– Kirúgta anélkül, hogy ajánlotta volna.

Ez nem kérdés volt.

– Gyere fel. Hideg van, és beszélnünk kell veled.

Elena hátralépett. Egy nemesember, aki hintót kínál egy szobalánynak, becstelenséget jelenthet.

Sebastian megértette a félelmét, és elpirult.

– Nem az, amire gondolsz. Hoztam egy társat.

Bent Doña Leonor de la Vega ült, a nagynénje, egy ősz hajú, szigorú tekintetű özvegy.

– Szállj be, lány – mondta az idős asszony. – A hintóban kényelmesebben bizalmatlanabbak lehetünk egymással.

Az utazás során Sebastián felajánlott Elenának egy gyógyszertárvezetői állást Sierra Negra-ban. Kapna házat, fizetést, és szabadon gondoskodhatna a földjén élő családokról.

– A pozíció feltétel nélkül a tiéd lesz – tisztázta. – De be kell vallanom, hogy önző szándék vezérel.

-Melyik?

– Lassan fogok udvarolni neki, miközben a nagynéném vigyáz ránk. Viszek neki teát, és úgy teszek, mintha a betegekről akarnék beszélni. Találok majd kifogásokat, hogy elmehessek a patikába. És ha majd igazán megismerjük egymást, ha még mindig igaz, amit érzek, megkérem, hogy legyen a feleségem. Nem azért, hogy megmentsem, hanem mert gyanítom, hogy nélküle újra túl hideg lenne az élet.

Elena érezte, hogy a szíve hevesen vert a mellkasában.

– Elfogadom az állást. Többet nem ígérhetek.

– Nem kérek ígéreteket.

– De azt is szeretném megtudni, hogy igaza van-e.

A következő hónapokban Sebastián tartotta a szavát. Elena lázas betegeket kezelt, sebeket gyógyított, és bejárta a birtok falvait. Szinte minden nap meglátogatta, egyre kevésbé meggyőző kifogásokkal.

Egy téli éjszakán egy kétségbeesett pásztor érkezett a házhoz. A felesége már három napja próbált szülni, és haldoklott.

Elena viharba került, és elment. Sebastian megparancsolta, hogy készítsék elő a hintót, és elkísérte.

Négy órán át küzdött az anya és a baba megmentéséért. A baba farfekvéses volt. Elenának olyan higgadtsággal sikerült megfordítania, ami sok orvost megszégyenített volna.

Hajnalban egy kislány sírása töltötte be a szerény házat.

Az anya még élt.

Visszafelé menet Sebastian észrevette Elena remegő kezét.

„Azok a táncosok, akik ott voltak, mind azt hitték, hogy értéktelen vagy” – mondta. „Mégis ma, neked köszönhetően, itt van egy anya és egy kislány. Egyikük sem érdemli meg, hogy az aktatáskádat cipelje.”

Elena könnyes szemmel nézett rá.

„Apám azt szokta mondani, hogy hajnali 3-kor ismerjük meg az ember igazi természetét, amikor senki sem figyel minket fontos személyekre. Ma este te fenntartottad a tüzet, vizet forraltál, és minden parancsnak engedelmeskedtél anélkül, hogy megjegyezted volna a titulusodat. Azt hitted, senki sem figyel, de én igen.”

A következő márciusban Sebastian belépett a patikába, miközben Elena rozmaringágakat akasztott fel.

„Minden kifogást kimerítettem, hogy eljöjjek meglátogatni” – vallotta be. „Üres házamat otthonná változtattad, ezt a keserű férfit pedig olyanná, aki képes a jövőbe tekinteni. Elena Moreno, hozzám jössz feleségül? Nem a márkihoz. Sebastián: a makacs, sebzett és nehézkes férfi, aki szeret téged.”

Elena a könnyein keresztül mosolygott.

– Nagy bolond vagy.

-Tudom.

– De ő az én bolondom. Igen, Sebastian. Feleségül foglak venni.

Az esküvőt a Sierra Negra kis kápolnájában tartották. Elena zöld ruhát viselt, és drága virágok helyett saját patikájából származó gyógynövényeket vitt magával. A parasztok megtöltötték a templomot, mert meggyógyította gyermekeiket, és Sebastián megtanulta mellette meghallgatni a szükségleteiket.

Évekkel később Elena egy egészségügyi otthont alapított, ahonnan egyetlen családot sem utasítottak el pénzhiány miatt. A bejárat fölé egy emléktáblát helyezett el, amelyen az apja által ismételgetett szavak szerepeltek:

“Amikor az ész és a bátorság egy irányba mutat, csak a félelem akadályoz meg minket a továbblépésben.”

Egyik délután Sebastian merev lábbal tért vissza a lovaglásból. Felesége éppen árnika borogatást készített.

– Ülj le! – parancsolta Elena. – Maradandó sérülést okozol magadnak, ha tovább állsz.

Sierra Negra márkija, aki képes volt elutasítani a kormányzókat és megvárakoztatni a tartomány leghatalmasabb embereit, azonnal leült.

„Tudod, mikor szerettem bele?” – kérdezte.

-A kertben.

– Nem. Akkor történt, amikor az egész terem nevetett, és te a földre ejtetted a szilánkokat, majd felálltál. Elfuthattál volna, de úgy döntöttél, megfogod a kezem. Azon a napon megértettem, hogy soha többé nem hagyod, hogy bárki is kicsinek éreztesse veled magad.

Elena a meleg borogatást a lábára helyezte, és gyengéden megcsókolta.

Kint a kórház harangjai egy újabb gyermek születését hirdették. Sebastian hallotta ezt a hangot, miközben annak a nőnek a kezét fogta, aki egyszer 200 ember előtt szedte össze a törött üveget.

És hosszú életük hátralévő részében egyikük sem bánta meg azt az estét, amikor egy egész szoba nevetett… mígnem egy szobalánynak volt bátorsága felállni.