– Akkor az áldásomat kapod.

Inés a folyosón várakozott, és úgy tett, mintha egy festményt nézne. Amikor meglátta Sebastián arckifejezését, elállt a nyugalma.

– Igent mondott.

– Igent mondott.

Először fogta meg a kezét anélkül, hogy engedélyt várt volna.

„Gondoltam rá, hogy elmegyek” – vallotta be. „Adrián szavai után arra gondoltam, hogy befejezem a katalógust, és visszatérek Querétaróba.”

-Tudom.

-Mint?

– Mert abbahagyta a könyvek felszedését, amikor bejöttem. Az ember mindig akkor vesz fel könyvet, ha kényelmetlenül érzi magát. Azért hagyta abba, mert indulni készült.

Inés meghatottan nézett rá.

– Észrevetted ezt?

– Mindent észrevettem benned azóta az este óta, amikor kijavítottál egy dedikációt, és a világ többi része eltűnt.

Könnyek némán peregtek le az arcán.

–Életem nagy részét azzal töltöttem, hogy nő voltam a sarokban egy könyvvel a kezében.

– És átmentem a szobán.

– Azt hiszem, szeretem – mondta.

Sebastian úgy mosolygott, mint aki végre otthonra talált.

– Azt hiszem, kedd óta szeretem.

Októberben házasodtak össze a San Jacinto-templomban. Doña Mercedes az első padsorban ült, és teljes győzelmet aratott. Don Evaristo diszkréten sírt. Gerardót nem hívták meg. Adriánt sem.

Inés sötétkék ruhát viselt, olyan színűt, mint az alkonyati tinta. Sebastián, megfogva a kezét az oltár előtt, így szólt:

–Éveket töltöttem zsúfolt szobákban, magányosan. Aztán megláttam őt egy sarokban, tintával az ujjain, amint valamit javít, amit senki más nem vett észre. Akkor megértettem, hogy nem egy vagyonra vagy egy címre várok. Valakire, aki még a legkisebb dolgokat is jól akarja csinálni. Téged választalak, Inés. Minden nap téged foglak választani.

Azt válaszolta:

–Én azt a férfit választom, aki átment a szobán.

Két évvel később a San Jacinto könyvtárat háromszor katalogizálták: kétszer Inés, egyszer pedig 14 hónapos lánya, aki rejtélyes logikával mozgatta a könyveket. A restaurált Plinius egy vitrinben pihent az ablak mellett, a Tomás Villaseñor nevet helyesen írva.

Egy novemberi reggelen Sebastian ugyanabban a pózban találta a feleségét, amiben beleszeretett: nyitott könyv, apró tintatartó, koncentrált homlok, az egész világ elfeledett körülötte.

– Figyel – mondta a nő.

– Figyelek.

– És mit gondolsz?

Leült mellé.

– Hogy vannak dolgok, amiket tökéletesen jól kell csinálni.

Inés a vállára hajtotta a fejét.

– Mondd el még egyszer, miért mentél át a szobán.

Sebastian megcsókolta a haját.

– Mert elfelejtetted, hogy buli van – felelte. – És én évek óta először találtam okot arra, hogy maradjak.