2. RÉSZ
Mateo odalépett a borítékhoz, de mielőtt felvette volna, megkérte a biztonságiak főnökét, hogy készítsen fényképeket a helyről, és értesítse az úton lévő rendőrséget.

Nem akartam, hogy később bárki is azt mondhassa, hogy valamit megváltoztattunk.

Ez tiszteletet keltett bennem iránta.

Összetört volt, de még gondolkodott.

Néhány perccel később megérkeztek a Polgári Biztonsági Titkárság ügynökei. Szétválasztották a tanúkat, és arra kérték őket, hogy senki ne töröljön videókat. Renata biztonsági kíséret alatt maradt, amíg a hatóságok kiderítették, mi történt.

Teresa beleegyezett, hogy kórházba megy kivizsgálásra. Egy csúnya zúzódás volt a hátán és egy seb a kezén.

Mielőtt belépett a liftbe, megfogta a karomat.

– Róza, gyere velünk!

– Itt segítenem kell.

– Nem. Te is megsérültél.

A megviselt kezeimre néztem.

-Jól vagyok.

– Öt perccel ezelőtt majdnem átmentél velem a korláton.

Nem vitatkoztam.

Miközben a sürgősségin megvizsgáltak minket, Mateo felhívta a családja ügyvédjét, Julián Ortega ügyvédet.

Amint meghallotta a borítékot, megkérte, hogy senki ne nyissa ki, amíg az állapotát nem dokumentálják.

Aztán eszembe jutott Renata hívása.

Mondtam Mateónak.

– Biztos vagy benne, hogy azt mondta: „holnap befejezzük a többit”?

-Igen.

– És említette, hogy a pohárköszöntő után nyugodt leszek?

-Is.

Mateo végigsimított az arcán.

– Soha nem mondta, hogy közjegyzői iratai vannak.

Másnap, miután a borítékot már bevonták a nyomozásba, és miután áttekinthettük a tartalmát, megtudtuk, mit tartalmazott.

Ez egy általános felhatalmazás tervezete volt az igazgatási aktusokra, és egyes szakaszokban a tulajdonjoggal kapcsolatos aktusokra vonatkozóan is.

Nem volt aláírva.

Önmagában ez nem adott Renatának semmilyen irányítást.

De volt egy hatalmas probléma.

A dokumentum jelezte, hogy a kérelmet úgy nyújtották be, mintha Mateo már engedélyezte volna az eszköz elkészítését.

„Sosem kértem ezt” – mondta.

Julián felnézett.

– Akkor tudnunk kell, hogy ki kérte, és milyen információkat adott meg.

Ekkor döntöttem úgy, hogy nem hallgatok el egy újabb részletet.

– A hírvivő bejelentkezett.

Mindenki rám nézett.

– A toronyban minden beszállítót regisztrálunk, aki feljön a szervizlifttel. Ha a vezetőség vezeti a naplót, akkor abban szerepelnie kell, hogy honnan érkeztek.

Mateo felhívta az adminisztrátort, és hivatalosan felhatalmazta, hogy adja át az információkat ügyvédjének, és ha az Ügyészségnek szüksége van rá, a nyomozóknak.

A napló megerősítette, hogy a borítékot délelőtt 10:42-kor kézbesítette egy polancói közjegyzői irodához kapcsolódó vezető.

Julian felvette a kapcsolatot a közjegyzővel.

Telefonon nem adott bizalmas információkat, de megerősítette, hogy létezik egy előzetes iratanyag, és beleegyezett, hogy a megfelelő jogi csatornákon keresztül válaszol.

Még aznap délután történt az események első fordulata.

Julian kapott egy e-mailt, amit az esküvő reggelén küldött Mateónak.

Mateo nem látta a több száz üzenet között.

Azt mondta:

„Mateo, Renata megkért, hogy nézzek át egy nagyon széleskörű vagyonkezelési meghatalmazást. Mondtam neki, hogy minden eljárásnak közvetlenül tőled kell származnia. Ne írj alá semmilyen dokumentumot anélkül, hogy együtt átnéztük volna.”

Mateo háromszor elolvasta az e-mailt.

– Beszélt veled?

– Négy nappal ezelőtt – felelte Julian. – Azt mondta, hogy a házasságkötés után egyszerűsíteni akarják a papírmunkát. Amikor megkérdeztem tőle, hogy miről van szó, kitért a válasz elől.

Terézia lehunyta a szemét.

– Ezért aggódtam.

Aztán elmondta, amit a lökés előtt nem sikerült elmondania.

Két héttel korábban Renata egy étkezés során megemlítette, hogy családja jelentős vagyonkezelői vagyont kezel Nuevo Leónban. Teresa, aki számos üzletembert ismert abban a környéken, egyszerű kíváncsiságból érdeklődött.

Semmit sem talált.

A közérdekű adatok diszkrét és törvényes felülvizsgálatát kérte.

A jelentés az esküvő napján érkezett.

Renata nem volt semmilyen családi örökség örököse.

Teljes neve Renata Solís de la Vega volt. Csak a második vezetéknevét használta, hogy olyan társadalmi képet alakítson ki magáról, amely nem felelt meg anyagi helyzetének.

Ez még mindig csak egy kínos hazugság lehet.

De volt még több is.

Egy rendezvényszervező cég, amelyet két évvel korábban vezetett, kereskedelmi perekkel és közel tizennyolcmillió pesós adósságokkal küzdött.

Mateo elsápadt.

– Soha nem említett nekem semmilyen céget.

Julian egy újabb papírlapot tett az asztalra.

– Valamit még mindig nem értek. Miért akart ilyen gyorsan ilyen nagy hatalmat?

Emlékeztem egy mondatra.

– Talán azért, mert holnap el kellett intéznem valamit.

Mindenki felém fordult.

– Ezt mondta a telefonban is. Hogy a pohárköszöntő után nyugodt leszel, és hogy holnap befejezik a többit.

Mateo ökölbe szorította a kezét.

– Róza, miért nem mondtad ezt nekem előbb?

A kérdés fájt, bár megértettem, hogy nem nekem szólt.

– Mert azt hittem, az esküvői ügyekről beszél. És mert tíz év alatt azt tanultam, hogy az alkalmazottaknak nem szabad beleavatkozniuk a családi ügyekbe.

Mateo lesütötte a tekintetét.

– Ez a mi hibánk volt.

Julian elkezdte rendszerezni a dokumentumokat.

– Még mindig nem tudjuk pontosan, mit szándékozott tenni. Nem fogjuk kitalálni. Ki fogjuk deríteni.

Ezt tettük.

Az ügyészség kérte a vonatkozó feljegyzéseket. Mateo engedélyezte az üzleti kommunikáció felülvizsgálatát, amelyben részt vett. Az ügyvéd összegyűjtötte Renata adósságairól szóló információkat.

Három nappal később megjelent a hiányzó darab.

A közjegyző előzetes iratai között volt egy e-mail, amelyet Renata küldött az esküvő napján hajnali 2:13-kor.