Elena meleg, árnikával és nadálytővel ízesített borogatást készített. Letérdelt elé, és a megkeményedett izomra helyezte.

– Egy percig fog fájni.

– Már fájt.

-Akkor nincs mit veszítenünk.

Rányomta a kötést. Sebastian összeszorította a fogát, de apránként kezdett ellazulni a lába.

— Hol tanultad ezt?

– Az apám orvos volt.

– A közelben laksz?

–Három évvel ezelőtt halt meg. Egy járvány idején gondoskodott a családjáról, és végül megfertőződött.

– Bátor tett volt.

– Ez is meggondolatlan volt.

Sebastian hallgatott.

– Mindkettő igaz lehet – felelte végül. – Ez teszi elviselhetetlenné a veszteséget.

Elena felnézett. Ez nem egy brigádvezető válasza volt. Egy olyan emberé, aki szintén látott már bátor embereket meghalni.

Csengő szólalt meg a házból.

—Tartsd melegen a lábad, és ma ne biciklizz többet.

-Hogy hívják?

Elena összegyűjtötte a gyógynövényeit.

– A nevem nem fog neked semmi jót tenni.

Eltűnt a kertkapu mögött anélkül, hogy tudta volna, hogy az előbb parancsokat adott Sierra Negra márkijának.

Azon az estén a San Jerónimo fényesen ragyogott több száz gyertya alatt. A vendégek selyembe, bársonyba és ékszerekbe öltözve érkeztek. Doña Prudencia vacsora közben Carlotát Sebastián mellé ültette, Beatriz pedig zongoráztatott.

Közömbösen tűrte a figyelmüket. A nők kerülték a sebhelyére pillantgatást, de nyilvánvaló mohósággal szemlélték a címét és a földjeit. Sebastian úgy érezte magát, mint egy vagyon, amelyet megrongált húsba csomagoltak.

Nem volt hajlandó egyikükkel sem táncolni.

Szeme azonban újra és újra végigpásztázta a szobát, keresve azt az egyetlen személyt, aki valaha is emberként tekintett rá.

Éjfél körül egy részeg fiatalember beleütközött egy szolgába. Egy tálca leesett, és poharak törtek össze a táncparketten. Mivel a személyzet minden tagja elfoglalt volt, a komornyik behívott mindenkit, aki ráér, hogy jöjjön fel.

Elena megjelent egy szemeteslapáttal és egy ronggyal.

A fejét felemelve térdelt a törött üveg közé. Szürke ruhája foltos volt, haja kibújt a kontyából, és repedezett kezei vérezni kezdtek, miközben a szilánkokat szedte ki.

Láthatatlan volt a vendégek számára.

Nem Sebastiannak.

Letette a poharát, és bizonytalan járásával átszelte a szobát. Elhaladt Charlotte mellett, aki felállt, meggyőződve arról, hogy végre feléje tart. Elhaladt az összes elegáns fiatal nő mellett, és megállt a szobalány előtt.

Elena felnézett, és felismerte a kertből érkező férfit.

Aztán megértette, hogy ki is ő valójában.

Sebastian kinyújtotta a kezét.

– Kisasszony, megadná nekem a tiszteletet ennek a táncnak?

Kitört a nevetés.

Elena úgy érezte, a megaláztatás úgy öntötte el, mint a piszkos víz. Szolgálata évei megtanították felismerni a megtévesztést. Egy márki nem kér táncolni egy szobalányt. Ennek nem lehetett méltóságteljes vége.

De kegyetlenséget keresett Sebastian szemében, és valami váratlanra bukkant.

Félelem.

Kockáztatta a hírnevét az egész régió előtt, és attól félt, hogy a nő visszautasítja a kezét.

Elena letette a lapátot, lassan letörölte a vért a kötényéről, és felállt.

– Enyém a megtiszteltetés, márki.

A nevetés kezdett alábbhagyni.

– Egy keringőt! – utasította Sebastian a zenészeket.

A szoba közepére vezette, és a derekára tette a kezét. Elena az apja halála óta nem táncolt, de Tomás megtanította neki a kis házuk nappalijában. Azt mondta, hogy egy intelligens nőnek meg kell tanulnia kecsesen mozogni egy olyan világban, amely eltökélt abban, hogy elgáncsolja.

A lábai emlékeztek.

Sebastian nem tudott szabadon mozogni, de Elena a sérüléséhez igazította lépteit. Amikor a lába megroggyant, Elena már ott volt, hogy támogassa a fordulatot. Néhány lépés után megtalálták a saját ritmusukat.

Együtt gyönyörűek voltak.

A ugratás teljesen elhalt.

„Tudtad, hogy ki vagyok ma reggel?” – kérdezte Sebastian.

– Azt hittem, egy lókereskedő, akinek rossz a lába és nincs ítélőképessége.

A márki sebhelye mosolyogva megmozdult.

– Évek óta te vagy az egyetlen ember, aki így beszélt velem.

– Az évad legnagyobb botrányát okozta.

„Túl sok időt töltöttem óvatossággal. Az óvatosság életben tartott, de egyben szellemmé is változtatott. Inkább legyek botrány egyetlen éjszakára, mint hogy életem végéig halott maradjak.”

Megpörgette a lányt.

– Még mindig nem mondta meg a nevét.

Elena 3 év után először nevetett.

– Elena Moreno, Dr. Tomás Moreno lánya, aki megtanított táncolni egy nagyon kis szobában, és mindenhol igazat mondani.

– Elena Moreno – ismételte meg, mintha ez a név valami becses lenne –. Én vagyok Sebastian.

Amikor a keringő véget ért, néhány vendég tapsolni kezdett. Mások utánozták őket, elöntötte őket az imént látottak érzelme.

Doña Prudencia nem tapsolt.

Elfogta Elenát egy folyosón, és egy üres szobába vonszolta.

„Te ármánykodó patkány!” – köpte. „Mindent kiterveltél, hogy megalázd a lányaimat!”

– Épp a vendégeidtől szedtem össze a törött üveget.

– Hajnalban indulsz. Ajánlólevél nélkül.

Elena elsápadt. Egy elbocsátott, referenciák nélküli szobalány egyetlen tisztességes otthonban sem találna munkát.

– A márki egy hét múlva elfelejti – folytatta Doña Prudencia. – Addigra te is az út szélén fogsz koldulni.

Elena visszatért a konyhába és befejezte a munkanapját. Nem sírt. Reggel 7-kor megkapta a fizetése felét, bepakolta a ruháit és apja herbáriumát a régi zsákba, és elhagyta a haciendát.

Kevesebb mint egy kilométert gyalogolt, amikor egy hintó megállt mellette.

Sebastian nyitotta ki az ajtót.