A milliomos alkalmazottként ment oda, hogy találkozzon a fia barátnőjével… A megaláztatás súlyos következményekkel járt.

1. rész
A fiam barátnője 12 vendég előtt pofon vágott, mert a cipőm hozzáért a ruhája szegélyéhez.

Senki sem szólt semmit.

Egy tálcányi poharat tartottam a kezemben. Sikerült egyensúlyban tartanom, mielőtt elestem volna, de nem tudtam abbahagyni az ujjaim remegését.

– Amikor arra kérlek, hogy húzódj félre, akkor húzódj félre – mondta Ximena.

Rám nézett, bocsánatkérésre várva.

Letettem a tálcát az asztalra.

– Ne érj hozzám többé.

Az arckifejezése alig változott. Nem számított ellenállásra egy szürke egyenruhás nőtől.

Visszavonultam a kiszolgáló folyosóra. A konyhaajtó előtt a falnak támaszkodtam, és addig lélegzettem, amíg az arcomban érzett égő érzés alábbhagyott.

59 éves voltam. Eltemettem a férjemet, céget alapítottam, és olyan férfiak előtt tárgyaltam, akik megpróbáltak kicsinek éreztetni velem a helyzetet.

Mindez nem készített fel arra, hogy milyen könnyen megverhetnek valakit tanúk előtt, és közben tovább pezsgőzhetnek.

A nevem Beatriz Robles.

Azon az estén azonban mindenki Bertaként ismert, a bankett-ügynökség által küldött hölgyként.

Három héttel korábban a fiam, Emiliano megérkezett a San Ángel-i házamba édes kenyérrel és egy olyan mosollyal, amilyet hónapok óta nem láttam rajta.

– Szeretnék bemutatni neked valakit, anya.

Négy hónapja jártam Ximena Castañedával. Mesélt az utazásairól, a terveiről, és arról, hogy a lánya milyen jól megérti őt.

Hallottam.

Emiliano apja halála után szinte egyedül neveltem fel. Amíg tanult, egy kis ingatlankezelő irodát alakítottam át egy olyan céggé, amelynek több városban is voltak projektjei.

A fiamnak saját munkája volt, és maga hozta meg a döntéseit.

Ezért zavart, amikor rájöttem, hogy az első reakcióm az volt, hogy mindent ellenőrizni akartam.

Még így is valami nem stimmelt.

Ximena lemondta az első találkozóinkat, de továbbra is a cégről és a családi ingatlanokról kérdezősködött. Emiliano úgy fogalmazott, hogy szeretne megismerni.

Aztán megemlítette, hogy a leendő anyósának, Gracielának, ideiglenes kölcsönre van szüksége.

– Nem adtam oda neki. Előbb veled akartam beszélni.

Megkértem, hogy ne siessen.

Az ügyvédem által végzett háttérellenőrzés során kiderült, hogy a család vállalkozásaival kapcsolatos perek zajlanak. Ez nem bizonyította, hogy rossz emberek voltak. Én magam is évekig tartó adósságoknak voltam tanúja.

De indokolta, hogy kérdéseket tegyen fel, mielőtt átadná a pénzt.

Ahelyett, hogy világosan beszéltem volna a fiammal, egy olyan utat választottam, amelyet később majd el kell magyaráznom neki.

Graciela fogadást szervezett a barátainak. Azt mondtam, hogy nem megyek el, mert külföldön van egy megbeszélésem.

A catering cég egy régi ismerősömé volt. Megkértem, hogy személyesen töltsön be egy kisegítő pozíciót, a koordinátor engedélyével és anélkül, hogy bármelyik alkalmazott fizetését csökkenteném.

Figyelmeztetett, hogy ez egy szörnyű ötlet.

Túl későn egyeztem bele, hogy meghallgassam.

Haját sapka alá fogta, egyszerű szemüveget viselt, ékszereket nem viselt. Nyilvános fényképeim ritkák és régiek voltak. Ximena csak röviden látott egy megszakított videohívásban.

Nem ismert fel engem.

Ő sem nézett rám eleget ahhoz, hogy megpróbálja.

A fogadás alatt láttam, ahogy Graciela egy szót sem szólva visszaadja a tányérokat azoknak, akik vitték őket. Véletlenül hallottam, hogy egy vendég viccelődött azzal, hogy a személyzet fizetéséből levonják a törött üvegek árát.

Aztán jött a puccs.

Carmen, a szakácsnő, hozott nekem egy hideg ruhát.

– El akarsz menni?

Bólintottam.

A koordinátor elmentette a telefonszámomat, és felajánlotta, hogy elkísér, hogy jelentse a történteket. Megkértem, hogy írja le, kik voltak jelen.

Mielőtt elmentem, még elmentem a táskámért.

Aztán meghallottam a fiam hangját a hallban.

Virágokkal érkezett.

Elmentem mellette, miközben egy másik pincér átvette a kabátját. Emiliano az étkező felé nézett, Ximenát keresve. Ösztönösen elfordítottam a fejem.

Elsétált mellettem.

Még a márkát sem látta.

Jobban fájt, mint amire számítottam.

Ahogy közeledtem a stúdióhoz, hallottam, hogy Graciela a nevét szólítja. Az ajtó résnyire nyitva volt.

–Emiliano még mindig aggódik amiatt, hogy mit gondol az anyja.

Ximena olyan nyugalommal válaszolt, amitől a csontjaimig megdermedtem.

–Ez majd elmúlik, ha megszokja, hogy velem együtt hoz döntéseket.

Szünet következett.

– És a ház San Ángelben?

Meghúztam a táskám pántját.

Az volt a házam.

– Először az esküvő – mondta Ximena. – Aztán majd rávesszük, hogy rábeszéljen minket az eladásra.

2. rész
Kimentem a szervizajtón, és felhívtam az ügyvédemet az autóból.

Pilar közbeszólás nélkül végighallgatott.

– Mindenekelőtt dokumentáljuk a támadást.

Azon az estén fényképeket készítettek a sérülésemről, és én dokumentáltam a történteket. Nem akartam, hogy az emlékem legyen az egyetlen dolog, ami megmarad, amikor Ximena tagadni kezdi.

Aztán felhívtam Emilianót.

– Beszélnünk kell néhány dologról, ami történik.

Még mindig a recepción voltam.

Zenét hallottam és Ximena hangját, aki azt kérdezte, kivel beszélek.

– Holnap, anya. Ne aggódjunk ma!

Letettem a telefont, mert úgy éreztem, én is hozzájárultam a távolságtartáshoz azzal, hogy eltitkoltam előle, amit tettem.

Másnap reggel azt mondtam neki, hogy komoly okaim vannak a gyanakvásra, és hogy ne írjon alá semmilyen pénzügyi kötelezettségvállalást anélkül, hogy átnézné azokat.

Védekezővé vált.

– Még nem is ismered, és már a családja után nyomozsz.

– Igazad van, előbb kellett volna beszélnem veled.

– Nem irányíthatod az életemet úgy, mint egy munkahelyi megbeszélést.