A fiú felemelte a karját.

Könnyes szemmel ölelte át.

– Ma mennem kell, szerelmem.

Julian egy lépést tett felé.

-Várjon.

– Ha megtudod, mi történt, hívj fel. Ne előbb.

Az ajtó becsukódott.

Azon az éjszakán Mateo nyugtalan volt, de Julián számára a legelviselhetetlenebb az volt, hogy megtalálta a jegyzetfüzetet, amibe Ximena feljegyezte az étkezéseket, a szunyókálásokat és az apró híreket.

Az utolsó oldalon ezt írta: „Ma az apját kereste, amikor meghallotta az ajtót.”

Tizenegy órakor a takarítónő felhívta a szobáját.

– Uram, ezt látnia kell.

A felvételeken Leonor látható volt a bútor mellett, ahol Ximena a táskát hagyta. A belsejét nem mutatták, de látszott, ahogy kinyitja a cipzárt és belenyúl a táskába.

Juliant mély hányinger fogta el.

Felhívta az anyját.

Először mindent tagadott. Aztán, szembesülve a képekkel, összeomlott.

– Csak azt akartam, hogy elmenjen. Kezdesz túlságosan ragaszkodni hozzá.

– És ezért döntöttél úgy, hogy lerombolod a nevét?

– Meg akartalak védeni.

– Mateo azt akarta, hogy ebben a házban legyen. Megbíztam benne. Te ezt fenyegetéssé változtattad.

Leonor sírni kezdett.

Julian ezúttal nem hagyta, hogy könnyei véget vessenek a beszélgetésnek.

Azt követelte, hogy a nő ismerje el a történteket az összes alkalmazott előtt, és kérjen bocsánatot Ximenától. Addig nem engedik vissza.

Másnap reggel elment megkeresni a nőt a piacon, ahol a lány virágokat vett.

Nem vitt magával semmilyen ajándékot.

– Anyám tette a brosst a táskádra.

Ximena lehunyta a szemét. A tudat nem törölte el a megaláztatást.

-És te?

– Haboztam. Az enyém volt.

Most nézett rá először.

– Nem megyek vissza csak azért, mert Mateo sír.

-Tudom.

– Még akkor sem, ha több pénzt ajánlasz.

– Én is tudom.

Julian írásban kért bocsánatot, és feltételek nélkül meg is egyeztek a történtekről.

Mielőtt elment, hozzátette:

–Szeretném jóvátenni, amit tettem. Még akkor is, ha soha többé nem akarsz látni.

Tizenkét napig nem kapott választ.

Felvett egy támogató gondozót Mateo mellé, és átszervezte a munkáját. Megtanulta előkészíteni a dolgokat, mielőtt a gyerek elálmosodik, felismerni a gesztusait, és szünetet kérni, amikor kimerült.

Egyik délután sikerült rávennie, hogy a mellkasához dőlve aludjon el.

Újra sírt, de ezúttal megkönnyebbülten.

Ximena másnap felhívott.

Beleegyezett, hogy találkozik velük a parkban.

Mateo felismerte és kinyújtotta a kezét. A lány egyszerre nevetve és sírva üdvözölte.

Julian ülve maradt, anélkül, hogy kéréssé változtatta volna az ölelést.

Miután beszéltünk, Ximena beleegyezett, hogy tiszta feltételek mellett néhány délelőttre visszatér. Leonor már beismerte a hazugságát, és bocsánatkérést is küldött. Ximena elolvasta, bár még nem állt készen arra, hogy elolvassa.

Lassan visszatért a magabiztosság.

Valami más is felbukkant, amire senki sem számított.

Julián izgatottan várta a szieszta utáni beszélgetéseket: a Puebla-történeteket, Ximena véleményét az óráiról, ahogy nevetett, amikor Julián odaégette a tortillákat.

Rájött, hogy a férfi képes meghallgatni a másikat anélkül, hogy pénzre szorulna mindennek a megoldása. Tetszett neki látni, ahogy megváltoztatja a terveit, hogy Mateóval tartson, és beismeri, ha valamit nem tud, hogyan csináljon.

Hónapokkal később Ximena munkát kapott egy gyermekotthonban, és abbahagyta az alkalmazotti tevékenységüket.

Pénteken búcsúzott el.

Vasárnap Julian vacsorára hívta meg.

„Mateóval?” – kérdezte.

–Ezúttal téged akartalak meghívni. A sógornőm fog vigyázni rá.

Ximena elmosolyodott.

– Akkor ez egy randi.

-Remélem is.

Kapcsolatuk lassan fejlődött.

Voltak nézeteltérések, viták, és olyan napok, amikor Renata emléke szomorúsággal töltötte el Juliánt. Ximena nem próbált versenyezni egy meghalt nővel.

Egyik este rajtakapta, amint eltesz egy fényképet.

– Miért veszed el?

– Nem akarom, hogy kellemetlenül érezd magad.

Visszatette a könyvespolcra.

–Ő Mateo anyja. Neki is van itt hely.

Julian átölelte.

Azon az éjszakán megértette, hogy az újra való szerelemhez nem kell felejtenie.

Mateo két és fél éves volt, amikor összeházasodtak.

Lourdes, Ximena szülei és néhány barátja is jelen volt az ünnepségen. Leonor hónapokig tartó távolságtartás és a károk helyreállítására irányuló türelmes erőfeszítések után vett részt.

Nem kérte, hogy jó nagymamának szólítsák. Megtanult úgy viselkedni, mint egy.

Amikor Ximena belépett a kertbe, Mateo felkiáltott:

– Anya, gyere ide!

Meglepetten megállt.

A fiú már korábban is így hívta, de attól, hogy mindenki előtt hallotta, elgyöngült a térde.

Julian közeledett, és mindhárman együtt értek a helyükre.

Egy évvel később Ximena mutatott neki egy terhességi tesztet.

Mosolygott, megölelte, és szinte azonnal remegni kezdett.

– Félek – vallotta be.

A nő fogta az arcát.

– Lehetünk egyszerre boldogok és félünk.

Az első néhány hónapban minden simán ment. Julián járt terápiára, és továbbra is terápiára járt, hogy megbirkózzon a Renata halála óta cipelt gyásszal.

Mateo bejelentette, hogy a húgát Dinosauriának fogják hívni.

Tárgyalniuk kellett.

Végül Inést választották.

De a harminckét hétnél, egy kontrollvizsgálat során a szülész-nőgyógyász kérte néhány mérés megismétlését, és további vizsgálatokat kért.

Később elmagyarázta, hogy Ximenának preeclampsiája van, és kórházban kell maradnia, hogy figyelemmel kísérhessék a javulását.

Julian úgy hallotta a diagnózist, mintha valaki élete legrosszabb napjára nyitott volna ajtót.

Renata súlyos szövődményekkel küzdött a szülés során. Bár az orvosok elmagyarázták, hogy minden helyzet más, a félelme nem múlt el a magyarázatoktól.

Azon az éjszakán Ximena ágya mellett maradt.