Lupita megszorította a fésűt, amit anyja ládájából vett ki.
– Bátor volt anya?
– Igen. És túl sokáig tartott, mire megértettem.
Isidro atya átnézte a plébánia iratait. Felbukkant köztük Leandro Rivas, Leonor nagyapja, a San Marcos-patak melletti földterület korábbi tulajdonosa. Évekkel később egy Arcadio részére történő eladást jegyeztek fel, elegáns aláírással.
De Leandro házassági anyakönyvi kivonatán ez állt: „Nem tud aláírni.” Csak egy kereszt volt rajta.
Vicente felismerte a határokat.
– Az a telek El Mezquitalon belül található.
Leonor elsápadt.
–Tehát a tanyája egy része a családomhoz tartozott.
– Ha a csalást bebizonyosodik, akkor is a családod tulajdona marad.
Mielőtt elindult, Isidro atya eszébe jutott, hogy Aurelia egy misekönyvet hagyott neki. Két összeragasztott lap között egy kis kulcsot találtak.
Doña Natividad emlékezett egy régi szekérre a pajta mögött. Az ülés alatt egy apró zár volt. A kulcs illett bele.
A levélben hat levél volt Aureliától, elismervények, egy vezetéknévlista és egy térkép. Az egyik levélben az állt, hogy Tomasa látta az eredeti számlákat. Egy másikban azt állították, hogy Arcadio egy titkos főkönyvet vezetett két oszlopban: az egyikben a ténylegesen kölcsönadott összegeket, a másikban pedig a későbbi feljegyzéseket.
Az utolsótól Vicente remegett.
– Nem akarom, hogy Vicente még tudja. Attól tartok, megpróbál megállítani, nem azért, mert gyáva, hanem mert túlságosan szeret, és nem érti a veszélyt.
Vicente leengedte a papírt.
– Pontosan tudta, mit fogok tenni.
– És mégis szándékomban állt visszatérni – felelte Leonor.
A térkép egy elhagyatott pajtát jelölt Arcadio birtokán.
Azon a délutánon Mateo lovak hangját hallotta a kút közelében. Elbújt egy mesquite fa mögé, és hallgatta, ahogy Pascual egy másik mezőgazdasági munkással beszélget.
– A pajtának péntekig le kell égnie.
– És a könyv?
– Először is kivesszük a dobozt. Don Arcadio sosem semmisítette meg azt a könyvet. Ezzel irányítja a tisztviselőket, az írnokokat és a város felét.
Mateo nem szólt semmit. Be akarta bizonyítani, hogy tud segíteni.
Azon az éjszakán az ablakon át szökött meg.
Lupita üresen találta az ágyát, és egy papírdarabot, amelyen négy szó állt: „Megyek a régi pajtába.”
Vicente és Leonor a haciendához lovagoltak. Mateót zsákok mögött rejtőzve találták, miközben Pascual és két másik férfi beszélgetett bent.
Vicente magához ölelte.
– Halálra akarsz rémíteni?
– Megtaláltam a könyvet.
– Az életed nem ér annyit.
– Anya emiatt halt meg.
Vicente leguggolt elé.
– Édesanyád meghalt, miközben megpróbált életben tartani. Nem azért, hogy megismétlődj a veszélyben.
Visszatértek a tanyára, majd másnap újra az istállóhoz mentek, ezúttal csak Vicente és Leonor voltak. Egy hamis fal mögött egy fémdobozra bukkantak.
A könyv benne volt.
Nevek, megváltoztatott összegek, kenőpénzek, vásárolt bélyegek és eredeti okiratok voltak benne. Volt ott egy boríték Leonornak is.
Ez Tomasa vallomása volt.
Fiatal nőként Arcadio arra kényszerítette, hogy hamisított nyugtákat másoljon, azzal a fenyegetéssel, hogy lopással vádolja meg apját. Tomasa részt vett a csalásban. Később találkozott Aureliával, és éveket töltött azzal, hogy bizonyítékokat gyűjtsön a kár helyreállításához.
Az utolsó mondat így szólt:
„Ne tedd a félelmemet a sorsoddá.”
Leonor sírt.
– Egy hamisító lánya vagyok.
Vicente becsukta a könyvet.
„Egy olyan nő lánya vagy, aki valami szörnyűséget tett, majd az életét kockáztatva jóvátette. Ha eltitkolod az előbbit, megismétled az ő hibáját.”
Visszatérve Vicente megölelte Mateót, Lupitát, majd Leonort. Először érezte úgy, hogy van hely, ami befogadhatja anélkül, hogy menekülnie kellene.
Hajnalban azonban négy férfi érkezett lepecsételt paranccsal.
– Egy régi adósság miatt jöttünk, hogy elfoglaljuk El Mezquitalt.
Az összeg abszurd volt. A cég Roque Treviñóé volt, aki Arcadióhoz közel álló tisztviselő volt.
Vicente a kapuban állt.
– Senki sem lép be.
– Támogatással fogunk visszatérni.
Azon az estén Leonor titokban összepakolta a bőröndjeit. Lupita felfedezte őt.
– Anyukám is azt mondta egyszer, hogy vissza fog jönni.
– Nem vagyok az anyád.
– Tudom. De ő is el akar menni anélkül, hogy megkérdezné tőlünk.
Máté bukkant fel mögötte.
–Ha azért megy el, mert Arcadio azt akarja, akkor nyert.
Vicente, aki mindent hallott, megszólalt a folyosóról.
– Oldd ki azt a csomagot. Soha többé ne hozz döntéseket a családom helyett a védelmünk nevében.
Két nappal később, miközben a bizonyítékokat készítették elő, hogy átadják a regionális hatóságnak, valaki kopogott a hátsó ajtón.
Húsvét volt.
–Arcadio mindenért engem fog hibáztatni.
– Akkor mondd el az igazat.
Pascual nagyot nyelt.
–Azon az éjszakán, amikor Aurelia meghalt, Arcadio megparancsolta nekünk, hogy kövessük. El akartuk vinni a papírjait. A lova a szakadék közelében megszökött.
Vicente ökölbe szorította a kezét.
– Ott hagyták?
-Igen.
—Tanúskodj.
Pascual Leonorra nézett, majd a gyűrűre.
– Ha megszólalok, Arcadio elesik.
– Akkor szólalj meg, mielőtt úgy dönt, hogy egyedül kell elbuknod – mondta Leonor.
Pascual bólintott.
Vicente most először tudta, hogy már nem gyanakodnak: van egy tanújuk Aurelia halálának éjszakájáról.
3. RÉSZ
A meghallgatás három nappal később kezdődött a regionális bíróságon. Arcadio Valdés sötét öltönyben, ezüstbottal a kezében érkezett, annak a férfinak az magabiztosságával, aki hozzászokott, hogy mások lehalkítják a hangjukat, amikor ő belép. Mellette Roque Treviño állt, a tisztviselő, aki aláírta a lefoglalási végzést.
