Vicente bemutatta a könyvet, az eredeti okiratokat, Aurelia leveleit, Tomasa vallomását, és azokat a feljegyzéseket, amelyek bizonyították, hogy Leandro Rivas nem tudta aláírni a nevét.

Leonor semmit sem titkolt.

–Anyám fiatalon részt vett hamisításokban. Megfenyegették, de részt vett. Később segített Aureliának bizonyítékokat gyűjteni.

Arcadio elmosolyodott.

– Milyen kényelmes. Egy hamisító lánya azért jött, hogy hamisítással vádoljon.

Aztán Pascual belépett, és elmesélte, hogyan használta Arcadio a könyvet a tisztviselők irányítására, és hogyan üldözte ő maga Auréliát.

– Az volt a parancs, hogy vegyék el az iratait. Elmenekült, a lova megijedt és leesett a szakadékba. Ott hagytuk, mert azt hittük, meghalt.

Vicente hirtelen felállt.

-Gyáva.

Pascual nem védekezett.

– Igen. Hét évig gyáva voltam.

Arcadio felnevetett.

– Egy önmagát megmenteni próbáló férfi szavai.

Elővett egy sárga lapot.

–Nekem is van bizonyítékom. Aurelia pénzt kapott azért, hogy hallgasson.

Vicente érezte, ahogy a talaj eltűnik a csizmája alatt. A kézírása úgy nézett ki, mint a feleségéé.

Arcadio színlelt együttérzéssel nézett rá.

– Mindenkinek megvan az ára.

Leonor elkérte a levelet, kétszer is elolvasta, és összehasonlította egy igazival.

– Valami itt nem stimmel.

Roque gúnyolódott.

– Most már ő is szakértő?

– Nem. Csak akkor tanultam meg, ha valaki megpróbál becsapni.

A hiteles írásokban Aurelia néhány levelét eltorzították. Doña Natividad elmagyarázta, miért: 15 éves korában Aurelia sarlóval levágta a jobb kezének két ujját, és ettől kezdve ugyanazokat az íráshibákat ismételte meg. Isidro atya bemutatta a plébánián őrzött leveleket.

A különbség nyilvánvaló volt.

A tekintélyszemély Arcadióra nézett.

– Ki tudja megerősíteni, hogy ez a levél Aurelia halála előtt íródott?

Arcadio túl sokáig várt.

Pascual felemelte a kezét.

„Tudom, ki írta. Aurelia halála után Don Arcadio hozott egy írnokot Guadalajarából, és valódi jegyzeteket adott neki, hogy másolja le a kézírását. A levélnek hasznára volt, ha valaha is előkerülne a bizonyíték.”

Roque izzadni kezdett.

A könyv ismét kinyílt. A vesztegetések és kifizetések között egy visszatérő kezdőbetű jelent meg: RT

– Van valami magyarázata, Treviño úr?

– Bárkinek a kezdőbetűi lehetnek.

Túl késő volt. Voltak dátumok, hamisított okiratok, fizetett tanúk, megváltoztatott feljegyzések, tanúvallomások és egy kitalált levél egy halott nő ellen.

Azon a napon felfüggesztették El Mezquital lefoglalását. Roque ellen vizsgálatot indítottak. Arcadio számos vagyonát befagyasztották. Pascual ellen jogi eljárás indult; vallomását figyelembe veszik, de ez nem menti fel a felelősségét.

Távozáskor Vicente leült egy kőbánya szökőkút mellé.

– 7 évig azt hittem, hogy szinte minden fordítva van.

Leonor leült mellé.

—Nem kell 7 évet megjavítanod 1 délután alatt.

Vicente a kezeit nézte.

–Úgy hittem, hogy a folyamatos szenvedés az Aurelia iránti hűség egyik formája. Azt is gondoltam, hogy egy másik nőt szeretni annyit jelentene, mint elárulni őt.

– Én nem Aurelia vagyok.

– Tudom. És nem akarok még egy Aureliát. Leonor Rivast akarom.

A lány félelemmel nézett rá.

–Nem akarom, hogy azért szeressen, mert gondoskodom Lupitáról, vagy mert azt a gyűrűt hordom.

–Szeretlek, mert igazat mondasz, még akkor is, ha ettől rossz színben tüntetsz fel, mert nem futsz el, amikor félsz, és mert úgy tudok veled beszélni, hogy Aurelia nem lesz szellem.

Leonor hagyta, hogy megfogja a kezét.

A következő igazság nehezebb volt.

Kilenc nappal később a hatóságok megerősítették, hogy El Mezquitalon belül több hektárnyi földterület Leandro Rivas tulajdonában volt, és hamisított dokumentumokkal átruházták. Ez volt a tanya legjobb része, a patak mellett.

– Rivas kisasszony teljes kártérítést követelhet.

Mateo lesütötte a szemét. Lupita megszorította Doña Natividad kezét.

Vicente Leonorra nézett.

– Szerezd vissza őket.

– Jóhiszeműen vetted azokat a földeket.

– És a nagyapád rosszhiszeműen veszítette el őket. Nem fogok megvédeni egy igazságtalanságot csak azért, mert most nekem az megfelel.

Mateo feldúltan távozott. Azon az estén szembeszállt az apjával.

– Átadod a ranch legjobb részét?

– Nem a miénk, ha ellopták.

— És mi lesz velünk?

Vicente látta a félelmet a harag mögött.

– Még akkor is család maradunk, ha egy kerítés megváltozik.

Leonor a folyosóról hallgatózott. Megértette, hogy az övé visszaszerzése két olyan gyereknek árthat, akik nem követtek el csalást.

Egy héttel később összehozta Vicentét, Isidro atyát és több családot, akiknek a vezetékneve szerepelt a könyvben.

– Visszaszerzem a családom földjeit.

Máté arca megkeményedett.

Leonor kihajtogatta a térképet.

– De nem fogom a kárpótlást egy újabb kifosztássá változtatni.

Egy kis földdarabra mutatott.

–Ez az én nevemre lesz írva. Szükségem van valamire, ami az enyém, nem bizalmatlanságból, hanem hogy tudjam, azért maradok, mert akarok.

Aztán a többiekre mutatott.

– Egy része szövetkezetet hoz létre az Arcadio által károsult családok számára. Egy másik része egy iskolának jut.

Isidro atya elmosolyodott.

– Egy iskola?

– Sok lány tudja, hogyan kell csirkéket számolni, de nem tudja leírni a nevüket. Sok férfi veszített földet, mert keresztet vetett. Biztos akarok lenni arról, hogy soha többé senki ne veszítse el azt, ami az övé, mert nem tud papírt olvasni.

Mateo odalépett, amikor a megbeszélés véget ért.

– Akkor nem fogja elvenni tőlünk a tanyát.

– Soha nem akartam megcsinálni.

– De megtehettem volna.