena 20 lépésről gyakorolta a kapufára lövést. 8 lövést kihagyott, 9-et talált el, és végül 6-ból 5-öt talált el. Minden lövés mintha összetörte volna azt a mondatot, amit Esteban az elméjébe oltott. Mateo soha nem gúnyolta ki, és nem érintette meg a kezét; hangjával irányította, és minden előrelépést egy egyszerű „jó”-val ünnepelt.

Emellett elkezdte őrködni a ranch felett, miközben Mateo aludt néhány órát. Megtanulta megkülönböztetni az öszvér ügetését a ló vágtájától, két helyre rejtett vizet és kötést, és memorizálta a patakhoz vezető utat. Nem akart lemaradni, ha Esteban megérkezik.

„Nem kell neki megmentenie, mint egy gyereket” – mondta egy délután. „Szükségem van rá, hogy megtanítson harcolni mellette.”

Mateo most először mosolygott anélkül, hogy elrejtette volna örömét.

– Ezt reméltem hallani.

Ezekben a hetekben Elena naplót vezetett. Egyik délután a jegyzetfüzet kinyílt, miközben Mateo tűzifát rakott. Sikerült elolvasnia egy sort: „Azért jöttem, hogy elmeneküljek, nem azért, hogy szeressem őt; ha újra elkövetem ugyanazt a hibát, nem élem túl.” Elena felajánlott neki egy helyet, ahol aludhat, meggyőződve arról, hogy ki kell fizetnie a szállást, mielőtt Mateo elmehetne érte.

Mateo lefelé fordítva hagyta a jegyzetfüzetet.

– Rám nézz, ne arra, mit vetett Esteban. Nem fogadok el semmit, amit félelemből ajánlanak fel. Holnap kávé, edzés és ugyanilyen távolság lesz. Amit érzel, az nem pénz.

Amikor az ajtóhoz ért, Elena megállította.

–Ez az állítás már nem igaz. Ami megrémít, az az, hogy szeretem őt, és rájövök, hogy tévedtem.

– Akkor gyűjtsünk olyan napokat, amikor nem hibázik. Csak ezt ígérhetem.

A vallomás kilenc nappal később érkezett meg, egy hermosillói közjegyző hitelesítette. Leandro bevallotta, hogy Esteban fizetett neki, és hogy soha nem találkozott Elenával. Csatolta az aláírt elismervényt, a hazugságra vonatkozó utasításokat tartalmazó levelet és a pénzutalvány másolatát. Beleegyezett abba is, hogy bíró előtt tanúskodik.

De volt valami rosszabb is: Leandro elárulta, hogy Esteban megvesztegette Jacintát, hogy támogassa a vádat, majd azt tervezte, hogy szanatóriumba küldi. Elena rájött, hogy a férfi nem egy feleséget próbál visszaszerezni; meg akarta büntetni az egyetlen embert, akinek valaha sikerült elhagynia őt.

A dokumentumok között volt egy Jacinta által Estebannak címzett üzenet: a maradék pénzt követelte, és azt állította, hogy Elena mindig is „nehéz természetű” volt. A kézírás félreérthetetlen volt. Elena emlékezett a nagynénjére, aki anyja halála után nevelte fel, és megértette, hogy az árulás nem pillanatnyi félelemből történt; előre kitervelt volt. Addig sírt, amíg ki nem fújta a levegőt. Mateo az asztal másik oldalán maradt, elérhető és mozdulatlan, amíg meg nem kérte, hogy jöjjön közelebb. Aztán felajánlotta neki a nyitott kezét, és hagyta, hogy Elena döntse el, elfogadja-e.

Mateo elvitte a bizonyítékokat a helyi bíróhoz, aki elrendelte azok megőrzését és a kerületi bíróság értesítését. Nem tudtak azonnal hatályon kívül helyezni egy másik állam határozatát, de most már volt ok a nyomozásra. A jogi döntés napokig fog tartani.

Ugyanazon az éjszakán Mateo kutyája, Centella, ugatott a pajtából. Három lovas kelt át a patakon lámpások nélkül. Mateo lekapcsolta a lámpáját, és lőszert adott Elenának.

A sötétségből Esteban hangja hallatszott.

„Menj ki, Elena. Ha beerőltetsz, felgyújtom a házat, megölöm a védelmeződet, és magammal rántlak a hamuba.”
3. RÉSZ
A régi engedelmesség hullámzott át rajta. Három éven át ez a hang döntötte el, mikor ehet, aludhat vagy lélegezhet. Teste egy lépést tett az ajtó felé, mielőtt Mateo megszólalt az ablakból.

– Ne hallgass a férfira. Nézd meg, hogy milyen rúddal gyakorolt.

Esteban megígérte, hogy megbocsát neki, és visszaadja neki korábbi életét. Aztán Elenának eszébe jutott az állomás, ahol a hajánál fogva rángatta, a pénz, amit Jacinta adott neki, és a laudanum. Megbocsátásnak nevezte a ketrecbe való visszahelyezését.